Marosán Csaba kolozsvári színművész előadása a misztótfalusi templomban 2019. augusztus 4-én, vasárnap az istentisztelet után lesz megtartva. Az Adytól kölcsönzött Intés az őrzőkhöz című előadás gerincét olyan különböző korú, stílusú és hangulatú versek alkotják, melyek szólnak a (...) olvasd tovább
Ahelyett, hogy előrelépés történt volna a tanügyminiszter és a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar és román vezetőinek pénteki találkozóján, kiderült, hogy a magyar orvosképzés helyzete egyre rosszabb: a napokban a magyar tagozat 200-as beiskolázási számát 120-ra csökkentette a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS). A Marosvásárhelyi Orvosi, (...) olvasd tovább
Isten kegyelméből, július 29-én, hétfőn kezdetét veszi az Egyházmegye Ifjusági Tábora, a már jól megszokott helyen, Szamosardón. Az idei tábor témája "Jézussal újrakezdheted az életed". A résztvevők száma, szervezőkkel együtt, körülbelül 150 személyre tehető. A szervezésben 9 teológiai (...) olvasd tovább
Az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői megállapodtak arról, hogy szeptember végéig cselekvési tervet dolgoznak ki a következő két év operatív együttműködéséről. A közös cselekvési terv kidolgozását Szili Katalin miniszterelnöki megbízott jelentette be pénteken Tusnádfürdőn, az általa létrehozott (...) olvasd tovább
Beismerte, hogy megölt egy 15 és egy 18 éves lányt az a 66 éves caracali férfi, akit szombaton vett őrizetbe a román rendőrség - közölte vasárnap a gyanúsított ügyvédje. A férfi legutóbb a héten ölt meg egy 15 éves lányt. Az eset megdöbbenést váltott ki egész országban, és felmerült az alapos gyanú, hogy a (...) olvasd tovább
2019. augusztus 16-án, 18 órától középkori ünnepi vacsorára kerül sor a Philia vendéglőben. A középkori vacsoraként meghirdetett esemény, része a nagybányai Szent István-napok programsorozatnak. Az est középkori menüjét Tímár Krisztina, kolozsvári mesterszakács álmodta és (...) olvasd tovább
Vasárnaptól regisztrálhatnak a novemberi államfőválasztásra a külföldön élő román állampolgárok - közölte az Állandó Választási Hatóság (AEP). Az online regisztrációra a votstrainatate.ro weboldalon nyílik lehetőség vasárnap 12 órától, és szeptember 11-éig lesznek aktívak a kitöltendő (...) olvasd tovább
A RO-Alert rendszer tesztüzenetekkel való ellenőrzése szükségszerű és kötelező - hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU), hangsúlyozva, hogy nem ajánlott kikapcsolni a mobiltelefonokon azt a funkciót, amely lehetővé teszi az üzenetek fogadását. Az IGSU pénteki közleményében hangsúlyozza, a tesztüzenetek (...) olvasd tovább
Párizs, 2019. július 25., csütörtök (MTI) - Párizsban megdőlt csütörtökön 13 óra 42 perckor a több mint hetvenéves abszolút meleg rekord 41 fokkal, de a hőmérséklet a délután folyamán még tovább emelkedik - közölte a francia meteorológiai szolgálat. Az eddigi 40,4 fokos meleg rekordot 1947. július 28-án mérték a francia fővárosban, ahol a (...) olvasd tovább
Körülbelül 9.700.000 román él Románia határain kívül - derül ki a 70 román külképviselet által szolgáltatott és a szakminisztérium által összesített adatokból. Natalia Intotero külhoni románokért felelős miniszter szerdán mutatta be a 2019-es év első felére vonatkozó adatokat, valamint azoknak a felméréseknek az eredményeit, (...) olvasd tovább
