Az Észak-erdélyi cserkészcsapatok február 8-10. közöttMiskolcra látogattak, ahol a 148. Nagyboldogasszony cserkészcsapat újraalapításának 30. évfordulóját ünnepelték. A nagyszabású rendezvény alkalmával a MÜHA rendezvényközpontban mutatták be a Dzsungel könyve című előadást is, amely kizárólag cserkészek közreműködésével készült el.
Az előadáson és a köré szervezett tevékenységeken Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagybánya, Máramarossziget és Hosszúmező több mint száz cserkésze vett részt. A dzsungel könyve - minden korosztály megszólító – története, olyan valós mindennapi emberi érzésekről szól, mint a szeretet, a gőg, a tisztelet, a bosszú. A szereplők főként állatok, akik ennek ellenére hús-vér emberi problémákkal küzdenek, ezzel is rávilágítva és átfogó képet adva társadalmunk jelen problémáira.
A színházi előadás mellett, a cserkészek számára egyedi élmény volt Miskolc történelmi központjának megtekintése is. Ha már az északi régióban vendégeskedtek, kihagyhatatlan volt Lillafüred és az ott található függőkert valamint a környékbeli István-barlang meglátogatása is.
Köszönet illeti a 148. Nagyboldogasszony cserkészcsapatot a fantasztikus előadásért és a páratlan vendéglátásért. A rendezvény a Magyar Cserkészszövetség EFOP 1.12.1 Lépj át a határaidon, projekt keretében valósult meg.
A Romániai Magyar Cserkészszövetség Észak-Erdély körzetének beszámolója
hitel Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági (...)
hitel Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági (...)
NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU Začátkem roku (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek