Szeptember hetedikére halasztják azokat az eseményeket, amelyeket a városi planetárium, még az év elejétől kezdve, július elsejére tervezett.
Így az érdeklődök, majd csak ősszel láthatják a MARS című multimédiás kiállítást, illetve az Ember visszatérése a Holdra című fotókiállítás megnyitóját is, valamint ugyanekkor lehet az ESA – European Space Agency című tárlatot is megtekinteni. Továbbá az „ASTRONOMICUS” tudományos tábor nem július elsején, hanem július 6-án kezdődik és július 30-ig tart, négy estén keresztül.
Emellett 2021. július 30-án a csehországi Brünnben rendezik meg először a Fulldome (magával ragadó kupola alapú videovetítési környezetre utal) SATELIX című digitális műsort, amelynek a romániai premierjét valószínűleg augusztus közepéig rendezik a meg a nagybányai planetáriumban is. Folyamatban van a premier véglegesítése. A 2021-es évben ez lesz a nagybányai Csillagászati Tudományok Múzeumának nagy eseménye, mivel a SATELIX kiállítás az első olyan produkció, amelyben közvetlenül részt vesz egy planetárium Romániából, és az előadás mindenki számára ingyen elérhető lesz.
Mihály Kriszta – Nagybánya.ro (Forrás: emaramures.ro)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
Hitel ajánlat Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek