Kedves mindannyian, akik segítettétek, s akik ezután tervezitek segíteni a Teleki Magyar Ház épületének megkezdett felújítási munkálatait! A kivitelezõkkel megtörtént a végelszámolás, ennek alapján augusztus végén, pontosan két hónappal a téglajegy-akció meghírdetését követõen, a következõképpen áltunk: – a nagyobbik tetõszerkezet és a kisház utcai (...) olvasd tovább
A Fidesz frakcióvezetője arra számít, hogy legkésőbb februárban lezajlik a bankok elszámoltatása az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében, ezeket az MNB szigorúan ellenőrzi majd. Rogán Antal az Echo Tv szerdai műsorában azt is elmondta, hogy az elszámolás az autóhitelekre, forintban felvett hitelekre is vonatkozik, és a frakció várhatóan azt támogatja, hogy a visszajáró összeggel a (...) olvasd tovább
Közös nyilatkozatban szólította fel a NATO Oroszországot, hogy hagyjon fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával és adja fel a Krím félszigetet. Az észak-atlanti katonai szervezet a nemzetközi jog kirívó megsértésének tartja az Ukrajna területén végrehajtott egyoldalú katonai akciókat, azok aláássák (...) olvasd tovább
Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Băsescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után. A döntés nemcsak a román légtérben felváltva járőrszolgálatot teljesítő külföldi repülőgépekre vonatkozik, hanem az ezeket (...) olvasd tovább
Ha Victor Ponta nemet mond az autonómiára, akkor a gyulafehérvári nyilatkozatra is nemet mond – jelentette ki Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke. Meglátása szerint egy európai uniós tagállamnak tiszteletben kellene tartania a dokumentumot, amely alapján létrejött. Elismételte korábbi bejelentését: a december elsejét megelőző (...) olvasd tovább
Petõfi emlékünnep, Bem mellszobrának leleplezése Az ünnepség programja: 10.30 óra: Ünnepi istentisztelet a református templomban Igét hirdet Tõkés László püspök, EP képviselõ 11.45 óra: Bem József mellszobrának leleplezése Avató beszédet mond: – Kovács (...) olvasd tovább
Gyerek- és családos programok a Nagybányai Magyar Napokon: péntek, szeptember 19. 16.30 Gyülekező a Felsőbányai utcán (a görög katolikus püspökség előtti útszakaszon),térzenét biztosít a nagybányai magyar baptista gyülekezet fúvószenekara 17.00 Bevonulás a Felsőbányai (...) olvasd tovább
2014. augusztus 29-én Budapesten elhunyt PUSZTAI JÁNOS író. Elsõsorban Nagybányán ismerték nagyon sokan, hiszen újságíróként jelentõs tevékenységet fejtett ki a helyi magyar nyelvû sajtóban. 1934. június 19-én született Szatmárnémetiben, de, mint ÖNÉLETRAJZ kötetében írta, eszmélése Nagybányán (...) olvasd tovább
Paulo Coelho, Müller Péter és Kertész Imre új könyvei, valamint történetek sportról és kutyákról – csupa újdonsággal indul az ősz! A világ első számú bestseller írójának, Paulo Coelho-nak új kötete látott napvilágot Házasságtörés címen. A harmincas éveiben járó Linda (...) olvasd tovább
Kétszáz amerikai ejtőernyős katona vesz majd részt Nyugat-Ukrajnában a jövő héten kezdődő egyik hadgyakorlaton - közölte szerdán a Pentagon. Ez lesz az első alkalom, hogy amerikai szárazföldi csapatok lesznek jelen Ukrajnában azt követően, hogy az ország keleti részén Oroszország által támogatott fegyveresek szakadár (...) olvasd tovább
A Pécsma.hu információi szerint az MSZP testületeinek jelentős része egyáltalán nem támogatta, és nemmel szavazott arra, hogy Kovács Ágnes legyen a párt által támogatott polgármesterjelölt, de a szocialisták aktivistái sem segítik a doktornőt. Ezért is lehet az, hogy sem őt, sem egyetlen félbaloldali jelöltet sem vett még nyilvántartásba a választási bizottság, ugyanis egyetlen darab (...) olvasd tovább
A bukaresti sajtó értesülései szerint már több ellenzéki polgármester is jelezte: a helyi választott elöljárók büntetlen pártváltását lehetővé tevő jogszabály nyomán átáll a kormánypártba. Köztük a legnagyobb név Marius Stan galaci polgármesteré, aki a PNL-ből az UNPR-be igazol át. Eközben szerdán Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a (...) olvasd tovább
Még folyik az RMDSZ-ben a vita a dokumentumról. A régi-új képviselőházi frakcióvezető szerint az anyanyelv- és jelképhasználatról szeretnének az őszi ülésszakban jogszabályokat látni. Az anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni az RMDSZ a parlament őszi ülésszakán – közölte az MTI-vel kedden (...) olvasd tovább
Kaotikus, minden képzeletet felülmúló és főleg törvénytelen – így nézett ki Maskulik Csaba szerint Szatmárnémeti a május választások előtt. Az RMDSZ akkor megígérte, szerdán pedig leadta a kampányplakátok, bannerek és kültéri propagandaanyagok kihelyezését szabályozó tervezetét, emelte ki Kereskényi Gábor. A Hegyi úton a Burgya-saroktól a Petrom benzinkútig nem (...) olvasd tovább
2014. szeptember 26-án emlékezünk meg Schönherr Gyula történész, akadémikus, a nagybányai Múzeum alapítója születésének 150. évfordulójáról. Nagybányai családból származó, helyi születésű, nagy tehetségű tudós, aki már gyermekkorában mutatott hajlandóságot a történelmi tárgyak gyűjtése iránt, minikiállítást rendezve saját otthonában a nagyközönség számára. (...) olvasd tovább
A Fehér Ház közölte, hogy még vizsgálják a videofelvétel hitelességét. Újabb amerikai túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint. A felvétel feltehetően Steven Sotloff újságíró kivégzését mutatja be. Az amerikai újságíró édesanyja magához Abu Bakr al-Baghdadi (...) olvasd tovább
Nagyszabású "bürokrácialebontó csomagot" jelentett be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Jövő évtől olcsóbbak lesznek az állami szolgáltatások, és kialakítják a köztisztviselői életpályamodellt. Az Államreform 2-höz szükséges törvényeket már ősszel napirendre veszi az Országgyűlés. A kormány 2015. január 1-jén elindítja az (...) olvasd tovább
"A szenátus tegnap megszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint pénzügyi amnesztiában részesülhetnek a nyugdíjasok és a kismamák mellett azok a közigazgatási alkalmazottak is, akik önhibájukon kívül a jogosultnál magasabb juttatásokat kaptak" – nyilatkozta ma délután Pataki Csaba, az RMDSZ szenátora. A közalkalmazottak pénzügyi (...) olvasd tovább
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni a bukaresti parlament őszi ülésszakán – közölte Máté András, az RMDSZ újraválasztott képviselőházi frakcióvezetője. Elmondta: hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek helyi jelképhasználatot (...) olvasd tovább
A „Petre Dulfu” Megyei Könyvtár dokumentációs osztályán õrzik a Nagybányai Magyar Királyi Fõgimnázium évkönyveit. Ezekben a kiadványokban megtalálhatóak a gimnázium anyagi helyzetével kapcsolatos jelentések, a részletes tanterv, a különbözõ korok tevékenysége, a legfontosabb rendezvények ismertetése, valamint a diákok évvégi osztályzata. Ezekbõl a (...) olvasd tovább
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést