A multikulturalitásnak annyi. Éljen az interkulturalitás?

Elhibázott út a multikulturalizmust erőltetni ma Kolozsváron, de lecsengése óta sem sikerült kidolgozni egy igazán jó koncepciót.

Ha ma Kolozsváron valakin számon akarjuk kérni a multikulturalizmust, akkor nagyon el vagyunk vele késve – mondta Salat Levente, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának oktatója. A politológus-hallgatók társasága, a KoMPot által szervezett Politikai Svédasztal keretében megtartott beszélgetésen Salat és beszélgetőpartnerei, Demeter Attila filozófus, Tibori-Szabó Zoltán újságíró, Bethlendi András civil aktivista, a Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport képviselője és Biró Béla közíró arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen esélyei és értelmezései lehetnek Kolozsváron a multikulturalizmusnak. 

A moderátor szerepét is ellátó Tibori-Szabó vezette fel Salat Leventének az Adatbankon is megjelent vitaindító gondolatait. 

Salat egyetértett azzal, hogy a kerekasztal-beszélgetés témája időszerű, ha a Kolozsváron, Európa-szerte vagy a nagyvilágban zajló jelenségeket, például a többnyelvű helységnévtábla ügyét, vagy az afrikai gazdasági menekültek témáját szemléljük. Elismerte, ma Erdélyben, Kolozsváron nagyon nehéz erről a kérdésről beszélni, ennek három fő okát vázolta: először is a multikulturalizmus kérdése igen komoly dekonjunktúrában van világszinten. Szerinte igencsak elkéstek azok, akik a politikai szereplőkön megkísérlik a multikulturalizmust számon kérni, hiszen akkor kezdik ezt, amikor világviszonylatban már lecsengett ez a kérdéskör, a '90-es évek végéig még próbálkozhattak volna ennek a kérdésnek a kiaknázásával. 

A második ok szerinte abban rejlik, hogy a fogalom megfoghatatlan, olyan kifejezés, ami alatt mindenki azt ért, amit akar, akár a közemberről, akár a politikusokról, akár a közösségek nevében eljáró hatóságokról legyen szó. Mindannyian a számukra legkézenfekvőbb módon értelmezik a fogalmat. A harmadik ok a tudományi szférához köthető: a multikulturalitás dekonjungtúrájához hozzájárultak azok a társadalomkutatók, akik az elmúlt 10-20 esztendőben ezzel a kérdéssel foglalkoztak.

Salat szerint a multikulturalizmusban rejlő lehetőségek és esélyek latolgatásához elsősorban a fogalmat kellene definiálni, illetve azt, hogy mit kell kezdeni a kulturális megosztottságokkal. Elmondta, akkor beszélhetünk multikulturalitásról, amikor egy politikai közösséget nyelvben, vallásban, etnicitásban különböző társadalmi komponensek alkotnak. Van egy alapvető meggyőződés, hogy a jó politikai közösség az homogén, a politikai közösségek azonban nem felelnek meg ennek. Ekkor merül fel a kérdés, hogy mit lehetne tenni ezzel a kulturális megosztottsággal. 

Salat elmondta, a multikulturalizmus eszmetörténete egy inga mozgásával szemléltethető, amely egy teljes kilengés után mára szinte a kiindulási pontjába érkezett vissza. A kulturális másság kezelésének kérdése a multikulturalizmus megközelítése számára releváns módon első ízben a '60-as évek elején az Egyesült Államokban merült fel, mára azonban kifulladt. Kanadában 2005-ben a Taylor-Bouchard bizottság felmérést végzett a multikulturalizmusról, és gyakorlatilag „felmosták vele a földet”. Alternatívaként az interkulturalitás diskurzusát próbálták meghonosítani.

A multikulturalitás kihívása az lett volna, hogy olyan társadalom jöjjön létre, amely sokszínűsége tükröződik az intézményekben, a közjóban. Salat szerint ez nem kisebb kihívás, mint homogén társadalmakat létrehozni. 

Felidézte, az Európa Tanács 2008-ban és az UNESCO 2009-ben külön-külön nyilatkozatot adott ki, ami szerint a multikuturalizmust fel kellene váltania az interkulturalizmusnak. A multikulturalizmust ekkortól elhibázott útnak kezdte tekinteni a világ legnagyobb része, és a hibák kezelésére kezdett koncentrálni. Megoldás azonban nincs, az interkulturalitás tartalmatlan, deklarált szándéka, hogy a dialógusra akarja terelni a figyelmet. Azonban ezzel az a probléma, hogy dialógus egyenlő felek között jöhet csak létre, ez azonban többség és kisebbség között nem szokott megvalósulni, amit az erdélyi magyarságnak aligha kell magyarázni. 

