Iratkozni hivatalosan 2014 február 24-től május 1-ig lehet, de kérjük a szülőket, jelezzék/tájékozódjanak az óvónéniknél is telefonon, majd az óvodák titkárságán. Kérjük a kedves szülőket, ha bármilyen problémát, nehézséget, esetleg elutasítást észlelnek a beíratkozás során, jelezzék programunk (...) olvasd tovább
Oroszországban újabb kísérletet hajtottak végre kedden egy Topol interkontinentális ballisztikus rakétával – jelentette be az orosz védelmi tárca sajtószolgálata. Az RSZ-12M "Topol" (Nyárfa) rakétát az asztraháni területen lévő Kapusztyin Jar lőtérről indították kedd este, helyi idő szerint 22 óra 10-kor a (...) olvasd tovább
A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot 346 szavazattal, 192 ellenében fogadta el a parlament két házának együttes ülése. Bizalmat szavazott kedden a bukaresti parlament Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is (...) olvasd tovább
Victor Ponta román miniszterelnökhöz fordult kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azzal a kéréssel, hogy utasítsa Maros megye prefektusát a marosvásárhelyi felvonulást betiltó polgármesteri határozat törvényszéki megtámadására. Izsák Balázs, az SZNT elnöke a keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, a (...) olvasd tovább
„Inkább semmi se legyen belőlem, hogysem bármi kis szédelgés útján haladjak előre.” (Schönherr Gyula) „Schönherr a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a Heraldikai és Genealógiai Társaság munkatársaként a magyar középkor történetének kutatásában alkotott maradandót. Részt vett a magyar (...) olvasd tovább
Az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) közötti, március 3-án aláírt politikai megállapodás román és magyar nyelven elérhető az RMDSZ honlapján. >> A magyar nyelvű verzió itt olvasható >> >> A román nyelvű verzió itt olvasható (...) olvasd tovább
Ózdon megállt az élet a volt kormányfő szerint, de 2002 és 2010 közt szinte minden jobb volt, mint most. Gyurcsány, Korózs, Nyakó – velük csapott le az ellenzék Borsodban. Kétszázan voltak kíváncsiak rájuk. „Sok Fidesz-szavazó csalódott, mert nem arra hatalmazták fel Orbán Viktort és csapatát, amit az elmúlt négy év során (...) olvasd tovább
Melyik Magyarország másfél milliós kisebbsége, és hogyan működik az etnobiznisz? A magyarországi kisebbségi politika hátulütőiről beszélgettünk Dobos Balázzsal. A magyarországi kisebbségi önkormányzati autonómia modell széleskörű támogatást biztosít a kisebbségeknek. Ennek ellenére amiatt, hogy nehéz megmondani, (...) olvasd tovább
Nem volt kiugró személy- vagy autóforgalom az elmúlt napon az ukrán-magyar határszakaszon, menekültkérelmet sem terjesztett elő senki, írta közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium. Németh Zsolt külügyi államtitkár az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, nem érkeznek ezres (...) olvasd tovább
43 év és 7 hónap a harmadik Ponta kormány 26 tagjának az átlagéletkora – derül ki a Transindex számításaiból. A legidősebb miniszterek, Mircea Duşă védelmi-, illetve Constantin Niţă gazdasági tárcavezető 59 évesek, míg a legfiatalabb miniszter a pénzügyi tárcához érkező, mindössze 34 (...) olvasd tovább
Nem nevezi ki még egyszer miniszterelnöknek Victor Pontát – nyilatkozta vasárnap Traian Băsescu a Pro TV După 20 de ani című műsorában. Az államfő szerint a kormányprogram módosításával újra ki kellene neveznie, és ezt nem teszi meg. Victor Ponta a HotNewsnak azt mondta, Băsescu felelőtlen, „mint mindig”, és ő nem változtat a kormányprogramon, (...) olvasd tovább
A Kézdiszéki Székely Tanács ingyenesen indít autóbuszokat Marosvásárhelyre március 10-én a Székely Szabadság Napján, ezzel is segítve azokat, akik részt szeretnének venni a székelység nagy megmozdulásán az autonómiáért. Mint tudjuk, a Maros Megyei Törvényszék hétfőn jogszerűnek ítélte Dorin Florea polgármester határozatát, mely (...) olvasd tovább
Erdélyi turnéra indul a magyarországi Kistehén zenekar – első állomásuk Nagyvárad, ahol kedden 20 órától koncerteznek a Moszkva Kávézóban. A turné során az underfround pop rock együttes március 5-én Kolozsváron a The Shelterben, 6-án Marosvásárhelyen a Jazz and Bluesban, 7-én Székelyudvarhelyen a G Caféban, 8-án (...) olvasd tovább
A szatmári Harag György Társulat következő bérletes előadására Nagybányán március 10.-én kerül sor 18 órai kezdettel. Eisemann Mihály - Somogyi Gyula - Zágon István: Fekete Péter (operett) Ki ne ismerné az olyan örökzöld betétdalokat, mint amilyenek a Szerelemhez nem kell szépség, a Lesz maga juszt is az (...) olvasd tovább
Bűncselekmény hiányában elutasította Szepessy Zsoltnak, az Összefogás Párt (ÖP) elnökének az „összefogás” szó használata miatt tett feljelentését a Fővárosi Főügyészség. Szepessy Zsolt február 10-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen „név-, szlogen- és védjegylopás, valamint az ezekkel (...) olvasd tovább
Amennyiben a PNL "meggondolja magát", és vissza akar térni a kormányba, készen áll az USL újjáalakítására az RMDSZ "kirúgása" nélkül - nyilatkozta hétfő este Victor Ponta miniszerelnök. Ponta kijelentette, hogy a PSD korábban és most is 13 miniszterrel vesz részt a kormányban, amely jelzés a "liberális kollégák (...) olvasd tovább
A miniszterelnök közölte: a kormány a mai 200 ezerről 280-300 ezerre szeretné emelni a közmunkában foglalkoztatottak számát. Mindenkinek jár egy esély, hogy munkából tartsa el családját - jelentette ki a miniszterelnök hétfő délután a Bogárdi TV-nek arra utalva, hogy a közmunkaprogramokban részt vevők (...) olvasd tovább
Megy az idegek háborúja, a következmény pedig az ukrán államszerkezet föderalizálása lehet – mondja az orosz politikai elemző. Az orosz haderő krími beavatkozása nyomán kialakult válság diplomáciai rendezését sürgette az ukrán kormányfő. Arszenyij Jacenyuk arra figyelmeztetett, hogy máskülönben a konfliktus (...) olvasd tovább
Megy az idegek háborúja, a következmény pedig az ukrán államszerkezet föderalizálása lehet – mondja az orosz politikai elemző. Az orosz haderő krími beavatkozása nyomán kialakult válság diplomáciai rendezését sürgette az ukrán kormányfő. Arszenyij Jacenyuk arra figyelmeztetett, hogy máskülönben a konfliktus (...) olvasd tovább
Kezdetét vette annak az átfogó parkfelújítási tervnek az életbeültetése, amely a nagybányai Klastromrét teljes arculatváltását tûzi célul. A tervezett munkálatról, valamint azokról a látnivalókról, amelyek az oda látogatókat fogadják majd a felújítás után a város polgármestere, (...) olvasd tovább
agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Minden típusú pénzügyi kölcsönt kínálunk (...)
agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Minden típusú pénzügyi kölcsönt kínálunk (...)
agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Minden típusú pénzügyi kölcsönt kínálunk (...)
adj fel hirdetést