Szamosardó megyénk azon települései közé tartozik, ahol közel százéves múlttal rendelkezik a népi színjátszás, és szerencsére mindig voltak olyan személyek, tanítók, tanárok a katedra mellõl, akik szívügyüknek tekintették azt, hogy már iskolás kortól megszerettessék a gyerekekkel a kultúrát.
Együtteseket szerveztek, színdarabokat, táncokat tanítottak be.
A népi színjátszás az 1920-as évekig nyúlik vissza, mikor Kósa Béláné foglalkozott a mûkedvelõkkel, és színre léptek az elsõ nagyobb lélegzetvételû színdarabbal, A gyímesi vadvirággal. Az alapszínjátszók: Nagy Gyula, Szabó István, Molnár Rózsa, Tóth Pál Ferenc és id. Fóris István voltak.
A magyar világban, 1942-ben a szamosardóiak is részt vettek a budapesti Gyöngyösbokréta rendezvényein, bemutatva népviseletüket és táncukat.
1945-tõl 1949-ig Komáromi Mária és Vitek Ernõ, 1949-tõl 1955-ig pedig Lászlófi Sándor volt a kulturális élet irányítója. Az 1950-es évek elején olyan helyzet alakult ki kulturális élet terén, hogy minden hónapban kötelezõ volt egy aktuális, persze hazafias témájú egyfelvonásos elõadása. A minden évben szilveszterkor elõadott mûsor 1948-ban vert gyökeret Szamosardón, amikor is új kultúrotthont avattak.
Nemrégen, egy búskomor vasárnap délutánon meglátogattuk a falubeli, nagy múlttal rendelkezõ tanítókat, tanárokat, a kultúra napszámosait. Elõször Tóth Andráshoz kopogtattunk be, aki feleségével, Tóth Ilonával együtt több évtizeden át foglalkoztak a színjátszó fiatalokkal, megfogadva 1960-ban a helybeli lelkész, Módi Pál biztatását, hogy ,,András, nem tudom, hogy csinálod, csak arra kérlek, hogy ne hagyd abba”.
A 60-as években a népszínmûvek egész sorozatát adták elõ. 1970-ben szoros kapcsolat alakult ki Koltóval, akikkel kölcsönösen látogatták egymást. De vendégszerepeltek Máramaros és Szilágy megye magyarlakta településein is. A Megénekelünk, Románia Fesztiválon tánccsoportjukat a megyeszékhelyen is vastapssal fogadták. Olyan kritikákat is kaptak azzal kapcsolatban, hogy elõnyben részesítik a népszínmûveket, hogy ,,Ardó felett megállt a világ”. Egy aprócska érdekesség a helybeli színjátszással kapcsolatban, hogy próbáikat eleinte csûrökben tartották, de úgy, hogy a lányoknak napnyugta elõtt haza kellett érniük. Tóth András tanító kultúrotthon igazgatósága alatt, 1984-ben új, korszerû, 400 férõhelyes kultúrhajlékot avattak, amely az utóbbi években újabb korszerûsítéseken esett át. Fóris Gabriella tanítónõ 1955-ben érkezett a faluba, és azonnal bekapcsolódott a kultúréletbe. Itt, a színjátszók közt ismerte meg késõbbi férjét. A négy gyermek felnevelése és a tanítói munka mellett idõt tudott szakítani a színjátszó fiatalokra is. Õ is több évtizeden át foglalkozott ezzel. Balogh Ágnes tanítónõt, aki szintén kivette részét a falu kulturális életébõl, kivált táncra tanítva a táncoslábúakat, sajnos nem találtuk otthon. Õk valójában hivatásuknak éltek és élnek, mert idézzük csak Tóth András tanító válaszát arra a kérdésünkre, hogy, ha vissza tudna menni az idõben, választana-e más pályát a tanítás helyett? Nem, válaszolta, ha módomban állna, én és drága feleségem mindig tanítanánk.
Hát így van ez akkor, ha valaki szívvel-lélekkel végzi munkáját. Boldog, gondmentes nyugdíjas éveket kívánunk nekik!
Fóris Henrietta, Vicsai György
Bányavidéki Új Szó
Komoly és megbízható hitel Hello, kölcsönre van szüksége? A házadhoz? A te dolgod? Autót vásárolni? Kerék? Saját (...)
Minden finanszírozási igényre A LOPEZ GROUP FINANZAS ügyfeleként azt javaslom, hogy a teljes finanszírozást 2%-os kamattal (...)
Minden finanszírozási igényre A LOPEZ GROUP FINANZAS ügyfeleként azt javaslom, hogy a teljes finanszírozást 2%-os (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek