ET
2024. december 05., csütörtök Vilma napja
árfolyam:
1 euro = 4.9770 RON
1 dollár = 0.0451 RON
100 forint = 1.202 RON

FIGURÁS - a Udvarhely Néptáncműhely előadása Nagybányán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

2024. április 5-én, pénteken, 19:00 órai kezdettel a Figurás című előadását mutatja be az Udvarhely Néptáncműhely a nagybányai Városi Színházban. A belépés ingyenes, azonban meghívóhoz kötött, amit a nagybányai RMDSZ irodában válthat ki minden hétköznap reggel 9 óra és délután 16 óra között.


Az előadás főszereplője maga a tánc, az egyén és közösség táncos szertartásai. A koreográfia mellőz minden külső történetet, minden elbeszélhető cselekményt, a figyelem központjába a táncoló férfiakat és nőket helyezi. Az előadásban látható egyéni, páros és közösségi táncok sora, belső - elsősorban dinamikai, ritmikai, plasztikai – logikát követ, lírai-balladai hangoltságú, rapszodikusan változó virtuóz elemekkel. Az előadás az erdélyi néptáncok – és a hozzájuk kapcsolódó zenekari és vokális dallamok – világát idézi, de nem múltba révedően, hanem 21. századi módon, a hagyomány ismeretén és tiszteletén túl, annak mai - ha úgy tetszik, kortárs szemléletű – színpadra alkalmazásával.

Rendező-koreográfus: Orza Călin

Az esemény szervezője az RMDSZ Nagybányai szervezete.

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo
rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek