Kirándulás a Bódi-tóhoz a múlt század elején

Perzselõ augusztusi napokon a képzelet szárnyán visszarepülök a múlt század negyvenes-ötvenes éveibe. Akkoriban derült, hétvégi, nyári reggeleken sok felsõbányai gyalog kapaszkodott fel az árnyas, kanyargó erdei ösvényeken a Bódi-tóhoz, hogy alkonyatig úszással, csónakázással, sétával pihenje ki a hétköznapok fáradalmait. Séta közben egyesek korabeli slágereket dúdoltak, például a Reszket a hold a tó vizént. A szalonnasütés után sörrel vagy az Angyal-csorgó kristálytiszta, jéghideg vizével csillapították szomjukat.

A múlt század elején Kozák János, a Nagybányai Királyi Fõgimnázium tanulója osztályával kirándult a Bódi-tóhoz. A hatodikos diák a gimnázium önképzõ körében gyakran olvasta fel verseit, útirajzait. A „Petre Dulfu” Megyei Könyvtárban õrzött albumban fedeztem fel a Bódi-tónál és környékén eltöltött élményekben gazdag napjának a leírását.

A diákok szombat éjszaka, a kakasok ébredése elõtt indultak el Nagybányáról. Útközben megálltak egy felsõbányai útmenti ház ablaka elõtt, és a Rákóczi indulót fütyölve ébresztették fel egyik barátjukat. Körülbelül ötven év múlva a Kossuth Rádió szintén ezzel ébresztette a magyarokat romániai idõszámítás szerint fél hatkor.

Mielõtt eljutottak a tóhoz, a természetimádó Kozák János egy rét selymes füvében fürj „pitypalattyolását”, és egy sárgarigó énekét hallgatta. Azóta több madárfaj kiveszett a környezetszennyezõdés miatt.

Amikor a diákok megérkeztek a tóhoz, a felkelõ nap fénye „festé meg a felhõfátyolokkal fódott hegyet. A tómenti pázsiton gyémántokként szikráztak a harmatcseppek”.

Olvasóinknak Kozák János útleírásának egyik olyan részletét választottam ki, amely a szerzõ természetszeretetét és szóvirágos stílusát egyaránt tükrözi: „Gyönyörtõl ittas szemem Felsõbánya városát véli látni tornyával, amelybõl méla harangszó jut el a fülemig... Balra a Patin felé nyílt kilátás, melyen messze terjedõ rétek nyúlnak el. A másik felén völgy van átfolyva egy patakkal, mely itt önti kristálytiszta vizét a tóba... Itt-ott tekintetem megakad azon szétszórt barna kunyhókon, ahol pásztorok tanyáznak..., a kolompok és csöngettyû hangjai egybevegyülnek minden oldalról oly különösen összhangozva, hogy a fülem csak úgy csengett a soknyelvû harmóniától... A parthoz erõsített csónakot vízre bocsátottuk és beleültünk. Néhány hatalmas csapással csakhamar mélyen beleértünk a napsugártól csillogó tó vizébe, és a túlsó part felé irányozva kormányunkat, kissé himbálózva haladtunk tova a mozgó elemen a virágos part mellett...”

Az elsõ világháború kitörésének  századik évfordulóján többek között arra gondolok, hogy vajon Kozák János  „ágyútöltelékké” vált  a világégésben... (Boczor József)