Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kapta idén a Szent Márton-díjat, amelyet péntek este adtak át a Pannonhalmi Főapátságban. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a határon túli magyarság szolgálatában, méltatta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A díjat a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok (...) olvasd tovább
November 21-én, kedden, 19.00 órai kezdettel, a Városi Színházban. Muzsikál a Heveder Zenekar. Háromszék Táncegyüttes: A BANDA Belépőjegyek a Teleki Magyar Házban, 20 lejes áron. Korlátozott számban, kizárólag diákoknak, 10 lejes, kedvezményes jegyeink is vannak! *** KÖNCZEI ÁRPÁD (...) olvasd tovább
Nagy többséggel (438 igen, 152 nem és 71 tartózkodás) döntött úgy az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése, hogy Lengyelországgal szemben kezdeményezik az uniós atomfegyverként emlegetett, az alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást, amelynek végén a tagállamok akár felfüggeszthetik a lengyelek szavazati jogát. Ugyanezt az eljárást indították meg idén májusban (...) olvasd tovább
Közleményben reagált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arra, hogy a Románia Csillaga állami érdemrend becsületbizottsága szerdai ülésén Kelemen Hunor érdemrendjének visszavonásáról döntött. 'Nekünk akkor is bátran kell elmondani a véleményünket, ha már minden állami kitüntetést megvontak tőlünk. Nekünk, magyar (...) olvasd tovább
Ady Endre olyan magyar költő volt, akiben megtestesült a nemzet minden fájdalma és minden gondolata – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a költő születésének 140. évfordulója alkalmából rendezett Ady-esten csütörtökön Szatmárnémetiben. A politikus a római katolikus püspöki palotában tartott rendezvényen Németh László (...) olvasd tovább
Novemberben a kocsmakvíz estet, 24-én, pénteken szervezik, 20 órától a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó, Petőfi Sándor utca 7. szám). A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Egy csapat legtöbb nyolc, legkevesebb két személyből (...) olvasd tovább
Indul a spanyol kormány által kíirt előrehozott katalóniai választásokon a térség leváltott elnöke, Carles Puigdemont, aki Brüsszelbe menekült tisztségéből történt eltávolítása után - jelentette az El Punt-Avui katalán televízió. A spanyol állami főügyész többek között lázadás, zendülés és hűtlen kezelés miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán (...) olvasd tovább
A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok által tervezett pályázat beavatkozás a magyar belügyekbe A külgazdasági és külügyminiszter szerint megdöbbentő és merőben szokatlan, hogy "egy demokratikus ország egy szövetséges demokratikus ország területén médiafinanszírozásba kezd saját (...) olvasd tovább
Történelmi kiállítással emlékeztek szerda este a Sepsiszentgyörgy központjában levő Erzsébet-parkban arra, hogy 75 évvel ezelőtt, 1942. november 15-én avatták fel a székelyföldi városban az Országzászló emlékművet, amelynek központi zászlórúdján Magyarország zászlaja lobogott. A magyar lobogót nem húzhatták fel. A szervező Magyar Polgári Párt (MPP) arra (...) olvasd tovább
Megfosztanák Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetésétől - döntött szerdán az érdemrend becsületbírósága. Indoklásuk szerint az RMDSZ elnöke nem tartotta tiszteletben a december elsejei román nemzeti ünnepet, mivel erről tanuskodnak az ünnep kapcsán tett kijelentései. Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke az Antena 3 (...) olvasd tovább
„Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett…” 2017. november 23-26. Csütörtök 17:00 zsolozsma és rózsafűzér 18:00 szentmise Péntek 17:00 zenés rózsafűzér elmélkedéssel és énekekkel 18:00 (...) olvasd tovább
A Nagybánya Központú Területi RMDSZ Szervezet Választmányának Határozata: A Nagybánya Központú Területi RMDSZ Szervezete küldöttgyűlést tart 2017. november 29.-én, melynek napirendje a következõ: - elnökségi beszámolók - a területi elnök megválasztása - a területi (...) olvasd tovább
z állami tévében a katonai tisztviselők először tagadták, hogy a kelet-afrikai ország elnöke, Robert Mugabe ellen puccs van folyamatban. A zimbabwei hadsereg az állami televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat az országban - jelentette a Reuters hírügynökség szerdán. A hadsereg képviselői a korábban elfoglalt ZBC (...) olvasd tovább
Erdélyben több mint 50 új ovi jöhet létre. Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig - jelentette be Grezsa István (...) olvasd tovább
Enyhén ugyan elmozdult a lej kedden az egy nappal korábbi történelmi mélypontról, de szakértők szerint semmi okunk derűlátásra, a gazdaságnak ugyanis komoly nehézségeket kell leküzdenie ahhoz, hogy újra erőre kapjon a román deviza. Így egyelőre hozzá kell szoknunk a 4,6 lej/euró körüli árfolyamhoz, ami azt jelenti, hogy 10 euróért 25 perccel többet kell dolgoznunk, mint az év elején, (...) olvasd tovább
Hosszú szünet után újra megnyílik olvasói előtt a Hollósy Ház könyvtára. A könyvtárban minden csütörtökön és pénteken délután 4 órától várja Önöket Lovász Dénes, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa. Csütörtökön 4 órától 5 óráig, péntekenként 6 óráig. A könyvtárban fellelhetőek (...) olvasd tovább
A Magyar Liberális Párt elnöke közös fellépésre és politikai együttműködésre szólította fel a „demokrata” ellenzéki pártokat. Nem arról kell ábrándozni, hogy hogyan lehet a Jobbikkal együttműködni, hanem végre tettekre van szükség – mondta Fodor Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. (...) olvasd tovább
Amint arról beszámoltunk, a DNA Liviu Dragnea alsóházi elnök ellen bűnözői csoport létrehozása, hivatali visszaélés és csalás gyanújával indult bűnvádi eljárás - jelentette be hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint a bűncselekményeket Liviu Dragnea Teleorman megyei tanácselnöki minőségében (...) olvasd tovább
A magyar nyelv napján tüntette ki az RMDSZ és a Communitas Alapítvány másfél évtizedes munkájáért az Erdélyi Magyar Írók Ligáját Kolozsváron, a Bánffy-palotában szervezett ünnepi rendezvényen. 1844. november 13-án lett a magyar hivatalos nyelv az akkori magyar állam területén a közigazgatásban és az oktatásban. Romániában (...) olvasd tovább
Hosszúmező önkormányzatának egyik határozata értelmében, kétnyelvű utcanév táblákat helyeztek ki a település útkereszteződéseinél. Lemák Mihály Rudolf alpolgármester az ehirmondo.ro-nak elmondta, hogy az utcanév táblák kihelyezését egyrészt a sürgősségi esetekben való beavatkozás (...) olvasd tovább
Sürgős és megbízható, megfizethető kamatozású hitelre van szüksége Sürgős és megbízható, megfizethető kamatozású hitelre van szüksége? Miért nem fordul (...)
ULYSESSCARUSO@GMAIL.COM Sürgős és megbízható, megfizethető kamatozású hitelre van szüksége? Miért nem fordul (...)
ÚJ Őszinte HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést