A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik hétfőn az idei nyári érettségi írásbeli szakasza.
Kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, vagyis matematikából vagy történelemből, csütörtökön a szaknak megfelelő választott tantárgyból (biológia, kémia, fizika, közgazdaságtan, filozófia, földrajz, informatika, logika, érvelés és kommunikáció, szociológia vagy pszichológia) vizsgáznak, pénteken pedig az anyanyelvükből adnak számot tudásukról azok a diákok, akik valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanultak a középiskolában.
A dolgozatok javítása digitálisan történik. A tételeket és a javítási útmutatót az írásbeli vizsgák napján 15 óráig közzéteszik a subiecte.edu.ro honlapon.
Az idei nyári érettségire több 134 ezren iratkoztak fel, több mint 119 ezren ebben az évben, 15 ezren a korábbi években fejezték be a középiskolai tanulmányaikat.
Az írásbeli vizsgák 9-kor kezdődnek, a termekbe fél 9-től érvényes személyazonosító okmánnyal lehet bejutni. A vizsga időtartama a feladatlapok kiosztásától számított három óra.
A feladatok megoldásához az érettségizők csak kékkel író tollat vagy golyóstollat, az ábrákhoz és rajzokhoz pedig csak fekete színű ceruzát használhatnak. A feladatokat megoldani kizárólag a teremben szétosztott lapokon lehet.
A vizsgatermekbe tilos bevinni iskolatáskát, hátizsákot, táskát, pénztárcát, és nem megengedett a következő segédeszközök használata: kézikönyvek, szótárak, jegyzetek, könyvek, vázlatok, példatárak, valamint mobiltelefonok és elektronikus számítástechnikai vagy kommunikációs eszközök.
Az érettségizők nem kommunikálhatnak egymással és külső személyekkel, illetve nem adhatnak át egymásnak lapokat, vázlatokat, jegyzeteket vagy egyéb, a feladatok megoldásához felhasználható anyagokat.
A fenti előírásokat megsértő diákokat kizárják a vizsgáról, és nem iratkozhatnak fel a következő két érettségi vizsgaidőszakra.
A vizsgafolyamatot térfigyelő kamerák rögzítik.
A vizsgák előzetes eredményeit július 8-án legkésőbb 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és az oktatási minisztérium honlapján. Óvást személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton lehet benyújtani július 8-án 12 és 18 óra között. A végleges eredményeket július 12-én függesztik ki. A listákon a diákok neve helyett egy egyéni kód jelenik meg.
Az oklevél megszerzéséhez az érettségizőknek három feltételnek kell együttesen megfelelniük: részt vettek a nyelvi és digitális készségeik felmérésén, illetve az összes írásbeli vizsgán; az írásbeli vizsgák mindegyikén legkevesebb 5-ös osztályzatot kaptak; az írásbeli vizsgák osztályzatainak átlaga legkevesebb 6-os.
Az idén érettségiző magyar diákok az utolsó évfolyam, akik még a román diákokkal azonos tanterv alapján tanulják a román nyelv és irodalmat, és a vizsgán is azonos tételeket kell megoldjanak. Az idei érettségin a digitális javítás miatt kerülhetnének hátrányos helyzetbe, eddig ugyanis a magyar diákok dolgozatait olyan megyékbe vitték, ahol magyarul beszélő tanárok javítottak. A digitalizált rendszerben viszont a beszkennelt dolgozatokat szétosztják az egész országban a javítótanárok között. Ezért fennáll a veszély, hogy egy magyar diák román dolgozata olyan javítótanárhoz kerül, például Galacra, aki a többségi mércével mér, és nem érti, esetleg miért szegényesebb a magyar érettségizők román szókincse.
Így az idei érettségizők esetében azt kell megoldani, hogy a digitális értékelő rendszerben a beszkennelt dolgozataikat ne az egész országba osszák szét, hanem csak a magyar tagozaton tanító pedagógusok között.
Kallós Zoltán korábban a Maszolnak elmondta, azzal érvelnek, hogy ez nem méltánytalanság a többségi diákokkal szemben, hiszen eddig is csak az erdélyi megyékben javították a magyar diákok dolgozatait, és románból úgyis elmaradtak az eredmények a román anyanyelvűekhez viszonyítva.
Másrészt azzal érvelnek, hogy minden pedagógus az órakeret 75 százalékát a tanterv lefedésére kell használja, ám 25 százalékkal saját belátása szerint sáfárkodik. A román anyanyelvű diákok esetében ezeket az órákat plusz felkészítésre használhatják, ám a kisebbségi diákok esetében felzárkóztatásra, például a román szókincsük bővítésére.
Jövőre ez a probléma már nem áll fenn, mert azok a diákok érettségiznek, akik a sajátos tanterv alapján tanulják a románt, így a dolgozataikat azok a pedagógusok fogják értékelni, akik ez szerint tanítottak.
Forrás: Maszol.ro
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek