60 éves érettségi találkozó

Bizonyos körülmények miatt ebben a hónapban nem vehettem részt volt osztálytársaimnak, a Nagybányai Gheorghe Sincai Középiskola (a volt 1. számú Középiskola) öregdiákjainak a találkozóján, ezért ebben az írásomban kívánok erõt, egészséget, hosszú életet a még élõ néhány osztálytársamnak, akikhez erõs érzelmi szálak fûznek, és emlékezem azokra a tanárokra és osztálytársaimra, akik már eltávoztak közülünk, és „égi” iskolában tanítanak, illetve tanulnak.

Nem kételkedem abban, hogy Mancika néni, az osztályfõnöknõnk, valamint magyar nyelv és irodalom tanárnõnk hiányzásomat igazolná, ha még élne.

Thurman Mária úgy nevelt bennünket, hogy a családban és a munkahelyen egyaránt helyt állhassunk. Azzal is „bontogatta szárnyam”, hogy felkészített a Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny megyei szakaszára. A Szatmárnémetiben megrendezett megyei szakaszon elsõ helyezést értem el Fazekas Mihály Lúdas Matyi címû elbeszélõ költeményét elemzõ fogalmazásommal. A diplomán kívül Sztálin a nyelvtudományban címû, négykilós, díszkötéses könyvvel jutalmaztak meg. A népek mindentudó vezérét istenítõ könyvet értékesnek tekintettem, mert két hétig lakásunkban kitûnõ minõségû papírjával gyújthattuk meg a tüzet a kályhánkban.

Csak kellemes emlékek fûznek a szelíd, szerény, halványan mosolygó, megértõ, elnézõ Kramarik Oszkárra, Godza Ferencre, a földrajz tanárunkra, aki óráin nem untatott minket száraz adatok gépies elsorolásával, hanem a népek mindennapi életérõl, távoli tájak varázsáról mesélt nekünk.

A közvetlen, szellemes Rajcsányi István, az orosztanárunk hétfõi óráján nagyon gyakran magyarul a vasárnapi belföldi és külföldi labdarúgó mérkõzésekrõl beszelgettünk.

Kádár Istvántól, a szigorú, szakmailag felkészült fizika és csillagászattan tanárunktól egyszer kölcsönkértem egy, a Naprendszerrel foglalkozó könyvet. Az égitestek pályájának a kiszámítása nem érdekelt engem. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon létezik élet más bolygókon. Miután az egyik óráján visszaadtam a könyvet, a tanár úr a táblához szólított, hogy számítsam ki az egyik bolygó mozgásának a pályáját. A szemem behunyva ismeretlen csillagok táncoltak a szemem elõtt, de egyetlen képlet sem jutott az eszembe.

Most is magam elõtt látom a szintén szigorú Papp Katalin matematika tanárnõ szúrós, átható tekintetét. Úgy érzem, hogy „röntgenszeme” behatol az agyamba, bonyolult képleteket keresve, de ott még az egyszeregyet sem találja meg.

A zeneórán sem jeleskedtem, ütemérzékem gyenge volt, ezért ritkán táncoltam, mert attól féltem, hogy a lányok tyúkszemére taposok. A zenetanárnõnek (akinek a nevét elfelejtettem) egyszer azt mondtam, hogy tenorként a Metropolitanban is felléphetnék. Mielõtt kitett az osztályból, ezt tanácsolta nekem:

- Már ma utazzék el Amerikába!

Néhány elhunyt osztálytársamról is sok emléket õrzök.

Az ötletekben gazdag Fazekas Gyuri, a neves sportújságíró, a nagybányai labdarúgás történetét megörökítõ sikerkönyv szerzõje az osztályunk melletti falra felfüggesztett, hétfõn megjelenõ, fõként sporttudósításokat tartalmazó Láttuk, hallottuk, olvastuk címû faliújságot is szerkesztette. Egyszer Man úr, a rajztanárunk magát vélte felfedezni Gyuri egyik karikatúrájában. Az igazgató elvtárs, a gimnázium éber cenzora másnap betiltotta a faliújságot. A rajztanárt eredeti módon büntettük meg. Az egyik padból zsinórt vezettünk a táblához, és azt a tábla lábához kötöttük. Amikor a tanár úr a táblához ment, egyik osztálytársunk meghúzta a zsineget. A tábla megdõlt, de szerencsénkre tanárunknak a haja szála sem görbült meg.

Szintén gyakran gondolok a pirospozsgás arcú, a légynek sem ártó, a mának élõ Schuller Dodira, a harsányan kacagó, segítõkész Földes Gyurira, a szálas (magas termetû), szellemes, „szívrabló” Kalmár Tibire, a kiváló fogtechnikusra, a csínyeket kedvelõ, bõbeszédû Jamniczky Rudira.

Osztálytársaim többsége ragadványnévvel is rendelkezett. Az én ragadványnevem Szobor Juli, Nagy István A szomszédság nevében címû regényének a fõhõse volt. Valószínûleg azért kaptam ezt a ragadványnevet, mert testnevelés órán mindig csetlettem-botlottam, és amikor kínzóeszközeim, a tornaszereket megpillantottam, azonnal sóbálvánnyá dermedtem.

***

Egészségi állapotomra nem panaszkodom, mert nem vagyok ágyhoz kötve. Pehelysúlyú vagyok, mert valószínûleg édesanyámtól örökölt felgyorsult anyagcserében szenvedek. Ennek egyik tünete a farkasétvágy.

 A nagybányai Veliciu doktor úr egyszer így vígasztalt engem:

- Ön csupán ezzel a betegséggel 100 évet is élhet.

- Doktor úr, nagyon örvendek, hiszen ez azt jelenti, hogy 100 éves koromban egészséges csontvázként fogok élni - mondtam mosolyogva a doktoromnak.

A hosszú élet egyik titka a derûlátás. A múlt század hatvanas éveiben valószínûleg benneteket is szórakoztatott az Ének az esõben (Singing in the Rain) címû amerikai zenés vígjáték. Egyik felejthetetlen jelenetében egy nõ és egy férfi piros esernyõ alatt táncol és énekel az esõben. Lássuk mi is borult, esõs napokon  is a napfényt, a szivárványt a felhõtakaró felett! Érettségi találkozónkon ne beszéljünk a betegségekrõl, az orvosságokról, a halálról! Csak a SZÉPRE emlékezzünk. Ha nem félünk a haláltól, akkor a Kaszás sem fél tõlünk. Abból is erõt meríthetünk, ha érezzük a Teremtõ állandó jelenlétét.

Hiszem, hogy a jövõ évben ismét találkoztok, és azon a találkozón én is személyesen, veletek együtt fogok szórakozni.

AZ ÖRÖKIFJÚ JÓSKA (SZOBOR JULI)

Boczor József

(Bányavidéki Új Szó)