Miért legyek némethlászlós? Sikeres volt diákjaink üzenete leendő diákjainknak (11)

Marc Róbert volt némethlászlós levele a leendő némethlászlósoknak:

Tisztelt Tinik!

Bevallom nektek, nem kevés munka, kitartás, lemondás és szorgalom az ára annak amit manapság sikernek lehet elkönyvelni (személyes vélemény). S most nem a Gigi Becali féle sikerességre gondolok. Nem tartom magam sikeresnek, habár elértem már egyet s mást. Íme, pár mondatban honnan jövök, a tanulmányaimról és végül is, hogy miért fontos a magyar anyanyelvű oktatás Nektek, Z generációnak.

Azt tartom hogy az “otthoni 7 év” teremti meg a kellő alapot arra, hogy kinek milyen életfelfogása lesz, mennyire lesz gyúrható, nevelhető, alakítható az iskolapadban. Ahogy felnősz, egyre inkább a te kezedben lesz a gyeplő, és te alakíthatod a sorsod. Van egy mondás: aki mer az nyer. Az én történetem ezt példázza, jöjjön ez dióhéjban.

Már hatodikos koromban matek versenyekre jártam. Igazán kiemelkedő eredményekkel nem büszkélkedhettem (talán egyszer a megyében 9. lettem ha jól emlékszem). De az sokat segített, hogy megkedveljem a matematikát. „A matematika több, mint képletek és egyenletek. Ez tiszta logika. Racionalitás. Az emberi elme a legnagyobb rejtélyeket oldja meg a segítségével.” (Gyilkos számok c. film) Édesanyám matek-informatika szakon végzett Kolozsváron, és szüleim rengeteget foglalkoztak velem kicsi koromban. Tanulás területén azt hiszem, ez nagyon fontos. Nem hiába voltam osztályelső 8. osztályig. (Meg is kaptam érte a „tocsilár” becenevet. Ugyebár tanulni akkoriban nem volt divat... )

Úgyhogy természetes volt számomra, hogy a Németh László matematika-informatika szakára iratkoztam 2002-ben. És nem is tettem rosszul. Egy olyan alapot sajátítottam el matek, fizika, informatika terén, ami később hasznomra vált. Irodalom és nyelvtanulás területén sem voltunk utolsók. 11. osztályban már a második nyelvvizsgámon voltam túl (német majd angol). Ekkor jöttem rá, hogy nem lehet mindent ugyanúgy szeretni és csúcs szuperül teljesíteni. Így hát számomra a középiskolában a tanulás mellett egyebek is prioritást nyertek. Úgymint a sport vagy a Diáktanács. Büszkén mondhatom, hogy országos 5. helyezést értünk el iskolám kosár csapatával. Egyetlen magyar csapatként voltunk jelen a tornán, példát mutatva, hogy lehet 3 év alatt csapatot építeni és komoly helyezést elérni. De a sport mellett a matekot is űztem, s néha tanáraink külön órákat tartottak. Lett is eredménye, mind helyi, mind országos szinten. 

Tizenkettedikben már javában készültem Ernő barátommal a Kolozsvári Műszaki egyetem felvételijére. Akkoriban azon kevés egyetemek közé tartozott, ahol nem az úgynevezett „dosszié vizsgáztatás” folyt, hanem egy tényleges, magas szintű matematika vizsga. Bejutottam az automatika és alkalmazott informatika szakra. Zárójelben megjegyzendő: angol szakra.
Most jön az a rész, amikor leírom mennyit tanultam. Voltak elmaradt vizsgáim nekem is, mint minden egyetemistának. Volt, hogy szétbuliztuk magunkat heti többszöri alkalommal. De amikor kellett, le tudtam ülni és kitartóan tanultam. Mert szerettem, amit csináltunk. Jó kis magyar csapat verődött össze az évfolyamon. Segítettünk egymáson ahol tudtunk, és a ránk bízott feladatokat próbáltuk közösen megoldani. Mára mindegyikünk befutott mérnökember Svájcban, Szingapúrban esetleg Kolozsváron avagy Angliában.

Sikerült egy Erasmus ösztöndíjat elcsípnem és a diplomamunkámat Belgiumban megírni. Sikeresen lediplomáztam otthon 2010-ben, s rögtön utána 3 helyre felvételiztem mesterire. Mindhárom Erasmus Mundus kétdiplomás mesterképzés volt valahol Európában (értsd: nem Romániában). Kettőre fel is vettek, előbbi űrkutatás, utóbbi robotika. Az űrkutatás mellett döntöttem, mivel gyerekkorom óta érdekelt.

Máig nem bánom, hiszen jelenleg robotikával foglalkozom az egyik legnagyobb európai konszernnél, az Airbus Groupnál. De visszatérve: életem legélménydúsabb évei voltak a középiskolai és egyetemi évek. Egyedüli magyarként megismerkedhettem a világ minden tájáról verbuvált lelkes fiatallal, akikkel az űrkutatásról, szatelitekről és GPS-ről tanulhattunk különböző európai országokban. Csak felsorolom őket: Németország, Svédország, Csehország és Hollandia.

Külföldön megállni a helyed, na ez kihívás volt a javából! Van akit erősebbé tesznek a kihívások. Nem könnyű, bevallom. De 25 éves koromra lett három egyetemi diplomám és beutaztam Európát, szó szerint. 

Dolgoztam az Európai Űrkutatási Hivatalban (Hollandiában), programoztam Németországban és próbálkoztam Svájcban is. Jelenleg azt a mérnöki csapatot erősítem, ami a következő európai robotot tervezi feljuttatni a Marsra. Jól hallottátok (googliba pötyögjétek be ExoMars). Igen, vannak még gyerekkori álmok és meg is lehet őket valósítani. Csak kellő kitartás, határozottság és szorgalom, na meg idő szükségeltetik. És ebben partner volt mindvégig a Németh László Elméleti Líceum. Biztosan mondhatom, „a mi időnkben” egy kellően erős és rátermett tanári csapat állt a hátunk mögött, valamint egy közösség, aki mert és akart tenni, hogy Nagybányán anyanyelvünkön, magyarul tanulhassunk mi, és az utánunk jövő nemzedék. Ezúton is szeretném köszönetemet és hálámat kifejezni. Valahol valamikor hallottam egy mondást, így szól: „Igazán akkor tudsz egy idegen nyelvet, ha tudsz azon gondolkozni”. Anyanyelveden magas szinten kell tudnod, hogy más nyelveket is elsajátíthass, ebben segíthet a magyar iskola és közösség. És ne feledd, a sikerhez három dolog szükségeltetik: tanulj, merj, és nyerj.
Sok sikert az iskolapadban!

Üdvözlettel egy lélekben mindig diák,
Marc Róbert