Életem hullámai

A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a kora reggel élelmiszerért sorban álló felsõbányaiak arról is beszélgettek, hogy elõzõ este milyen volt a magyarországi tévéadók vétele. Ha rossz volt a vétel, Jablanóczki Istvántól is kértek tanácsot.

A herzsai bányabejárat

Akkor ismertem meg õt, amikor egy dombon álló házában elkértem tõle egy új tévéantenna rajzát. A nyugdíjas ércfeldolgozó gyakran barkácsolt távolsági vételre alkalmas antennákat.

A kilencvenes évek elején megengedte nekem, hogy elolvassam Életem hullámai címû visszaemlékezéseinek a kéziratát, amely lebilincselõ olvasmány, egy erõs akaratú, találékony, sokat szenvedett ember hiteles vallomása. A stílus, amelyre az élõbeszéd közvetlensége a jellemzõ, híven tükrözi a szerzõ egyéniségét.

Arba Ila nyugdíjas laboránsnõ beleegyezett abba, hogy néhai édesapja visszaemlékezéseit közzétegyem.

A szerzõ így vallott visszaemlékezései megírásának a céljáról: „Remélem, hogy érdemesnek tartja egy magamfajta munkásember õszinte sorainak az elolvasását. Viszontagságos életutam tanulságként is szolgáhat.”

Születése dátumához anekdotába illõ történet fûzõdik:

„Amikor 1934-ben törvényesen elszegõdtem asztalosinasnak, a városházán Toma Sándor bácsitól, az anyakönyvvezetõtõl egy okmányt kértem. Reszkettem a félelemtõl, amikor a bácsi megkérdezte tõlem:

- Mikor születtél?

- 1919. augusztus 17-én - válaszoltam megszeppenve.

Toma Sándor rámkiáltott mérgesen:

- Te szamár, még azt sem tudod, hogy mikor születtél, és mégis mesterséget akarsz tanulni.

Odahúzott az elõtte fekvõ nagy könyvhöz, és erélyesen rámparancsolt:

- No olvasd el, hogy mi van oda beírva. - Na, látod, hülye, mikor születtél? Tûnj el innen, és küldd ide az apádat. Lehet, hogy többet tud, mint te.

- Nekem ugyan ne mondja senki, hogy júniusban születtél. Én beírtam egy zöld, bársonyfedelû albumba, hogy te 1919. augusztus 17-én születtél. Az anyakönyvvezetõ tintával írta be a születés idõpontját. Amikor augusztust római számmal (VIII) akarta beírni, a hatosnál (VI) elfogyott a tintája. Amíg az édesapád az irodában volt, az anyakönyvvezetõ nem ment tintáért, hogy még két vonalat beírjon - magyarázta sírva nekem az édesanyám.”

István így elevenítette fel a herzsai bányában töltött elsõ napját:

„1938 tavaszán örvendtem, hogy a herzsai bányában dolgozva segíthetek szüleimnek. Délben, a második váltás elõtt kötöttem életemben elõször bocskort a lábamra. A maringyámat, ami az édesanyám által sütött, zsírral megkent két szelet kenyér volt, a karom alá szorítottam... A felejthetetlen elsõ sítet a Májer nevû hukmány (felvigyázó) rendjében Róth Sanyival együtt töltöttem. A negyedik szinten, a négyes és az ötös gurítók között az ércet zóboroltuk. Este tíz óra után, amikor Májer névsort olvasott, a nevem kiáltása után boldogan mondhattam, hogy bányász vagyok.”

Jablanóczki István 1938 õszétõl a felsõbányai ércfeldolgozóban segédmunkás, 1939-tõl a Phönixben napszámos. 1945-tõl 1948-ig egy kaukázusi szovjet hadifogolytáborban raboskodott. 1948-tól ércfeldolgozó szakmunkás. 1973 tavaszán vonult betegnyugdíjba. Az alacsony nyugdíj arra kényszerítette, hogy lottójegyeket áruljon.

Boczor József

Bányavidéki Új Szó