A Helytörténeti esték előadássorozat keretében Teleki mesék címmel tart előadást Dávid Lajos a Teleki Magyar Ház vezetője május 11-én, kedden 18 órától. Egy nevezetes főnemesi család a Bányavidéken alcímmel rendhagyó tárlatvezetésben lesz része azoknak, akik online vagy a helyszínen kapcsolódnak az előadáshoz. A (...) olvasd tovább
Szerdától csak az 1 ezreléknél kisebb fertőzöttségi rátájú településekben vehet részt az összes diák tantermi oktatáson, de a tanügyminiszter azt szeretné, ha május közepétől valamennyi tanuló a hagyományos módon járhasson iskolába. Sorin Cîmpeanu erről hétfőn, a HotNews portálnak adott interjúban beszélt. „Lehetséges, hogy két (...) olvasd tovább
Nyolcvanhét tüntetőnek veszett nyoma az egy héttel ezelőtt kezdődött kolumbiai tiltakozások alatt – tájékoztat róla az MTI, a kolumbiai médiumok jelentése alapján. A HÍRADÁSOKBÓL KIDERÜL, HOGY A LEGTÖBB, HARMINCÖT EMBER ELTŰNÉSÉT A NYUGAT-KOLUMBIAI VALLE DEL CAUCA MEGYE SZÉKHELYÉRŐL, CALI VÁROSÁBÓL (...) olvasd tovább
Oltási maratont szerveznek a hétvégén Szatmárnémetiben, hogy meghozzák a lakosság kedvét az immunizáláshoz. A Szatmár megyei prefektúra Facebook-oldalán közzétett tájékoztatása szerint pénteken, május 7-én 14 órától kezdődően vasárnap 20 óráig regisztráció nélkül (...) olvasd tovább
Fémlemezből készült állványokon mutatják be május 5-én, 12 órától a Főtéren és a Cinteremben Boromisza Tibor, Krizsán János, Mikola András, Nagy Oszkár, Grigore Nagoșanu, Olejnik Janka, Nicolae Stoica és Walter Friedrich városi tájképeinek reprodukcióit. A tárlat a 125. évét ünneplő Nagybányai Művésztelep programsorozat része. A projektet (...) olvasd tovább
PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2021 A Teleki Magyar Ház esztendőről-esztendőre minden tavasszal ösztöndíjjal igyekszik felhívni a figyelmet legkiválóbb fiataljainkra. A 100 eurónak megfelelő összegű egyszeri ösztöndíjra idén olyan Nagybányán magyar nyelven tanuló VII-XII. osztályos fiatalok (...) olvasd tovább
Május 4-én, kedden újabb 3035 oltópont nyílik meg országszerte, a háziorvosok elkezdik rendelőikben az immunizálást a Johnson&Johnson által kifejlesztett (Janssen) vakcinával - jelentette be hétfőn Andrei Baciu egészségügyi államtitkár. 'Remélem, hogy hamarosan egyre több háziorvos csatlakozik a kampányhoz, és nő a rendelők száma' - írta (...) olvasd tovább
Az ország legmodernebb járványkórházát építtetné fel a nagyváradi önkormányzat, amely pályázati pénzből fedezné a beruházás mintegy 128 millió eurós értékét. A tervezett létesítményben alapesetben 249, szükség esetén pedig 326 hely állna rendelkezésre. A helyi önkormányzat már jövőre megkezdené az építkezést, hogy 2025-re be is fejezze. Ha elkészül, (...) olvasd tovább
Keddtől már a Magyarországon élő külföldiek és a taj-számmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyarok is regisztrálhatnak a koronavírus elleni védőoltásra – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn. A kormany.hu oldalon megjelent közlemény szerint az oltási program előrehaladásával és a járvány (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Nagybánya Központú Területi Szervezet Választmánya által április 27.-én elfogadott tisztújítási szabályzata, valamint az április 29.-én elfogadott határozata alapján a Szövetség Nagybánya Központú Területi Szervezete mozgóurnás tisztújítást hirdet az Égerháti Szervezetben 2021. május 16. (vasárnap) időponttal. A tisztújításon az RMDSZ (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Nagybánya Központú Területi Szervezet Választmánya által április 27.