Egy hétvége erejéig az utcazene fővárosává válik Szatmárnémeti, ugyanis ismét megrendezésre kerül az Street Music Festival, mely az eddigieknél még színesebb programmal várja a műfaj szerelmeseit és azokat is, akik még csak most ismerkednek az utcazenével. "Az események számát tekintve a fesztivál évről évre gyarapodik. Idén (...) olvasd tovább
A kormány július 31-ig meghosszabította a jövedelemadóra vonatozó egységes nyilatkozatok benyújtásának határidejét. A kormány úgy döntött csütörtöki ülésén, hogy két héttel, július 31-ig meghosszabbítja a magánszemélyek jövedelemadójára és (...) olvasd tovább
Klaus Iohannis a brüsszeli NATO-csúcstalálkozó eredményeiről: elértünk két fontos dolgot, egy operatív parancsnoki központot és megerősítették a soknemzetiségű dandárt. Az AGERPRES brüsszeli különtudósítója, Florentina Peia jelenti: Iohannis államfő azt nyilatkozta csütörtökön a brüsszeli NATO-csúcsértekezleten, hogy (...) olvasd tovább
Önkéntesség a kisdiákokért: a Turul-Sas Hagyományörző Egyesület Kece Tábort szervez Nagybányán 2018. augusztus 6-10. között. A nyári program 5 és 10 év közötti korosztálynak szól. Öt játékos nap - Kece Tábor a kisdiákoknak. Tevékenységek, foglalkozások: - bibliai foglalkozások (...) olvasd tovább
Nagybányán újból elkezdik irtani a kullancsokat és szúnyogokat. A polgármesteri hivatal Városi Környezetért Felelős közszolgálata (Serviciul Public Ambient Urban - SPAU) közleménye szerint, a nemrég elvégzett felmérések alapján, újabb földi irtás szükséges a kullancsok és szúnyogok ellen. Ennek megfelelően a szakemberek július 23. és 31. között, ha az (...) olvasd tovább
Magyarok Romániában – száz év története címmel az elmúlt száz év történelmi eseményeit felölelő dokumentumfilm első részét mutatja be az RMDSZ csütörtökön 19 órától Kolozsváron a Bánffy-palota Tonitza termében. Az eseményen jelen lesz Kelemen Hunor szövetségi elnök, illetve kerekasztal-beszélgetést szerveznek történészekkel. Az első világháború (...) olvasd tovább
A Nagybánya és környéki vízszolgáltató VITAL SA folytatja a közműves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre szóló szolgálatási szerződések frissítését, a meghatározott menetrend szerint. A szerződés megújítások azon ház- és tömbház lakósoknak és fogyasztóknak szól akik 2013 áprilisát (...) olvasd tovább
Szeptember végén tárgyalja az alkotmánybíróság a büntetőeljárási törvénykönyv módosításai ellen emelt államfői kifogást. Szeptember 25-én tárgyalja az alkotmánybíróság Klaus Iohannis államfő indítványát a büntetőeljárási törvénykönyvvel és az igazságszolgáltatás (...) olvasd tovább
Eurostat felmérés: Romániában az állampolgárok négy százaléka bérelt lakást, míg az EU-s átlag 30,7%. Németországban a lakosság közel fele (48,3%) lakik bérben. Az Európai Unióban a saját tulajdonú lakásban élők aránya továbbra is Romániában a legmagasabb (96 százalék), Litvániában a lakosság (...) olvasd tovább
A nagybányai Teleki Magyar Ház 2018. augusztus 27 - szeptember 2. között Fafargó Tábort szervez. A felnőtteknek és 16 éven felülieknek szóló műhelytáborban ácsolni, faragni és vésni is megtanulhatsz. Műhelyvezető: Széles Zsolt, debreceni fafaragómester. Gyere, barkácsolj és ismerkedj meg a (...) olvasd tovább
2018-ban az 59. Nemzetközi Matematika Diákolimpia visszatért Romániába. Július 3. és 14. között Kolozsvár ad otthont az 1959-ben Brassóból elindult verseny hatodik romániai kiadásának. A tudományterület legnagyobb és legrangosabb megmérettetésén 120 országból több mint 1000 résztvevő van jelen. Kolozsvár ad otthont ezekben a napokban a Nemzetközi Matematikai (...) olvasd tovább
Nagy örömmel szeretnénk bemutatni Önöknek az első V4 Nemzetközi Zongorafesztivált, amely Sárospatakon kerül megrendezésre 2018. augusztus 24–30. között. A visegrádi négyek egyetlen zongorafesztiváljaként 16 koncerttel, négy helyszínen ünnepeljük majd ezt a csodálatos hangszert a hazai és nemzetközi zenei élet legkiemelkedőbb művészeivel! Debussy halálának 100. (...) olvasd tovább
A nagybányai Teleki Magyar Ház 2018. július 23-29. között Foltvarró (patchwork) alkotóműhelyt szervezz. Jelentkezési "feltételek": - felnőtt vagy 16. életévedet betöltötted - szeretsz ügyeskedni - hasznos kikapcsolodásra vágysz (...) olvasd tovább
Július 9-15. Táborvezetők: Moldován Blanka, Frumen Gergő és Balogh Csaba Tábori órarend 9-13 óra: kisebbek, II.-IV. osztály végzettek 15-2 óra: nagyobbak, V-VIII. osztált végzettek Vár a Ház! olvasd tovább
Három nap, öt színpad, 25 előadó és több mint 100 művészi performansz vár mindenkit a hét végén az utcazene + utcaművészet + utcai gyorskaja jegyében a nemzetközi Street Music Fesztiválon július 13-15. között Szatmárnémetiben. Kezd beérni a munka gyümölcse, hiszen a már negyedik alkalommal megszervezésre kerülő Street Music Fesztivál bekerült az (...) olvasd tovább
Donal Trump többek között Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával találkozott, akinek Németország és Oroszország "nem megfelelő" kapcsolatáról tartott kiselőadást. Ebben fejtette ki, hogy Németország "teljesen uralva van" az oroszok által, többmiliárd dollárt fizetnek nekik, energiaellátásuk 60-70 százalékát az új Északi Áramlat-2 vezeték teheti ki, eközben az USA (...) olvasd tovább
Viorica Dăncilă miniszterelnök kedden Brüsszelben találkozott a Románia Állandó Képviseletének diplomatáival. Románia felkészült az Európai Unió Tanácsa elnökségének betöltésére, nyilatkozta a találkozón. A miniszterelnök felhívta a romániai diplomaták figyelmét arra, milyen fontos szerep hárul rájuk 2019. január 1-jétől, amikor (...) olvasd tovább
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerint a székelyek is magyarok, nem kellene őket magyarországi őshonos kisebbségnek nyilvánítani: "Az uralkodó történettudományi, régészeti, néprajzi és nyelvészeti álláspontok a székelyeket az etnokulturális értelemben vett modern magyar nemzet szerves részének tekintik." A budapesti Nemzeti Választási Bizottság (NVB) (...) olvasd tovább
Folyó év augusztus 1-jétől személyi változások történnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében. A 2018-as év nyarán személyi változások történnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében. Schönberger Jenő püspök Fagea László borsabányai plébánost végleges (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál 2018 – Nagybányai Magyar Napok szervezői és a nagybányai magyar közösség nagy szeretettel vár Benneteket haza, Nagybányára. A Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napok szervezői csapata facebookos közleményben szólítja meg a külföldön élő és dolgozó nagybányaiakat: Kedves (...) olvasd tovább
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
adj fel hirdetést