Az 1900-as években a mûvészek közötti ideológiai és kenyérharc szenvedélye oly magasra csapott, a Hivatalos Szalon zsûrije ellen annyi panasz hangzott el, hogy Párizs város tanácsa a megszervezett, független mûvészeknek a Szajna partján két óriási üvegcsarnokot bocsátott rendelkezésére kiállítás céljára.
Zsûri nélkül! Bárki kiállíthatott, aki tíz frankot lefizetett, s ezért négy négyzetméter falat kapott. Négy-ötezer kép, szobor fért itt el. A vezetõség csupán a rendezés jogát tartotta fenn magának. Állítottak ki itt igen jeles festõk mellett a legtudatlanabb dilettánsok, forradalmár, újítõ festõk mellett a legkonzervatívabbak. Nem egy jelentõs modern festõnek, például Matisse-nak, Marquet-nak az elsõ sikerei innen datálódtak. A francia közönségnek ez a kiállítás szórakoztatásul is szolgált. A rendezés oly formában történt, hogy amint a rengeteg kis benyílón, termeken át az ember befelé haladt, mind vadabb és vadabb képek és szobrok ötlöttek szemébe.
A külsõ termekben kiállított mûvek még csak gyenge arcfintort, mosolygást váltottak ki az emberekbõl, de amint beljebb került, mind hangosabb kacaj, majd hisztérikus hahotázás vett erõt a közönségen. A megnyitáson, melyen mindhárom évben részt vettem, járni sem lehetett. A tömeg magával sodort, két könyököm tartott, lábaim nem érték a földet.
Jelentõs élmény volt, mikor Matisse-nak egy fogadónapján a mi nagy mesterünkkel, Szinyeivel találkoztam, akit egy Körmendi-Frim Ervin nevû fiatal festõ kalauzolt. Szinte rosszul esett látnom, hogy a mi korosabb Szinyeink miként hajlong Matisse elõtt túlzott udvariassággal. Ez 1907 tavaszán történt, amikor Szinyei kint járt megfigyelni azt a mûvészeti forradalmat, melynek híre oly nagy port vert fel otthon, s amely nem volt kedvére. A Matisse-féle absztrakt, transzponált, sommázott festészetet mások kezdeti munkáival hasonlította össze, és nem tartotta kielégítõnek. Errõl a véleményrõl én csak késõbb értesültem, amikor Budapesten laktam, s gyakran találkoztunk.
Párizsban eljártam koncertekre, részt vettem minden jelentõsebb színházi eseményen. Így jelen voltam a Concert Colonne hangversenyén, melyen a százhúsz tagú zenekar élén George Enescu debütált óriási sikerrel, s hallottam Strauss Richard Saloméját. Még láthattam Sarah Bernhardot, amint a hetvenéves mûvésznõ egy húszéves apáca szerepét játszotta a Vierge d’Avila címû darabban, csodálatosan.
Drága árat fizettem ezekért a rendkívüli élvezetekért, hiszen a jegyek árát a gyomromtól kellett megvonnom. A Travailleur nevû népkonyhaszerû vendéglõben étkeztünk, a Gare Montparnasse háta mögött. Itt már ötven centime-ért ebédelhettünk, amely ebéd legtöbbször faggyúval elkészített burgonyafõzelékbõl állt. Ha vizet ittunk reá, megfagyott a gyomrunkban.
Ezekben az években életem Párizs és Nagybánya között oszlott meg. Harmadszori párizsi utazásom alkalmával Bécsben, az állomás felé haladva, még nem határoztam, Rómába menjek-e vagy Párizsba. A sorsra bíztam magam, s végül is úgy döntöttem, arra a vonatra szállok, amelyik elõbb indul. Így érkeztem harmadszor is Párizsba. (folytatjuk)
Bányavidéki Új Szó
Komoly és megbízható hitel Hello, kölcsönre van szüksége? A házadhoz? A te dolgod? Autót vásárolni? Kerék? Saját (...)
Minden finanszírozási igényre A LOPEZ GROUP FINANZAS ügyfeleként azt javaslom, hogy a teljes finanszírozást 2%-os kamattal (...)
Minden finanszírozási igényre A LOPEZ GROUP FINANZAS ügyfeleként azt javaslom, hogy a teljes finanszírozást 2%-os (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek