Ballagás 2015

Tanulmányi díjak:

XII. A. - osztályfőnök Czumbil Csaba

I. díj: Gyarmathy Tímea - 10

II. díj: Ciople László - 9,90

III. díj: Juhász Zsolt - 9,63

dicséret: Bartos Beáta, Pongrácz Noémi - 9,53
Gotha Güntter, Kálmán Blanka, Zaváczky Péter - 9,50

XII.B. - osztályfőnök Karsay Magdolna

I. díj: Sándor Tünde Irénke - 9,85

II. díj: Domokos Tünde - 9,80

III. díj: Virágh Eszter - 9,73

dicséret: György Enikő - 9,70
Weber Kinga - 9,53

XII. C - osztályfőnök Veres Noémi, Lengyel Krisztina, Iancau Antónia

I. díj: Asztalos Veronka Örsike - 9,97

II. díj: Mihály Kriszta Kinga, Markó Botond - 9,86

III. díj: Orzac Lilla - 9,80

dicséret: Csáki Dalma - 9,77

Különdíjak: 

Cambridge nyelvvizsga: Gyarmathy Tímea, Juhász Zsolt, Zaváczky Péter, Uglár Propszt Réka, Alföldi-Lakatos György, Markó Botond, Orzac Lilla, Mihály Kriszta, Brettschneider Petra

DSD német nyelvvizsgát tett: Gyarmathy Tímea, Ciople László, Kis-Tóth Zsófia, Orzac Lilla, Markó Botond 

A Schönherr Gyula történelmi kör díjai: Gyarmathy Tímea, Kató Kinga, Asztalos Örsike, Brettschneider Petra, Bakos Zsófia

A Németh László Sportegyesület díjai: Istvánfi Zoltán, Butka Rudolf és Kalapács Kinga.

A Németh László Elméleti Líceum kórusának díjai: Bányai Lenke Janka, György Enikő, Virágh Eszter, Gyarmathy Tímea, Kató Kinga 

A fizika, matematika és történelem és informatika versenyeken való részvételéért különdíjban részesül Juhász Zsolt, Zaváczky Péter és Ciople László. 

Informatika-külündíj: Gyarmathy Tímea

Kiváló tanulmányi eredményeiért, kitartó szorgalmáért különdíjban részesül Domokos Tünde és Brettschneider Petra.

Nagy örömünkre szolgál, hogy idén is Teleki-díjas lett 9 középiskolás diákunk. A diákok pályázatát az iskola vezetőségi tanácsa és a Teleki-ház együtt bírálta el. Köszönjük mindazoknak, akik támogatták diákjainkat! Közülük végzősök Gyarmathy Tímea, Gotha Güntter, Markó Botond és Asztalos Örsike. Mindannyiuk munkáját igazgatói oklevéllel ismerjük el. 

• Medáliák-díjak: Markó Botond, Orzac Lilla, Asztalos Örsike
• Schola-Parentis- díj: Orzac Lilla és Kalapács Kinga.
• Németh László-díj: Asztalos Örsike

Váradi Izabella igazgatónő beszéde:

Eljött az idő. Hirtelen eszmélünk rá, pedig gondoltunk erre, sokszor gondoltunk, mégis mindig elhessegettük a gondolatot. Volt még idő. Csakhogy az a fránya idő hirtelen nekiiramodik, felgyorsul, vele gyorsulnak a történések, elrohannak fejünk fölött az utolsó hetek, napok. Nem is tudjuk, hogyan telhetett el az a nyolc év, négy év, amit együtt töltöttünk. Pedig tudtuk, hogy eljön majd az a pillanat is, amikor az utolsó beszélgetések, utolsó összekacsintások, az utolsó ízek, illatok rögzülnek memóriánkban, kimerevedik a pillanat, megáll az idő, úgy tűnik, végtelen a ceremónia, s mindez talán nem is velünk történik.

Az idő megfoghatatlansága érzelmi feszültséget kelt bennünk, minden szót, minden mozdulatot sokkal intenzívebben élünk meg ilyenkor, agyunkba vésődnek az emlékek, eszünkbe jut még a jó öreg Einstein anekdotája a forró kályhán vagy a kedves hölggyel eltöltött idő relativitásáról, Bergson és az impresszionizmus, Szindbád és Proust, a rég nem látott időhatározó, a biológiai óra, mely egyre ketyeg, kicsit eltöprengünk azon, hogy ha minden kémiai folyamatot, és még az annál is kisebb nanofolyamatotkat le tudnánk állítani, akkor talán maga az idő is megállna, keressük azt a gravitációs mezőt, aminek hatására lelassul az idő, mert magunk is érezzük, hogy az idő nem konstans, jaj, de még mennyire nem az! Mennyivel gyorsabban telik akkor, amikor kapkodva lapozunk még jegyzeteink között két lépéssel az érettségi előtt, s milyen elvesztegetett időnek tűnik minden nap, amit nem tanulással töltöttünk. De csak most. Később aztán ezt egész másképp gondoljuk: hogy elrepült az a négy év! Alig várjuk a szabadságot, önállóságot, a felnőtt-létet, s közben kapaszkodunk pánikszerűen a pillanatba, mely még ideköt és biztonságot ad. Volt idő, amikor úgy hittük, ráérünk még, ráérősen halasztgattuk mindig holnapra a teendőinket, elmentünk egymás mellett anélkül, hogy megismertük volna egymást, nem tudtuk azt, hogy nem adhatunk egymásnak semmi szebbet, mint az egymásra szánt időt. Lejárt az időnk. Nehéz kimondani, nekünk legalább ugyanannyira, mint nektek. Azt hiszitek, az az idő, ami bennetek ketyeg sokkal lassabban telik, mint az az idő, amit mi mérünk. Hiszen láttunk már ballagást nem egyet, kívülről szemlélni sokkal könnyebb. Próbáltuk, nem könnyebb. A pillanat, mely bennetek most lassított filmként pereg, bennünk sokadszorra is ugyanolyan. Csak ott van hozzá a véges idő tudata. Ha az idő végtelen lenne, semmi felelősségérzet nem lenne bennünk, se bennetek. Hiszen ráérnénk még. Titeket az élet végessége kötelez, bennünket a tanítás időkorlátai. Nektek néha végtelennek tűnnek a magyarázataink, mi úgy érezzük, folyton kicsengetnek. Elszállt az idő – panaszkodunk, csakhogy milyen különös, ahhoz, hogy később azt gondolhassuk, hogy elszállt az idő, el kell telnie pontosan annak az időnek, amiről most azt hisszük, hogy ólomlábakon jár.