-én elfogadott tisztújítási szabályzata alapján a SZINÉRVÁRALJAI RMDSZ helyi szervezete tisztújítást hirdet 2021. május 15. (szombat) időponttal. A tisztújításon az RMDSZ Szinérváraljai Városi Szervezete elnökét és a helyi választmány 11 (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Nagybánya Központú Területi Szervezet Választmánya által április 27.-én elfogadott tisztújítási szabályzata, valamint az április 29.-én elfogadott határozata alapján a Szövetség Nagybánya Központú Területi Szervezete állóurnás tisztújítást hirdet a Nagybányai Városi Szervezetben 2021. május 16. (vasárnap) időponttal. A tisztújítást szabályzata (...) olvasd tovább
Online közvetített sorozatunk második előadására 2021. május 6-án, 18 órától, napra pontosan 125 évre a Nagybányai Művésztelep megalapításának évfordulója alkalmából, kerül sor. A második előadás címe: Meddig jutott Nagybánya? Vívmányok, örökség és új utak. Bemutató a Nagybányán (...) olvasd tovább
Sikeresen landolt az első, Párizsból Szatmárnémetibe érkezett repülőjárat, melyet pár napon belül a frankfurti járat követ. Tegnap 100 utas érkezett a francia fővárosból a megyeközpontba. Sikeresen landolt szerdán az első, Párizsból Szatmárnémetibe érkezett repülőjárat, és ezzel a szatmáriak egy régóta (...) olvasd tovább
Az elkövetkező napokban, főként május elsején és másodikán szaharai eredetű porfelhő érhet Románia fölé - tájékoztat csütörtöki közleményében az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A délnyugatról érkező légáramlattal szaharai porrészecskék érkezhetnek Európa délkeleti régiója, így Románia (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Nagybánya Központú Területi Szervezet Választmánya által április 27.-én elfogadott tisztújítási szabályzata, valamint az április 29.-én elfogadott határozata alapján a Szövetség Nagybánya Központú Területi Szervezete mozgóurnás tisztújítást hirdet a Nagysomkúti Városi Szervezetben 2021. május 9 ikén (vasárnap) időponttal. A tisztújításon az RMDSZ (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Nagybánya Központú Területi Szervezet Választmánya által április 27.-én elfogadott tisztújítási szabályzata, valamint az április 29.-én elfogadott határozata alapján a Szövetség Nagybánya Központú Területi Szervezete mozgóurnás tisztújítást hirdet a Kővárhosszúfalusi Szervezetben 2021. május 8.-án (szombaton) időponttal. A tisztújításon az RMDSZ (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Nagybánya területi szervezetének választmánya április 28-án megtartott ülésén elfogadta a tisztújítások szabályzatát, amit ezúton közzéteszünk. Tisztújítások szabályzat A tisztújítások időpontjáról és módozatáról (álló- vagy mozgóurna) a helyi RMDSZ szervezet (...) olvasd tovább
Elfogadták Nagybánya 2021-es költségvetését. A múlt heti rendkívüli ülésen a helyi tanácsban elfogadták Nagybánya önkormányzatának az idei évi költségvetését. A 2021-as év általános költségvetése a következő: 732.031 ezer lej a bevétel és 735.101 (...) olvasd tovább
Nem önmagában az oltási igazolvány a probléma, hanem az, hogy ez ne legyen 'a diszkrimináció eszköze' - nyilatkozta kedd este az államfő. Klaus Iohannis azt mondta: 'semmi fenntartása sincs' egy esetleges bizonyítvánnyal kapcsolatban, amit ellenzett az az, hogy ez ne váljon egy diszkriminatív vakcinaútlevéllé. "Nem gondolom, hogy (...) olvasd tovább
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
Hitel ajánlat Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
adj fel hirdetést