Elfogadta szerdán a parlament az új erdészeti törvénykönyvet – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium. A jogszabály többek között előírja, hogy a falopás minden esetben bűncselekménynek minősül.
Ugyanakkor az okozott kár mértékétől függetlenül a hatóságok elkobozhatják az illegálisan kivágott fákat szállító járműveket; tilos a tarvágás a természetvédelmi területeken; kötelezőek lesznek a kísérő okmányok a fűrészpor, biomassza, fakéreg és fahulladék szállítása esetén; több mint 30 százalékkal nő a 30 hektáron aluli erdőterületek őrzésére szánt összeg.
A törvénykönyv módosításának egyik kezdeményezője, Costel Alexe környezetvédelmi miniszter szerint az erdészeti törvény eddig „engedékeny” volt a bűnözőkkel, ezután azonban „senki nem áll le velük tárgyalni”. „Örülök, hogy a törvényhozók megértették, hogy az erdők védelme minden politikai érdeknél és számításnál előbbre való” – idézi a közlemény a tárcavezetőt. A törvényt még ki kell hirdetnie az államelnöknek, csak ezt követően lép hatályba.
(maszol.ro)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek