Orbán Viktor miniszterelnök arra biztatta a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson. Orbán Viktor a Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azoknak a magyaroknak, akik az összmagyar (...) olvasd tovább
Pontosabban Nagyszebenbe, ahol informális uniós csúcs zajlik. Egy napra a világ egyik legfontosabb helyszínévé válik Erdély, azon belül is Nagyszeben, ahol csütörtökön délután kezdődik el az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozója, amelyen az EU (...) olvasd tovább
„Azt látjuk, hogy az európai parlamenti választási kampány csak nekünk, az RMDSZ-nek szól európai ügyekről, mások kampánya sajnos, a magyarellenességtől hangos. Ők újból ellenünk vannak, azt akarják, hogy ne legyen magyar képviselő, ne érvényesülhessenek közösségünk érdekei, és ne használhassuk nemzeti szimbólumainkat. Jogosan mondhatjuk tehát, hogy május 26-án arról is (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra kérte a kormánykoalíciót, hogy találjon megoldást az úzvölgyi temetőben zajló munkálatok leállítása érdekében. Kelemen úgy nyilatkozott a Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és ALDE-elnökkel folytatott megbeszélését követően, hogy az úzvölgyi temető helyzetét "nagyon sürgősen meg kell (...) olvasd tovább
2019-ben XVII. alkalommal kerül kiosztásra a Teleki Ösztöndíj. Az elismerést 2003-ban nyújtottuk át először, tanulmányi eredményeik tekintetében és az iskolán kívüli közösségi szerepvállalásban is élenjáró IX-XII. osztályos diákoknak. Az azóta folyamatosan (...) olvasd tovább
A Nagybányai Művész Napja rendezvény keretében, idén Kovács Bertalan festőművész és pedagógus kapta a rangos elismerést, az Év Művésze díjat. A kitüntetést Nagybánya Város Önkormányzata nevében a város polgármestere, Cătălin Cherecheș adta át. Kovács Bertalan festménye A Nagybányai (...) olvasd tovább
Többnapos körút erejéig Erdélybe látogat a héten Orbán Viktor miniszterelnök, aki felkeresi egyebek mellett Kolozsvárt, Nagyszebent és a Székelyföldet is. Az UBM Feed Románia csütörtökön jelentette be, hogy május 10-én, pénteken a magyar kormányfő részvételével rendezik a társaság takarmánykeverő (...) olvasd tovább
2019. május 6-ikától iratkozhatnak újra az óvódások a következő tanévre (akik már eddig is jártak óvodába), május 21-től pedig lehet iratni a kicsiket, akik szeptemberbe kezdik az óvit. NAGYBÁNYAI MAGYAR ÓVODA- ÉS NAPKÖZI CSOPORTOK: A Németh László Elméleti Líceum óvodacsoportjai a Híd utcai (...) olvasd tovább
2019. május 5., vasárnap. Hollósy Simonék Nagybányára érkezésének napját (1896. május 5.), a Nagybányai Művész Napjaként ünnepli meg a város művészvilága. PROGRAM: 10.00 Koszorúzás a festők sírjainál, PANTHEON emlékmű - Katolikus (...) olvasd tovább
2019. május 17., péntek, 17.00 órakor a máramarosszigeti Hollósy Magyar Házban. Auguste de Gerando francia történész a széki Teleki Emma grófnővel kötött házassága révén került kapcsolatba Erdéllyel és Magyarországgal. Hamarosan az erdélyi és a magyar történelem (...) olvasd tovább
2019. május 7., 18.00 órakor Az én virágoskertem II címmel nyíllik kiállítása Hóry Agátának a Partner Galériában (Felsőbányai utca 13.). A kiállítás megtekinthető május 19-ig. olvasd tovább
Legkésőbb május 3-án, pénteken adható postára a 2018/2019-es tanévre igényelt támogatási kérelem a Szülőföldön magyarul program keretében. Adatlapokat az oktatási intézményektől kaphattak az igénylők, de letölthetőek a Szülőföldön magyarul program honlapjáról is. Az igénylések benyújtásának (...) olvasd tovább
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelőltje 2019. május 7-én, kedden, városunkba látogat. A nagybányai RMDSZ szeretettel meghívja és várja a nagybányai magyar választókat egy személyes találkozóra WINKLER GYULA európai parlamenti képviselővel, a Szövetség listavezető jelöltjével, (...) olvasd tovább
Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök május 13-án találtkoznak Washingtonban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta az Origónak, hogyDonald Trump amerikai elnök munkalátogatásra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt Washingtonba. A tegnap délután (...) olvasd tovább
2019. április 23-26. - beszámoló Húsvét harmadnapján kora reggel indult a nagybányai hálósok csoportja, az évente szervezett csoport kirándulásra (II.alkalommal). A csoport tagjai rövid időn belül a jó hangulatba szinte észre sem vették és elérték a kirándulás első (...) olvasd tovább
Egyszerűen felfoghatatlan ép ésszel, hogy valaki ilyet képes tenni. Vérlázító eseményről számolt be a Székelyhon: eszerint nagyszabású ünnepségen avatnak román katonai emlékművet az úzvölgyi sírkertben. A második világháborúban elesett magyar és német (...) olvasd tovább
„Fontos választás előtt állunk, hiszen nemcsak a mi ügyeink, hanem az Európai Unió jövője a tét. Az EU válaszút előtt áll, akárcsak Bukarestben, az Európai Parlamentben is nagy zűrzavar van. Egyesek kétsebességes Európát szeretnének kiépíteni, ennek az elképzelésnek mi, a kelet-európai államok lennénk a vesztesei. Mi azért megyünk Brüsszelbe, hogy ennek az elképzelésnek a (...) olvasd tovább
2019. május 28. kedd, 19 óra - Városi Színház HACCÁRÉ-HACCACÁRÉ operett, musical és magyar filmslágerek jegyek ára: 35 lej szervező: Operettissimo együttes társszervező: Nagybányai RMDSZ Jegyek elővételben a nagybányai RMDSZ irodájában (V. Lucaciu 1.), naponta 9-16 óra (...) olvasd tovább
A világ legszebb célállomásai közé válogatta Erdélyt az amerikai Condé Nast által kiadott Traveller, a világ egyik legbefolyásosabb utazási magazinja. Az összeállítás szerint Erdélyt már nem csak a törcsvári Drakula-kastély miatt látogatják a turisták, ezzel pedig az általunk megkérdezett székelyföldi szakember is egyetért. A napokban tette közzé a rangos Condé Nast (...) olvasd tovább
2019. május 6., 19 órakor a Philia rendezvényteremben (a Krisztus Király templom mellett), valamint május 10., 18 órakor az Óvárosi Református templomban. olvasd tovább
NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU Začátkem roku (...)
NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU NABÍDKA PŮJČKY BEZ PLATBY NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ ČI POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU Začátkem roku (...)
SÜRGŐS ÉS MEGBÍZHATÓ HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést