Krúdy Gyula és Máramaros

1961-ben, a Babes-Bolyai Egyetem elvégzése után egy máramarosszigeti általános iskolába neveztek ki. Bár ezt a várost vonzónak találtam, hiszen ott kezdte tanári pályáját Juhász Gyula, a 20. századi magyar líra jelentõs képviselõje, a szívemre hallgatva szülõvárosomba kértem az áthelyezésem.

Több mint fél évszázadon át nagybányai, kolozsvári, budapesti antikváriumokban sok, az izaparti várossal foglalkozó könyvet vásároltam.

Az ötvenes évek elején a felsõbányai Haranth-család házának padlásán bukkantam rá Krúdy Gyula: Az álmok hõsei címû könyvére. Már akkor lebilincseltek az emlékezés által megszépített múltat, a XIX. század végének boldog békeéveit és a lehangoló jelent, a vágyakat és a valóságot egybeolvasztó elbeszélései, a múlt hangulatát felidézõ utánozhatatlan stílusa, mondatainak zeneisége.

Miközben a hatvas évek elején államviszgámhoz gyûjtöttem anyagot a nagybányai levéltárban, egy XX. század eleji szatmári újságban Krúdy két elbeszélését fedeztem fel. Késõbb kiderítettem, hogy nagybányai látogatásakor felolvasta egyik elbeszélését.

Féltve õrzött kincsem az a könyv, amelyet 12 éve egy budapesti antikváriumban vásároltam. A Havasi kürt címû kötet elbeszélései, útirajzai, mondái azt tanúsítják, hogy Krúdyt nemcsak a Felvidék, hanem Máramaros és Kárpátalja is vonzotta.

Az Utazás a Tiszán címû átszõtt írásában Czirkalom úr a máramarosi hegyek szálfáiból tutajt készített, hogy azzal a ,,nyugtalan, vándor kedvû” folyó felsõ szakaszán utazzék. Krúdynak, az útitársának máramarosi mondákat mesélt, és a vármegye múltjáról is beszélt. Az alábbi részletben az író így örökítette meg szigeti élményeit:

,,Délután tájban a parton egy város tornyai bontakoztak ki a messzeségbõl.

- Sziget alatt vagyunk - mondá Czirkalom tanár úr.

A tornyokban harangoztak, és egy kis folyócska ömlött nagy sebességgel a Tiszába, az Iza.

Kikötöttünk a parton, és sétálni indultunk a városba. Régi házak mellett, girbe-görbe utcákon haladtunk keresztül. A piacon éppen hetivásár volt.

- Régi város Sziget - kezdte Debrecenbõl jövet a tanár úr. - Sokáig még az volt teljes bizonyossággal megállapítva, hogy Magyarországhoz tartozik-e vagy Erdélyhez. A szigetiek azt mondták, hogy õk sehová sem tartoznak, hanem a Részekhez. Így nevezték a magyar birodalomnak néhány tartományát, a horvát bánságot, a temesi bánságot. Külön kormányzata volt a Részeknek, és gyakran nem engedelmeskedtek a magyar korona parancsainak. Amikor azonban II. Rákóczi Ferenc felkelt, Máramaros vármegye nyomban négyezer gyalogost és nyolcszáz fõnyi lovascsapatot adott a fejedelemnek...

Különben nyáron csendes, álmos város Sziget. Egy sarkon vörös cédulát vettünk észre, amely azt jelentette, hogy a színházban este A szigetvári vértanúkat játsszák.

- Ezt megnézzük. Jókainak Zrínyi Miklósról szóló darabja minden idõk leghazafiasabb színdarabja marad - mondá Czirkalom tanár úr.

Estére tehát a színházba mentünk, és sokat tapsoltunk a színészeknek, akik nyaranta Debrecenbõl jönnek ide...”

Krúdy 1922-ben a Rákóczi földje címû romantikus hevületû írásaiban azt igazolja, hogy eltéphetetlen érzelmi szálak fûzték Máramaroshoz és Kárpátaljához:

,,Borpiros arculatú, jegesmedve szakállú régi vadászok koccintásai között halljuk a visszhangos medvebõgést, néha egy tutaj száll alá a gyors Tiszán, mely Rákóczi földjének felejthetetlen illatát, édes-hervadt emlékét hozza, máskor egy bekecses, bús tekintetû vándor jön át a határon, és szívem szerelmérõl, Ungvárról beszél... de mindez álom és valóság, oly távolságba kezd tünedezni, mint a gyermekkorbeli kacsalábon forgó kastély...”

Boczor József

Bányavidéki Új Szó