Járhatatlanná vált utak és szakadó eső nehezítik a mentési munkákat a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, amelynek több települését erős földrengés rázta meg vasárnap. A halálos áldozatok száma a legfrissebb jelentések szerint 381, s a hatóságok eddig 1900 sérültről tudnak.
A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint a 430 ezer lakosú Ludian megyeszékhelyen, amely 23 kilométerre fekszik a rengés epicentrumától, 12 ezer ház omlott össze. Az áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik. A délután fél ötkor bekövetkezett 6,1-es erősségű földrengés epicentruma nagyjából Venping városánál volt. Venpingben és a közeli Csaotungban is számos épület összedőlt, az emberek az utcákra menekültek. A távközlési vonalak megszakadtak, az áramszolgáltatás megszűnt. Éjfélig több mint 210 utórengést észleltek a térségben. Li Ko-csiang miniszterelnök úton van a hegyvidéki térségbe, hogy személyesen felügyelje a mentési erőfeszítéseket.
Médiajelentések szerint a tartományban összesen hétezer ember, köztük ötezer katona, rendőr és tűzoltó dolgozik azon, hogy a sérülteket elszállítsák a katasztrófa sújtotta térségből. A hatóságok eddig közel 30 ezer embert evakuáltak. A szakadatlan eső miatt a térségben jelentősen csökken a hőmérséklet, az előrejelzések szerint Ludianban a következő négy napban is jelentős mennyiségű csapadék várható. Az Egyesült Államok kormánya még vasárnap segítséget ajánlott fel a mentési munkákhoz. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár részvétét fejezte ki a kínai kormánynak és az áldozatok családjainak. A kínai CCTV televízió szerint Jünnanban 14 éve ez volt a legerősebb földrengés. Két éve, 2012-ben 81 ember vesztette életét egy rengéssorozatban. Korábban, 1970-ben 15 ezer embert ölt meg egy nagyobb földmozgás.
(maszol.ro)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek