Egyszerűen felfoghatatlan ép ésszel, hogy valaki ilyet képes tenni.
Vérlázító eseményről számolt be a Székelyhon: eszerint nagyszabású ünnepségen avatnak román katonai emlékművet az úzvölgyi sírkertben. A második világháborúban elesett magyar és német katonák, illetve civilek emlékére állított fakeresztek mellé már számos betonkeresztet állítottak, illetve egy nagyobb emlékművet is emeltek a két világégésben hősi halált halt román katonáknak.
Május 17. és 19. között a nemzet hőseire emlékezik a Dormánfalvi (Dărmanești) önkormányzat, ebből az alkalomból vásárt, focimeccset és emlékműavatást is tartanak. Az utóbbi alaposan felborzolta a kedélyeket Hargita megyében. Az emlékműavatást ugyanis közigazgatási szempontból vitatott területen, az úzvölgyi haditemetőben tervezik, a közel nyolcezer négyzetméteres telket mind a Bákó megyei Dormánfalva, mind pedig a Hargita megyei Csíkszentmárton a magáénak tekinti.
A dormánfalvi önkormányzat képviselő-testülete márciusban döntött arról, hogy a haditemetőt a település magánvagyonából a közvagyonába minősíti át. Ez az intézkedés minden kétséget kizáróan azt mutatja, hogy a Bákó megyei város a sajátjaként kezeli a vitatott területet.
Az 1944. augusztus-szeptemberében zajló Úz-völgyi harcokban egyébként nem vettek részt román alakulatok.
(foter.ro)
NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU Začátkem roku (...)
NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU Začátkem roku (...)
SÜRGŐS ÉS MEGBÍZHATÓ HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek