Január 22-én írja alá Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár az aacheni szerződést, ami eddig soha nem látott mélységben köti össze a két országot egymással. A szerződés szerint a két kormány minden fontos EU-s döntés előtt külön egyeztet, és lehetőleg közös állásponttal érkezik a (...) olvasd tovább
Az emberi jogok, a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát az Európai Unió vezető tisztségviselői csütörtökön Bukarestben, a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén. A házigazdák - pártállástól függetlenül - Románia európai elkötelezettségét hangoztatták. Donald Tusk, az (...) olvasd tovább
digi24.ro beszámolója szerint május 31-én érkezik meg Bukarestbe Ferenc pápa és három napot tölt majd Romániában. A portál szerint a szentatya meglátogatja a főváros mellett Jászvásárt is. A cotidianul.ro a látogatása kapcsán pedig arról számolt be, hogy a Szentatya a romániai tartózkodása alatt Balázsfalvára és (...) olvasd tovább
2019. január 18. péntek 19.00 órakor, a nagybányai Művészeti Líceum koncert termében. A "The Land of Dreams" című koncertet szervezi a One Sound Egyesület. Fellépők: Sorin Zlat Quartet feat. Gianluca Renzi (NY) & Gianni Gagliardi (ES). Sorin Zlat mellett, aki egy ismert és díjazott zongoraművész, a quartet markáns tagja, még (...) olvasd tovább
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában. Gulyás Gergely közölte, a festményt 3 milliárd forintért (mintegy 9,3 (...) olvasd tovább
A jegybank által szerdán közzétett referencia árfolyam szerint a lej történelmi mélypontra csökkent az euróhoz viszonyítva, miután a tegnapi 4,6670 lejes értékről egy euró ára 4,6722 lejre emelkedett. A bankok január 9-én 4,69 lej és 4,74 lej között váltanak eurót. A dollár árfolyama is nőtt 4,07 lejről 4,08 lejre, de az amerikai fizetőeszköz még messze van a (...) olvasd tovább
Újévköszöntő bulira hív a Colonello Ezúttal, ha van kedvenc bakelit lemezetek, vigyétek magatokkal, biztosan mások is szívesen meghallgatnák! 2019. január 12., 21.00 óra olvasd tovább
Kedves nagybányai civil és szakmai szervezetek, csoportosulások! A Főtér Fesztivál 2019 - Nagybányai Magyar Napok szervezői nagy szeretettel hívnak benneteket, hogy kapcsolódjatok be az idei rendezvénysorozat szervezésébe. A Főtér Fesztivál arról is szól, hogy a nagybányai és Nagybánya-környéki (...) olvasd tovább
A 2019-es kerek évfordulókat böngészve székely tudós keleti vándorútjáról, a modern magyar költészet megszületéséről, Erdélyt érintő történelmi fordulatokról, sőt a holográfia magyar származású feltalálójáról is megemlékezhetünk. 260 éve, 1759-ben, 59 évesen hunyt el Bethlen Kata erdélyi magyar földbirtokos, mecénás és (...) olvasd tovább
Keresse kiadványainkat Nagybányán, a következő helyeken: - Nagybánya.ro (G. Cosbuc utca 17/5) - Teleki Magyar Ház (Minerilor - Thököly utca) - Compact áruház (Bukaresti sugárut) - Ex Libris antikvárium (Régi főtér) A Nagybánya.ro (Virtuális Nagybánya Egyesület) 2018-as (...) olvasd tovább
A múlt év folyamán több romániai vállalkozás értéke is átlépte az 1 milliárd dolláros pszichológiai határt, bekerültek az újkeletű, unikornisok szakkifejezéssel jelölt elit társaságba. Unikornisok márpedig léteznek, sőt szépen szaporodnak. Természetesen nem a természetben, hanem a gazdaságban. Unikornisnak nevezik azokat az általában (...) olvasd tovább
A Lendvay Márton Színjátszó Kör ismét előadja a szilveszteri kabarét. 2019. január 18. péntek 18.00 óra Mivel a december 29-ei bemutatóról teltház miatt többen is lemaradtak, a nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tisztelettel meghívja hűséges közönségét a január 18-ai (...) olvasd tovább
Kihívó nélkül pályázhat Kelemen Hunor újabb elnöki tisztségre az RMDSZ-ben, miután lapunk értesülései szerint a jelenlegi elnökön kívül senki nem mutat érdeklődést a poszt iránt. Nagy valószínűséggel egyedül indul harmadik elnöki mandátumáért Kelemen Hunor az RMDSZ februárban rendezendő tisztújító (...) olvasd tovább
A brit kormányfő szerint országa ismeretlen területen találná magát, ha a parlament január közepén leszavazza a brexit-egyezményt. Theresa May a BBC vasárnapi magazinjában azt mondta, senki nem tudja, mi lesz, ha a képviselők elutasítják az unióból való kilépés feltételeit tartalmazó megállapodást. A brit miniszterelnök felszólította a dokumentum ellenzőit, álljanak elő alternatív (...) olvasd tovább
A tavaly decemberben a budapesti agrárminisztérium támogatásával Erdély-szerte beindult falugazdász-hálózat legnagyobb nyertese a szórványmagyarság – jelentette ki a Krónikának Várkola Tibor, a Hosszúmezői Agráregyesület vezetője. Az egyetlen magyar többségű Máramaros megyei község gazdaszervezetének vezetője a nemrég alkalmazott falugazdásszal közösen szeretne megoldást találni a (...) olvasd tovább
Részlet Tersánszky Józsi Jenő, A félbolond című művéből: – Ebéd után átjövök magához. Ma hetivásár volt Bányán, még nem oszlik el annyira, hogy ne lássunk belőle… Festőnek, ha itt van és elmulasztja megnézni a vásárt a nagybányai piacon? Csak felakasztani magát… (...) olvasd tovább
Merész, de rég várt tervek megvalósítására 76 millió lejes kölcsönt vett fel a polgármesteri hivatal 2018 decemberében. A Városi Tanács által megszavazott kölcsönfelvételnek 20 éves lejárati ideje van. Az összeg nagyobb része infrastrukturális fejlesztésekre irányul - 35 millió lej. 15 milló lejt (...) olvasd tovább
Csütörtökön ült össze először az új, demokrata többségű képviselőház Washingtonban. Az amerikai fővárosban meglehetősen feszült a politikai hangulat. December 22-e óta az amerikai kormányhivatalok gyakorlatilag nem kapnak pénzt a működéshez, a finanszírozás részleges leállítását maga Donald Trump amerikai elnök állította le. Közölte azt is, hogy addig nem is kapnak pénzt az (...) olvasd tovább
Aláírta Klaus Johannis államfő a regionális fejlesztési és szállításügyi miniszteri tisztség megüresedését megállapító elnöki dekrétumot. Az Államelnöki Hivatal csütörtökön közölte, hogy Johannis aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megállapítja, hogy Paul Stănescu kormányfőhelyettes, regionális (...) olvasd tovább
Alapítása második évében jár az a nagybányai szociális szórványkollégium, amely a Krisztus Király plébánián működik és a környező falvak rászoruló gyerekeit gyűjti egy fedél alá. Don Bosco szellemében jött létre és működik egy szociális szórványkollégium Nagybányán. A szalézi szent okkal lett az (...) olvasd tovább
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
HITELEKET KÍNÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes online magánhitelező, aki 24 órán belüli (...)
adj fel hirdetést