Demeter Attila elmondta, egyetért Salat vitaindítójában megfogalmazottakkal, főleg azzal az állítással, hogy a multikulturalitás mély dekonjunktúrban van. Szerinte érdemes lenne ugyanakkor pontosítani, hogy mit értünk kultúra alatt, hiszen ezt a fogalmat nem lehet etnokulturális szinten kezelni, ezt a fogalmat már régen meghaladtuk. Szerinte a multikulturalizmus implementálását gátló tényezők egyike a politikai közösség homogenizálására való törekvés, amit akár nacionalizmusnak is nevezhetünk. Demeter szkeptikus a multikulturalitás esélyeivel kapcsolatosan, nincsenek jó kilátások a tudományos szféra részéről sem. 

A Kolozsváron a multikulturalitás eszméjét felvállalva tevékenykedő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport részéről Bethlendi Andrásszólt hozzá a beszélgetéshez. Felvázolta a Kolozsvár helységnévtábla körüli cirkusz főbb mozzanatait, és elmondta: nem elfogadható Emil Boc polgármesternek az az elképzelése, hogy a többnyelvű helységnévtáblák helyett úgynevezett üdvözlőtáblákat tennének ki a város bejárataihoz, mert ha az bekövetkezne, éppen a hivatalos elismerés maradna el. Elmondta, a kezdeményező csoport azt vállalta Kolozsváron, hogy a multikulturalitást feltölti tartalommal, hiszen szabad a pálya, a román hatóságok nem próbálnak meg saját tartalmat generálni a szó mögé.

Bíró Béla szerint a multikulturalitás, vagyis a kulturális megosztottság fogalma már elmondja, hogy miért jutott zsákutcába a fogalom, hiszen eleve negatív kicsengésű. Szerinte a kulturális pluralizmus sokkal jobban hangzik, azonban ezt mégsem lehetne használni, mert a pluralizmus politikai fogalom. A demokrácia keretén belül nem jelent megosztottságot az, hogy a politikai pártok egymással versengenek, egy normális demokratikus államban a versengés kohéziós hatású, vagyis egymáshoz láncolja azokat a feleket, akik egymással versengenek. Azonban a kulturális megosztottság esetében elmarad a kohéziós hatás. 

Szerinte ugyanakkor fennáll annak a rizikója, hogy az európai társadalmak fasizálódnak, mert képtelenek kezelni a kulturális megosztottságot. Amennyiben erre a kérdésre nem akad sürgősen válasz, a szélsőjobboldal fogja megválaszolni. 

Tibori-Szabó Zoltán erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök kijelentéseire utalt vissza, aki azt fejtette ki, hogy Magyarország népe nincs hozzászokva a multikulturalitáshoz, mert nem volt gyarmatosító hatalom, mint Nagy-Britannia vagy Franciaország, ezért nem is fogadja el a bevándorlókat, mert „meg akarnak maradni magyarnak”. Tibori elmondta, Orbán ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az 1850-ben végzett, első megbízható népszámlálás eredményeit, amely szerint az ország akkori területén a magyar etnikum számaránya mindössze 48% körüli volt. 

Tibori szerint Orbánnak abban van igaza, hogy bár az Osztrák-Magyar Monarchia idején rengeteg etnikumú ember élt az országban, a magyarság arra volt szocializálva, hogy saját berkeiben éljen és falakat húzzon fel maga köré. Ez az attitűd a mai Kolozsváron is tetten érhető, szinte nincs is átjárás a román és a magyar közösség között. Tibor azt a kérdést tette fel beszélgetőpartnereinek, hogy melyek lennének a feltételei annak, hogy egy igazán plurikulturális társadalom éljen egy városban. 

Biró Béla szerint az egyik feltétel az lenne, hogy a románokat próbáljuk a saját „nyelvükön” megszólítani. 

Salat Levente szerint fontos kérdés, hogy mi a magyarázata a magyarság igényeivel szembeni, a többség részéről érkező ellenállásnak. Szerinte ennek egyik eleme lehet a kultúráról való gondolkodásnak a hiánya. A többség nem is tudja, hogy „van nekik kultúrája”, ez olyan, mint az egészség: az ember nem tudja, hogy van, míg meg nem betegszik. A magyarok azonban beleszületnek abba, hogy „állandóan problémájuk van”. 

Megérteni a másikat úgy lehet, hogy megpróbáljuk megérteni a másik közösséget. Az interkulturalitás dialógust, kontaktust feltételez, de ez az érintkezés nem csoportok között, hanem egyének között jöhet létre. Az a személy, aki „átmegy” a másik közösséghez informálódni, mindkét közösség számára áruló lesz: az illető ugyan megérti, hogy a másik kultúra miért viszonyul az ő kultúrájához negatívan és mi a megoldás, azonban ennek hallatán a saját közössége, elképzelhetjük, hogy mit gondol róla. Szerinte egyetlen járható út ráhangolódni „a világ hullámhosszára”, és meg kell vizsgálni, hogy mit lehet kezdeni az interkulturalitással.

transindex.ro