Magyar állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Budapesten pénteken, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.
„Szent István király a keresztény Európa részévé tette a magyar államot ezer évvel ezelőtt. Ahhoz azonban, hogy az ország még ezer évig fennmaradjon, nagyon sok ember hitére, elkötelezettségére, teljesítményére, munkájára és hazafiságára volt szükség” - mondta.
Rétvári Bence közölte. hogy ebben a munkában részesek a díjazottak is, akiknek tehetségét és szorgalmát ismerik most el. Az államtitkár, a díjazottakat változást hozó embereknek nevezve, kijelentette: ők nemcsak sodródtak az áramlattal, hanem változást hoztak, megváltoztatták környezetük életét.
Az öt erdélyi kitüntetett között szerepel a 84 éves Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész is, aki Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült.
(transindex.ro, librarius.ro)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Tiszta szívből GRATULÁLOK és jó egészséget kívánok szeretettel Erzsike, Rózsika unokatestvér lánya