2019. február 5-én 14 órától. Jelen lesznek az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Európai Uniós Projektigazgatóság szakemberei. A képzés célja a civil szervezetek, egyházak, cégek pályázó készségeinek bővítése, a pályázati típusok és rendszerek (...) olvasd tovább
Magyar idő szerint szombaton délután New Yorkban ült össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa, ahol a fő napirendi pont az volt, hogy mi legyen az álláspont a venezuelai kormányválságot illetően. Venezuelában január tizedikén iktatták be második elnöki mandátumára Nicolás Maduro elnököt, ami több halálos áldozatot (...) olvasd tovább
Koszorúzással emlékeztek a 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endrére a költő sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vasárnap Budapesten. Ady Endre az egyik legnagyobb magyar költő, sírjánál halála után 100 évvel is jogosan lehet mondani, hogy él, és élni fog – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti (...) olvasd tovább
Több száz diák tüntetett a Marosváráshelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem előtt péntek este. Sérelmezik, hogy az egyetem vezetősége "minden módszert megragadva, újra és újra áthágja a szabályokat, megsértve ezzel úgy a diákok, mint az oktató tanárok jogait". A tiltakozók úgy vélik, hogy az egyetem rektora az (...) olvasd tovább
24 személynek adott át Ezüstfenyő-díjat az RMDSZ A marosvásárhelyi SZKT-n adta át a 2018-as Ezüstfenyő-díjakat az RMDSZ mindazon személyek munkájának elismeréseként, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a (...) olvasd tovább
Az új év elején szokás visszatekinteni az óesztendőre, összegezni azt és következtetéseket levonni. A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület tavalyi éve, a korábbiakhoz képest kevesebb fellépéssel zárult, ám annál több közösségi programot kínáltunk a nagybányai és máramarosi magyar diákok - és nem csak - számára. Ezek sorába kínálunk betekintést. 2018-at a BellaRivulina (...) olvasd tovább
A XV. századtól a 90-es évekig - a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon rövid összegzése A 14. század óta bányavárosként és pénzverőhelyként ismert Nagybányán (régi nevén Asszonypataka) már 1433 óta működött tanintézet, kollégium jellegű iskoláját pedig 1547-ben (...) olvasd tovább
Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban – közölte szerdai számában a Ziarul de Bacău helyi napilap. A híradás szerint a Bákó főtere szomszédságában levő Szent Miklós plébániatemplomban minden hónap utolsó vasárnapján tartanak magyar (...) olvasd tovább
Közeleg az iskolaválasztás időszaka, emiatt idén nemcsak az érdekeltekhez szólunk, hanem közösségünk minden tagjához. Szeretnénk tudatosítani mindenkiben, hogy a magyar óvoda-, iskolaválasztás egy közösségi ügy. Mindnyájunkat érint, függetlenül, hogy van családunkban gyermek, aki óvodába, (...) olvasd tovább
Miután a kiváltotta a közvélemény felháborodását azzal, hogy bejelentette, lehetővé tenné a az első osztályos kisdiákok megbuktatását, Ecaterina Andronescu oktatási miniszter finomított nyilatkozatán, ugyanakkor újabb változást helyezett kilátásba: kevesebb vakációt szeretne. Kedden a miniszter már úgy fogalmazott, őt az foglalkoztatja, miként lehetne (...) olvasd tovább
Napra pontosan 63 évvel az európai integráció motorját beindító francia–német megállapodás után a két ország újra próbálkozik. A környezet azonban egészen más, és kérdéses, mire lesz elég a tandem ereje. „Németország és Franciaország felelősséggel tartozik Európáért, a két országnak kell utat mutatnia a (...) olvasd tovább
Három művész mellett egy műfordítót is díjazott az RMDSZ a magyar kultúra napja alkalmából kedd este Kolozsváron, a sétatéri Kaszinóban. Hatházi András színművészt száznál is több szerepéért, Zágoni Balázs írót a Gömb című regényéért, Köteles Róbert Pál (...) olvasd tovább
2019. január 25-én, pénteken 20 órától, a Colonellóban. A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Egy csapat legtöbb nyolc, legkevesebb két személyből állhat. A januári kvízkérdéseket szerkeszti és a (...) olvasd tovább
Még két személy életét vesztette influenzában, ezzel 25-re nőtt a vírus okozta elhalálozások száma – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet. A legutóbbi két áldozat egy 61 éves, Prahova megyei férfi, illetve egy 74 éves, Ialomiţa megyei nő, akiket A típusú influenzával diagnosztizáltak – számol be (...) olvasd tovább
Sem a bennmaradás, sem az újabb népszavazás nem megoldás – közölte Theresa May. És ami fontos lehet a kint élő magyaroknak: eltörölhetik a regisztráció 65 fontos költségét. Újabb tárgyalásra tett ígéretet a Brexittel kapcsolatban a brit alsóház előtt Theresa May brit kormányfő. A politikus széles körű konzultációt (...) olvasd tovább
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. A kézirat és a Himnuszt megzenésítő Erkel-kotta egész nap látható lesz az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol Szendrey (...) olvasd tovább
Történelmi csúcsra emelkedett a gyilkosságok száma tavaly Mexikóban, a közép-amerikai országban 33 341 embert öltek meg a belügyminisztérium hétfőn ismertetett statisztikája szerint. A szomorú rekordot jelző adatok szerint ez 15,5 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest. Eddig 2017 volt a legvéresebb év Mexikó újkori (...) olvasd tovább
Megtartotta első táncpróbáját a közelmúltban felújított Hollósy Házban a SZIGET Táncegyüttes. Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly belső felújítások zajlottak a máramarosszigeti Hollósy Házban, amely a város Magyar Házaként működik. A felújítás során a régi ajtókat, (...) olvasd tovább
Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának részletes forgatókönyvéről is beszélt a Maszolnak Potyó Ferenc pápai prelátus, a gyulafehérvári római katolikus érsekség általános helynöke. A „történelmi eseményről” úgy fogalmazott, a legfontosabb a lelki felkészülés, és hangsúlyozta, pápa még soha nem járt a Székelyföldön, és nem tudhatjuk, hogy fog-e még valaha. Interjú. - a (...) olvasd tovább
hitel Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági (...)
hitel Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági (...)
NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU Začátkem roku (...)
adj fel hirdetést