2019-ben létrehozásának 100. évfordulóját ünnepli a Gheorghe Șincai Főgimnázium (Colegiul Naţional "Gheorghe Şincai". 1919. július 12-én vették át azt az épületet, amelyben az iskola működni kezdett. A centenáriumi évben számos eseményt szerveznek az intézményben. ,,Minden eseményt, amelyet ebben (...) olvasd tovább
Aláírta szerdán Klaus Iohannis államfő a Nicolae Moga belügyminiszteri és Ramona Mănescu külügyminiszteri kinevezéséről szóló rendeletet - tájékoztat az Államelnöki Hivatal. Nicolae Moga Carmen Dant váltja a belügyi tárca élén, Ramona Mănescu pedig Teodor Meleşcanu volt külügyminiszter helyét veszi át. Egy másik rendelettel az (...) olvasd tovább
Csütörtökön, július 25-én, este 8 óra és 11 óra között Louis King koncert lesz a La Tour nyári teraszán. A szervezők minden blues vagy jazz zenét kedvelő személyt meghívnak erre a rendkívüli, magas színvonalú eseményre. A zeneművész többek között BB King-gel, Buddy Guy-jal, Jimmy Vaughan-nal, illetve Screaming J. (...) olvasd tovább
A „nulladik napi” koncertekkel - a Metropol Group, a Magashegyi Underground és a Quimby együttes fellépésével - ma kezdődik a székelyföldi Tusnádfürdőn a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Az idei kiemelt téma az első világháború századik évfordulója, továbbá a rendszerváltás utáni 30 év, (...) olvasd tovább
Viorica Dăncilă lesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje, mert a PSD nem engedheti meg, hogy vezetője ne pályázzon az államfői tisztségre - nyilatkozta hétfő este a közszolgálati televíziónak Victor Ponta, a Pro Románia elnöke. Ponta bejelentette: külön-külön találkozott Viorica Dăncilával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Călin (...) olvasd tovább
Az idei Szent István Napok augusztus 12. és 20. között fog zajlani. Koncertekkel, és különböző ünnepi előadásokkal várják a szervezők a kedves érdeklődőket a 2019-es Szent István Napokra. Gyerekprogramok és ijfúsági program is lesz, valamint kiderül, hogy melyik sütemény lesz Nagybánya (...) olvasd tovább
Mégsem kívánja jelöltetni magát az államfőválasztáson Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökétől az Antena 3 televízió egyik vasárnap esti műsorában kérdezték meg, hogy továbbra is szeretne-e az alakulat elnökjelöltje lenni. "Nem" - válaszolt (...) olvasd tovább
A figyelmeztetés Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Brassó, Hunyad, Fehér, Szeben, Máramaros, Beszterce-Naszód, Suceava, Neamţ, Bákó, Vaslui, Galac, Brăila, Vrancea, Buzău, Prahova, Dâmboviţa, Argeş, Vâlcea, Gorj, Krassó-Szörény és Mehedinţi megyére érvényes, ahol hétfőn 13 órától 18 óráig a fokozott légköri instabilitás miatt felhőszakadásra, gyakori villámlásra, viharos erejű (...) olvasd tovább
Magyarberkesz és Bányavidék magyarságához! Településünk kulturális életének felélénkítése céljából augusztus 6-án, kedden, 19 órai kezdettel a Kiss Kata Zenekar MAGYARSÁGBÓL JELES koncertje kerül megrendezésre a magyarberkeszi művelődési (...) olvasd tovább
Szerdán, augusztus 7-én lép fel a Kiss Kata Zenekar a Colonello kávézóban. A Kiss Kata Zenekar egyedi módon ötvözi a magyar népzenét a modern stílusirányzatokkal, a popot, a rockot, a jazzt és a rapet házasítja a magyar népi kultúra örökül ránk hagyott kincseivel. Zenéjük célja, hogy az (...) olvasd tovább
SÜRGŐS ÉS MEGBÍZHATÓ HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
SÜRGŐS ÉS MEGBÍZHATÓ HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
SÜRGŐS ÉS MEGBÍZHATÓ HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést