Elvetette a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) két képviselője által tavaly előterjesztett amnesztiatörvény tervezetét a bukaresti képviselőház kedden, az elnökválasztás utáni első ülésén, miután a téma az elnökválasztási kampány egyik forró témájává vált.
Az elnökválasztásokon győztes Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje a kampányban azt vetette szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfő szemére, hogy az amnesztiatörvénnyel a PSD korrupt politikusainak akar mentőövet dobni és csak a választások miatt halogatta eddig a tervezet napirendre tűzését.
Victor Ponta pártelnök hétfőn jelezte: a PSD-nek le kell vonnia a következtetést a választás eredményéből, ezért a kormánytöbbség az első ülésen napirendre tűzi és elveti az amnesztiatörvényt. A keddi ülésen a képviselőház csaknem egyhangúlag utasította el az ellenzék által bírált jogszabályt.
A tervezet kezdeményezői azt javasolták, hogy amnesztiában részesüljenek Romániában azok, akik legfeljebb hatéves szabadságvesztéssel büntethető bűnöket követtek el, illetve közkegyelemben azok az elítéltek, akiket legfeljebb hétéves szabadságvesztéssel büntethető bűnökért ítélt el a bíróság.
A román jogban az amnesztia a bűntett végleges „elfeledését" jelenti, vagyis törlik az illető büntetőjogi felelősségét, bármely szakaszban tart is az igazságszolgáltatási eljárás, illetve törlik a priuszt. A kegyelemnél a büntetett előélet megmarad: ez az intézkedés csak a büntetésre vonatkozik, amelyet vagy eltörölnek vagy enyhítenek.
Kedden a román parlament mindkét házában napirendre tűzték a korrupcióval gyanúsított képviselők és szenátorok eddig halogatott ügyeit is, és futószalagon szavaztak arról, hogy kiadják őket az igazságszolgáltatásnak. Romániában ugyanis a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket vagy házkutatást elrendelni ellenük.
Azon tisztségben lévő vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.
A jobboldali Hotnews.ro hírportál októberi összesítése szerint az 580 tagú kétkamarás román parlament 35 tagjának „gyűlt meg a baja" az igazságszolgáltatással, a legtöbb esetben valamilyen korrupciós ügyben: 11 ellen vádat emeltek, 17 ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, kettőt első fokon elítéltek, egy jogerős felfüggesztett börtönbüntetést kapott, 4-nek az esetében – akik kormánytagok voltak – a parlament nem járult hozzá a bűnvádi vizsgálat lefolytatásához.
MTI
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek