Egy felsõbányai negyvennyolcas nemzetõr visszaemlékezései

Felsõbányára 1848-ban március végén jutottak el az elsõ hírek a forradalom pesti eseményeirõl. A római katolikus és a református templomban hálaadó istentiszteletet, a városházán pedig népgyûlést tartottak, majd megszavazták a gyalogosokból és lovasokból álló nemzetõrség felállítását.

A megyei önkéntesekkel Petõfi szeptemberben Színfalván találkozott, aztán november elején gróf Teleki Sándor néhány napig Felsõbányán tartózkodott. A város polgárai szintén õsszel pénzzel, arannyal, ezüsttel, kötszerrel, társzekerekkel és élelmiszerekkel támogatták a szabadságharcosokat.

A szabadságharcban 72 felsõbányai honvéd vett részt. 1898-ban a még élõ 10 agg nemzetõrt a városháza elõtti piactéren ünnepelték.

Napjainban is kegyelettel emlékezünk a forradalom felsõbányai hõseire. 1999. októberében avatták fel a római katolikus temetõben a helyi polgárok az RMDSz által létesített kõtárat, amelyben Jeszenszky Márton szabadságharcos honvédfõhadnagy síremlékét is õrzik.

A Megyei Múzeum könyvtárában a Nagybánya és vidéke hetilap 1880. áprilisi és májusi számaiban fedeztem fel egy felsõbányai nemzetõr visszaemlékezéseit. A honvéd visszaemlékezéseit nem írta alá. Eddig nem tudtam kideríteni, hogy kinek köszönhetjük ezt az értékes kordokumentumot, amelynek elsõ részét teszem közzé hetilapunkban. (Boczor József)

Nemzetõri élményeimbõl

Harsányan pergett a dob, riadót ütvén Felsõbánya utcáin 1848. november 7-én reggeli 7 óra után. Kötelességszerûen vállamra vevén belga szerkezetû szuronyos muskétámat, felcsatolám tölténytáskámat és siettem a városházához további parancsot veendõ. Ott többen gyûltünk össze, és tudtunkra adatott, miszerint fél óra múlva a gyûlõ dobolás után a nemzetõrök felszerelten és készen sorakozzanak a városháza elõtt...

Visszatértem szállásomra, megmondtam nõmnek, hogy indulnunk kell; õ alig érkezett reá, hogy egy csirkét megkopasztani, és azt egy darab kenyérrel és szalonnával  a hatvan töltény mellett még némi ûrt engedõ táskámba beszuszolni, és máris szólott a gyûlõ, mire egy Isten veled! után sebes léptekkel haladtam a városházához, honnét sorakozásunk után 4 dob pergése és Petõfi Talpra magyar riadójának eldanolása mellett Bajfalun át déltájban Surgyefaluba érkeztünk.

Itt a temetõben megállapodva találtunk mintegy 900 fõnyi szatmármegyei, többnyire csak lándzsás nemzetõrt õrnagyukkal és tábori lelkészükkel...

Dél lévén, mi is a tüzek közé telepedtünk, s ki-ki falatozott, abból, amit hozott. Csirkémet egy nemzetõr töltõvesszõjére szúrta, s egy máglya mellett forgatván szénné égette, majd azt kérdé tõlem, hogy elég-e már.

- Bizony nemcsak elég, hanem el is égett - felelék...

Ebéd után kiadta az õrnagy parancsait, melyek szerint õ, a tábori lelkész és a csapat zöme, a központot képezve az országúton vonuland elõre, a felsõbányai nemzetõrök fele pedig a kapniki patak melletti oldalon a balszárnyat, a másik fele pedig az erdõben haladó jobb szárnyat képzendik úgy, hogy egy-egy lándzsa mellett egy lõfegyveres nemzetõr csatárláncban elõre nyomuljon Laczmonya faluig, hol a két szárny ismét a csapat zömével egyesüljön...

Bényavidéki Új Szó