A Teleki Magyar Ház rendhagyó módon, 2023. évi falinaptárához fotópályázatot hirdet! Minden évben igyekeznek meglepni a nagyközönséget valami egyedivel Nagybányáról és környékéről, azzal a céllal, hogy még jobban megismerjék és megszeressék szülővárosukat, szülőhelyüket. Hiszen (...) olvasd tovább
Munkaszervezésről, a jövőt érintő kérdésekről egyeztettek a Máramaros megyei vezetők és helyi elnökök. A közösségek képviselői átbeszélték és összegezték a Nagybánya és a Történelmi Máramarosi területi szervezetek egyesülése óta eltelt egy év tapasztalatait. Ez azért (...) olvasd tovább
„Az Európai Uniónak egységes, erős hangra van szüksége ahhoz, hogy megvédje és megőrízze alapvető értékeit, mégpedig az emberi méltóság tiszteletét, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot, az emberi jogokat, többek között a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok jogainak tiszteletben tartását. Üdvözöljük a Moldovai Köztársaság március 3-án (...) olvasd tovább
Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben – derül ki a francia belügyminisztérium hétfőre virradóra közzétett hivatalos végeredményéből. Amint arról az Index is beszámolt, (...) olvasd tovább
Az országos befektetési alap, illetve az országos helyreállítási terv (PNRR) révén „éledhet újjá” a Giotto-freskómásolatot rejtő kiszsolnai evangélikus templom. A helyreállításon kívül a műemlék népszerűsítésére is jut pénz - írja a Krónika. A tervek szerint az országos befektetési alap támogatásával valósulhat meg a kiszsolnai (...) olvasd tovább
Az Argumentum Nostrum Egyesület az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesülettel együttműködve meghirdeti a magyar nyelvű ANYÓ, nyári óvoda programot Nagybányán 2022. június 14. és július 29. között. A programot több helyszínen szervezik meg, tartalmas nyári napközi gyerekfoglalkozást biztosítanak óvodás korú gyermekeknek, szakképzett (...) olvasd tovább
A természeti látványosságokban bővelkedő Felsővisón építik meg az első akvaparkot Máramaros megyében, a helyi és a megyei önkormányzat közötti partnerség révén - számol be a kronikaonline.ro. Ionel Bogdan Máramaros megyei tanácselnök kedden az Agerpresnek úgy nyilatkozott, hogy erről megszületett a partnerségi szerződés a két (...) olvasd tovább
Az Eurotrans Alapítvány máramarosi munkatársai készséggel segítenek az egyszerűsített honosítás ügyintézése kapcsán: Segítenek az iratcsomó összeállításában, a kérvények kitöltésében és fénymásolatok készítésében is. Keresse bizalommal Máramaros megyei (...) olvasd tovább
A Bányavidéki Új Szót támogató Pro Genius Egyesület segíteni szeretne valamilyen formában azokon a kedves olvasóinkon, akik szívesen megrendelnék lapunkat, de anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy előfizessenek. Szívesen fogadjuk azon cégek, intézmények képviselőinek, valamint politikusoknak, magánszemélyeknek a jelentkezését, (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál évközi programjainak egyik kiemelt eseménye a közkedvelt költő és zenész közös előadása, 2022. június 11-én, szombaton 19 órától. #JÓÉJTPUSZI - Lackfi János költő és Szirtes Edina Mókus zenész-énekesnő estje Jézus Suzukin furikázna vagy inkább Jaguáron? Gördeszkázna vagy (...) olvasd tovább
Május 31-én tartották a városi tanács soron következő ülését. A 37+4 napirendi pontból a következő elfogadott terveket említenénk meg melyek a közösségünk és város számára fontosak: Efogadtuk az általános költségvetés kiegészítést valamint jóváhagytuk a pénzeszközök (...) olvasd tovább
Az Atelier Nemzetközi Előadóművészeti Fesztivál keretében, 2022. június 9-én, este 22 órától a szegedi és aradi színházak közös produkcióját tekintheti meg a színházkedvelő közönség. AZ ÉLŐ HALOTT – KOPRODUKCIÓ A SZEGED-ARAD “SZÍNHÁZTENGELYEN” A Szegedi Pinceszínház az Aradi Kamaraszínházzal (...) olvasd tovább
Nagyszabású ünnepséggel emlékeznek meg szombaton Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium 400 évvel ezelőtti alapításáról. A jubileumi eseményre, mely a Fehér Megyei Magyar Napok idei kiadásának csúcspontja is egyben, több ezer részvevőt, véndiákot várnak. Négynapos rendezvénysorozatra készülnek Nagyenyeden, ahol csütörtöktől tartják a (...) olvasd tovább
Az Európa-bajnok olaszok otthonában ugyan 2-1-re kikapott a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája A osztályának 3. csoportjában rendezett mérkőzésen, de ezúttal sem vallott szégyent. Különösen a második félidőben voltak Szoboszlaiék egyenrangú partnerei az olaszoknak, akik csak az első játékrészben játszottak úgy, ahogy azt a közönségük elvárta tőlük. Az angolok (...) olvasd tovább
Hét finanszírozási szerződési hagyott ma jóvá a fejlesztési szaktárca, a helyreállítási alapból támogatott első hét beruházás között szerepel a kökösbácsteleki iskola és a Szatmár Megyei Tanács épületeinek energiatakarékossá tétele – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter. „Kormányzásunk legelejétől kezdve egyértelművé (...) olvasd tovább
Felavattuk Nagybányán az első, fogyatékkal élők számára kialakított akadálymentes játszóteret a központi parkban. A minden gyermek számára elérhető inkluzív játszóteret a nagybányai önkormányzat és a Rotaract nagybányai szervezet kezdeményezte, az anyagi támogatást a Lidl Románia és a (...) olvasd tovább
Elkezdődött a népszámlálás második szakasza: júniusban számlálóbiztosok keresik fel mindazokat, akik eddig nem válaszoltak vagy hiányosan töltötték ki interneten a cenzus kérdőívét a március 14. és május 27. közötti önkitöltéses fázisban. Barna Gergő szociológust, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátorát kérdeztük a személyes lekérdezés legfontosabb tudnivalóiról. Mire (...) olvasd tovább
Horvátország mind a négy: az inflációra, a hiányra, az államadósságra, a kamatokra vonatkozó konvergenciakritériumot maradéktalanul teljesítette. Ezáltal január 1-jén – az euróövezet huszadik tagjaként – az euró fogja felváltani a kunát. Az Európai Központi Bank szakmai jelentése gyakorlatilag zöld utat adott a politikai döntéshez, amit (...) olvasd tovább
Elindította a procedúrát az UNESCO-védettségi státus megszerzéséhez a tordai sóbánya és a város vezetősége. A Kolozsvárhoz közeli turistalátványosságot több mint száz nemzetközi repülőtéren is népszerűsítenék- írja a kronikaonline.ro. A tordai sóbányát felterjesztik a Világörökség helyszíneit összesítő (...) olvasd tovább
2022. június 12-én, Szentháromság vasárnapján ünnepeljük Erdély legrégebbi barokk templomának, a nagybányai Szentháromság-templomnak a búcsúját. Szénégető István marosvásárhelyi plébános mutatja be a búcsús szentmisét 19.00 órakor. Minden együtt imádkozni kívánó hívet (...) olvasd tovább
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
Hitel ajánlat Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
adj fel hirdetést