Facebook-eseményt hoztak létre a magyar kormányfő védelmében. Az eddig sem volt kétséges, hogy Orbán Viktor erős érzelmi reakciókat vált ki a határon túl. A személye és politikája bírálataként szervezett tüntetésre válaszul ellentüntetést szerveznek.
Mint tegnap beszámoltunk róla, a kolozsvári magyarok egy része elégedetlen azzal, hogy a magyar kormányfő Erdély szívébe érkezik: október 3-án, 11 órától Parászka Máté tüntetést szervez a Kálvin (Câmpeni) utca 1. szám előtt, a mentőállomással szemben.
A válaszreakció nem váratott soká magára, Facebook-eseményt hoztak létre Orbán védelmében, ahol a szervezők ezt írják:
„Szomorúan vettük tudomásul, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kolozsvári látogatása alkalmával egyes csoportok ellentüntetést szerveznek. Úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron nincs helye a Parászka Máté féle uszításnak. Mi kolozsvári magyarok, mutassuk meg, hogy kiállunk Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett. Ha Önök is úgy gondolják, hogy ellen kell állni az értelmetlen uszításnak, és a magyar-magyar ellentétek szításának, akkor Október 3-án, 11 órakor találkozzunk a kolozsvári Mentőállomás előtt. Megmutatván azt, hogy erős és egységes a magyar közösség, és nem hagyunk teret a politikai szélsőségeknek."
E sorok írásakor az eseményre alig 20 ember jelezte részvételi szándékát, ez érthető, hiszen az eseményt csupán 14 órája hozták létre. A hozzászolók egyike azt írja:
„Én sem értek egyet Orbán jónéhány politikai húzásával és nem vagyok fideszes. De Magyarország miniszterelnökéről van szó. Kötelességünk kiállni mellette, hisz minket képvisel. Ha más lesz a miniszterelnök, akkor ugyanúgy ki kell állnunk mellett is, hisz mindet a magyarok többsége választja. Mert a nemzet csak egységben erős."
kolozsváros.ro
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek