Heten meghaltak, több mint nyolcvanan pedig megfertőződtek New Yorkban a légiós járvány legújabb kitörése miatt - közölte augusztus 4-én, kedden internetes kiadásában a The Washington Post. A légiós baktérium július 10 óta öt, Bronx déli részén található légkondicionáló toronyból terjedt el. A létesítményeket a helyi önkormányzat azóta fertőtleníttette.
Bill de Blasio New York-i polgármester hétfőn közölte, hogy a jövő héten törvénytervezetet terjeszt be a rendszerint nyaranta jelentkező betegség rendszeres kitöréseinek megakadályozására. Ez egyebek között rendelkezik majd a veszélyeztetett létesítmények rendszeres ellenőrzéséről, a pozitív teszteredmények esetén való fellépésről, valamint az új előírásokat be nem tartó intézmények és személyek elleni szankciókról.
A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az Amerikai Légió veteránszervezet philadelphiai találkozóján mintegy 30 idős ember halálát okozta - ekkor fedezték fel, s erről az esetről kapta a nevét is. A kór emberről emberre nem terjed, csak a mikroorganizmusokat tartalmazó levegő belélegzésével. Az Egyesült Államokban évente 8-18 ezer ember kerül kórházba a légiós betegség miatt.
origo.hu
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek