Fél évszázada nem látott Franciaország olyan komoly elégedetlenségi hullámot, mint a jelenlegi, amelyet a franciák többsége az utcai erőszak ellenére támogat. Egy otthona ablakából kihajoló nyolcvanéves asszony lett a franciaországi „sárgamellényes” tiltakozó akció negyedik halálos áldozata: az asszonyt arcon (...) olvasd tovább
A mindmáig meg nem valósult gyulafehérvári ígéreteket az RMDSZ a centenárium évében törvényerőre emelné. Ezért törvénytervezetet iktatott a Szövetség december 3-án a parlamentben: az érvényes román jogrend részévé kell tenni a gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részét – áll a dokumentumban. A Szövetség törvényhozói (...) olvasd tovább
Várjuk együtt a Mikulást! Kedves gyerekek! Ha találkozni szeretnétek a Mikulással a következőt kell tegyétek: 0-1-2 osztályosok: Készítsetek egy rajzot ,,A Mikulás műhelye címmel” 3-4 osztályosok: Írjatok egy rövid versikét vagy történetet ,,Miért piros a Mikulás (...) olvasd tovább
Kihirdette Klaus Johannis államfő csütörtökön azt a törvénytervezetet, amely egyebek mellett megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait. Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a (...) olvasd tovább
Klaus Iohannis államfő szerint katasztrófával érne fel Románia számára, ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendeletet fogadna el. "Egy ilyen rendelet példátlan politikai válságot idézne elő Romániában" - mondta az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában. Iohannis (...) olvasd tovább
Kedves barátaink! Szeretnénk feleleveníteni az András-napi hagyományt, miszerint ez a nap a disznóölés kezdő napja, a disznótoros vacsorák ideje. Meghívunk benneteket egy közös lakomára, mulatságra december 1-én 18,00 órától a Colonelloba. Ételsor: hurka, kolbász, tepertő, (...) olvasd tovább
December 9-én, advent második vasárnapján, 17 órai kezdettel adveti koncertre kerül sor a Nagybánya Óvárosi Református Egyházközség templomában. A koncerten a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor-kórusa lép fel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és a gyülekezet! olvasd tovább
Amíg a Gyulafehérvári Határozatban ígértek nem teljesülnek, az erdélyi magyarok számára nagy veszteség az, ami a románok számára a nemzeti törekvések beteljesülését jelenti – fogalmazott az RMDSZ nevében felszólaló Novák Csaba Zoltán szenátor szerdán a parlament díszülésén, amelyet a "Nagy Egyesülés" centenáriuma alkalmából tartottak. A parlament két (...) olvasd tovább
Kárpátalja, az ott élő magyar közösség egyelőre megúszta a hadiállapotot, a kijevi parlament döntése értelmében csak a déli és keleti megyékre terjed ki a készültség, amely az ukrán–orosz tengeri csetepatét követi. Az utóbbi hónapok fejleményei közepette a kárpátaljai magyarok számára az egyetlen biztos pontot Magyarország (...) olvasd tovább
A fogadóórák helyszínei és időpontjai: Máramarossziget - december 7., péntek, 12.00 óra, RMDSZ-székház Nagybánya - december 14., péntek, 12.00 óra, RMDSZ-székház (Felsőbényai utca, 1. szám) Elérhetőségek: tel.: 0725 109 751 e-mail: norbert.apjok@cdep.ro olvasd tovább
Merthogy – sokadszorra – megszületett ennek a jogi kerete, s remélhetően marad is. Újból elfogadta ugyanis a szenátus azt a sürgősségi kormányrendeletet, miszerint differenciált képességvizsgát és érettségit kell szervezni a speciális román tanterv szerint tanuló magyar diákoknak. A jelenlegi (...) olvasd tovább
Kovács Richárd RMDSZ-es önkormányzati képviselő, 2018. november 27-én benyújtotta lemondását a Nagybányai Városi Önkormányzatból. A politikus facebook-os nyilatkozatából idézünk: "Elképzelhető, hogy sokak számára meglepetés a lépésem, de ez egy hosszú folyamat része. Az októberi hónap (...) olvasd tovább
Egy családbarátabb Európa felé címmel rendelkeztek konferenciát az Európai Parlamentben, magyar szervezéssel. Az eseményen a képviselők mellett részt vettek és előadást tartottak családpolitikával foglalkozó szakemberek, családügyi aktivisták, szociológusok és fiatalok. A magyar kezdeményezéssel megrendezett konferencián sikert aratott a hazai családpolitikai modell. Rendkívül (...) olvasd tovább
Megszavazta az ukrán parlament a hadiállapot bevezetését az ország tíz megyéjében. Vasárnap éjszaka orosz és ukrán hadihajók csaptak össze a Kercsi-szorosnál, a Fekete- és az Azovi-tenger között. Kijev szerint katonai agresszió történt Oroszország részéről, Moszkva viszont azt állítja, hogy ukrán provokáció történt. A térségben feszült a helyzet. Az elkövetkezendő napokban (...) olvasd tovább
Paul Stănescu hétfőn közölte: lemond kormányfőhelyettesi, illetve regionális fejlesztési és közigazgatási miniszteri tisztségéből. Az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményében Paul Stănescu azt írja: az utóbbi időszak politikai eseményei arra késztették, hogy november 26-án benyújtsa (...) olvasd tovább
Külön tételsor szerint vizsgázhatnak román nyelvből a magyar diákok a 2021-es kisérettségivel kezdődően a bukaresti szenátus által hétfőn elfogadott kormányrendelet értelmében. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a szavazást követően úgy nyilatkozott, a magyar iskolában tanuló hatodikosok, akik a román nyelvet és irodalmat (...) olvasd tovább
Méltatlanul elfelejtett, de annál izgalmasabb figura a Nagybányán született Bánfihunyadi János, latinos nevén Joannes Banfi Huniades, humanista, pénzverő, aranyműves, matematikus, vegyész és alkimista... Apja, Bányfihunyadi Mogyoró Benedek református pap volt, utóbb tiszántúli püspök lett. Bánfihunyadi János európai (...) olvasd tovább
Dulakodás tört ki vasárnap délután a csendőrök és a Nemzet Megváltása ortodox székesegyház felszentelése alkalmából a fővárosba érkezett hívek között, néhányan megpróbálták áttörni a csendőrkordont. Az oltárszentelési liturgiát a több tízezres tömeg a székesegyház előtti térről követte végig vasárnap, a (...) olvasd tovább
Szombaton hivatalos adatok alapján több mint 106 ezren tiltakoztak a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron megszorításokra épülő, dilettáns gazdaságpolitikája ellen. Minden felmérés szerint persze ennél jóval többen voltak, a Les valeurs actuelles egy rendőrségi szakszervezeti vezetőre hivatkozva 750 ezer emberről (...) olvasd tovább
Idei KARÁCSONYI VÁSÁRRA december 15-én, szombaton várnak mindenkit a Teleki Magyar Házba. Töltsék együtt a napot, könyvek, hagyományos kézművestermékek, ünnepi dekorációk, méz és méhészeti termékek, a karácsonyfa alá kínálkozó ajándéktárgyak, forralt bor (...) olvasd tovább
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
adj fel hirdetést