Mikola András: Színek és fények (23.)

Egyébként a Japán kávéházi mûvészasztalnál sok vidám órát töltöttem.

Az egyik legérdekesebb figurája volt a mûvésztársaságnak Csontváry Kosztka Tivadar festõ. Felvidékrõl származott, Szinyei hazájából, otthonról ismerték egymást. Nem volt rendes látogatója az asztaltársaságnak, sokszor fél évig sem láttuk; amikor megjelent, mindig valamilyen esemény fûzõdött szerepléséhez. Legtöbbször mulatságos esemény. 1908-ban Budapesten a városligeti Iparcsarnokban kiállítást rendezett, mely arról volt nevezetes, hogy itt mutatta be a világ legnagyobb tájképét. A pontos méretét már nem tudom megmondani. Kiegyensúlyozatlan embernek ismertük meg. Eredetileg patikus volt, majd eladta patikáját, és felcsapott festõnek. Münchenben Hollósy baráti köréhez tartozott.

Iványi Grünwald mesélte róla, hogy Hollósy, gyakori pénzzavarai közepette, egy alkalommal hozzá fordult: nem tudna-é neki húsz márkát kölcsönözni. Csontváry kivette duzzadó pénztárcáját, Hollósy elé tartotta, és forgatva számolni kezdte a bankókat:

- Ez kell házbérre, emez kosztra, másik a rámásnak, további festékre stb. Látod, Simikém, nagyon sajnálom, de nem tudok adni!

Rajongója volt az arab világnak, sokat tartózkodott és festett a Közel-Keleten; a Napnak nagy gyógyítóerõt tulajdonított.

1912-ben Ferenc József király megbetegedett, s az orvosi jelentések sûrûn számoltak be állapotáról. Õt nagyon izgatta a király betegsége, a kávéházban folyton errõl és a Nap gyógyító erejérõl beszélt. Pólya Tibor aztán, a nagy tréfacsináló, beugratta, az udvarmesteri hivatalnak táviratot adott fel:

„Királyt a napra!”

Máskor meg Donáth, a szobrász róvására eszeltünk ki tréfát, aki fellengzõs természetû ember volt, szeretett nagyzolni. I. Ferenc József éppen Budapesten tartózkodott, s ez alkalomból Donáth táviratot kapott:

„Õfelsége holnap, folyó hó 4-én, déli egy órakor mûteremlátogatást tesz nagyságodnál. Udvarmesteri Hivatal”...

Donáth eksztázisban a kávéházba rohant, nem bírta, hogy el ne dicsekedjék a kollégáknak, milyen nagy megtiszteltetés érte; innen a városházára, kezébe lobogtatva a táviratot: az utca nincsen kikövezve! Azon az éjjel az egész utcát újrakövezték, a rendõrség mozgósítva stb. Másnap egy szakasz lovasrendõr díszben, Donáth pálmák között, vörös szõnyegen, frakkban várakozik, fényképészek készenlétben stb.

Õfelsége híres volt pontosságáról, közeledik az egy óra, feszült várakozás: semmi!

Fél kettõkor az utca végén feltûnt az asztaltársaság...

A tréfa vaskosnak sikerült, egész Budapest mulatott rajta.

- az utolsó rész következik -

Bányavidéki Új Szó