Technikai hiba miatt szerdán három és fél órára leállt az értékpapírok adásvétele a New York-i tőzsdén. A leállás nagy ijedtséget keltett, a kínai tőzsde zuhanása, és a görög válság miatt aggódó befektetők a technikai hiba helyett egyéb okokat véltek felfedezni.
A New York-i tőzsde (NYSE) helyi idő szerint 11.32-kor függesztette fel a kereskedést egy "belső technikai problémára" hivatkozva. A leállás nem befolyásolta a New York-i tőzsdén (NYSE) jegyzett részvények forgalmát más tőzsdéken. A leállás előtt a tőzsde mínuszban volt a kínai részvényárfolyamok tartós és jelentős esésével, illetve a görögországi helyzettel kapcsolatos aggodalmak miatt.
Mind a tőzsdét üzemeltető cég, mind az amerikai belbiztonsági minisztérium azt közölte, hogy a problémát nem kibertámadás okozta. Amerikai megfigyelők arra gyanakodnak, hogy egy szerdán újonnan bevezetett szoftver állhat a súlyos leállás hátterében.
A CNN hírcsatorna értesülései szerint már a kereskedés kezdete előtt voltak jelei a problémáknak: a tőzsde vezetése jelezte a brókereknek, hogy több mint kétszáz részvényt technikai okokból nem adhatnak és vehetnek a nap folyamán. (mti)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek