A nyár, amelyet Nagybányán töltöttem, arról volt nevezetes, hogy ez évben a mûvészek között új, forradalmi erjedés indult meg. Ez az erjedés, az új hangok, a Párizsban járt fiatalabb festõktõl származtak.
Lázadás volt, forradalom a természetelv rabsága ellen. Pedig, senki világosan, logikusan, tisztán megmondani nem tudta, mit akar, s vitának, ha valaki arra az álláspontra helyezkedik, hogy én ,,így láttam” vagy ,,így éreztem”, helye nincs. Utólag talán így lehetne formulázni e törekvéseket, hogy: a mûvész ne rabja legyen a természetnek, hanem ura!
Figyeljük, mi történt a múltban! Ki számított újítónak, forradalmárnak? Az a kevés festõ, akinek volt új mondanivalója, új kifejezési formája, s akiket a múltban a legtöbb esetben - sajnos - félreismertek. Most mindenki ,,forradalmár” lett, de az új igen sokaknál csak a tudatlanságot takaró külsõséget jelentett. Ez a forradalom szinte máig tart, ma sem ért véget. Hozott a mûvészetbe új elemeket is, kétségtelen, de ezek csak téglák. E téglákból épületet kell emelni.
Réti és az idõsebbek érdeklõdéssel kísérték ezeket a próbálkozásokat, s azt hiszem, több esetben sajnálkozással is. Sajnálták, mikor egy-egy tehetségesnek mutatkozó tanítvány kirúgta lába alól a naturalizmus biztos talaját. A gyors felvevõképesség sokaknál odáig jutott, hogy minden szezonban másként festettek. Volt, aki nem akart ebben az újatkeresésben elmaradni, s mint a divatárus, mindig új köntösben jelent meg. Olyan köntösben, mely nem volt az övé.
Például Berény Róbertet, akit igen tehetséges festõnek tartok, harmadszori Párizsba való érkezésem után felkerestem. Két fiatal, fehér bõrû leányt festett. A kép elkezdve, munkában állott, igen jól indult, a modellek fehér bõre dominált a festményen. Amikor három év múlva újból nála jártam, megrökönyödve álltam meg a vászon elõtt: két barna bõrû, tahiti leányt találtam a vásznon.
Közben megnyílt a Gauguin-kiállítás, mely revelációszámba ment, és amely valamennyiünket mélyen impreszszionált. De hát ennyire talán mégsem?!
1908 tavaszán, a munkában eltöltött tél után, fáradtnak éreztem magam. A városi életbõl vidékre vágyódtam, ki a szabadba. Tengert még nem láttam, így támadt az a gondolatom, hogy egy hónapra Normandiába utazom.
Lyka Károlynak rajzokat küldtem Pestre, s így volt annyi pénzem, hogy egy hónapig megélhettem belõle. A hotelgarcon normandiai fiú volt, közöltem vele a tervemet. Készségesen felajánlotta, hogy ír szüleinek, fogadjanak szívesen. Úgy terveztem, nem kötöm magam sem a tengerhez, sem az õ falujához, megváltom jegyem a tengerpartig, de ha útközben megtetszik valahol a táj, leszállok, és ott maradok.
A fák virágban álltak, s az óceán felõl áramló párás levegõben a tárgyak feloldódtak, csodálatosan festõiek voltak; házak, ég, fák, minden egy nagy színszimfóniaként ragyogott. Tetszett itt is, ott is, de nem tudtam gyorsan határozni, a vonat azonban nem várta meg, amíg én gondolkozom és határozok. Azzal vígasztaltam magamat, hogy látok majd még szebbet is. (folytatjuk)
Bányavidéki Új Szó
Komoly és megbízható hitel Hello, kölcsönre van szüksége? A házadhoz? A te dolgod? Autót vásárolni? Kerék? Saját (...)
Minden finanszírozási igényre A LOPEZ GROUP FINANZAS ügyfeleként azt javaslom, hogy a teljes finanszírozást 2%-os kamattal (...)
Minden finanszírozási igényre A LOPEZ GROUP FINANZAS ügyfeleként azt javaslom, hogy a teljes finanszírozást 2%-os (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek