Evakuáltak hétfőn egy temesvári tömbházat, miután az elmúlt három napban több mint egy tucatnyian a sürgősségire kerültek az ott lakók közül. Egy kilencnapos csecsemő, egy három éves gyerek és utóbbi édesanyja életét vesztette, öt személyt jelenleg is kórházban kezelnek. A hatóságok rovarirtáskor használt vegyszerek okozta mérgezésre gyanakodnak. A tion.ro portál (...) olvasd tovább
Teleki Magyar Ház, 2019. december 4-én, este 7 órától. A belépő: 45 lej „Életem különféle vargabetűi és hajtűkanyar szerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő, énekes, mesemondó (...) olvasd tovább
A bukaresti központi egyetemi könyvtár auláját választotta a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett keddi vita helyszínéül. A SNSPA szombati közleményében leszögezi, az egyetemi könyvtár "politikai szempontból semleges helyszín", ugyanakkor reprezentatív a román (...) olvasd tovább
A Román Televízió idén ötvenéves Magyar Adása az utóbbi években meglepően sok, Szatmárnémetivel és vidékével kapcsolatos hír- és riportanyagot készített. Talán ez magyarázhatja leginkább, hogy félszázados születésnapunkat Szatmáron ünnepeljük, egy olyan tájon, ahol a magyarországi televíziós kínálat folytán sohasem volt sok "saját" nézőnk. Az Iparosotthonban (...) olvasd tovább
A Nagybányai Református Egyházmegye szervezésében, Adventi zenés áhitatra kerül sor 2019. december 15-én, a Nagybánya-óvárosi református templomban, 16 órától. Fellép a Kolozsvári Református Kollégium Kórusa, a Flautino kamaraegyüttes, a Thábor Együttes és Marosán Csaba színművész. Perselyes adományokkal az (...) olvasd tovább
December 18-án a Városi Színházban. Tölts egy ünnepélyes, varázslatos adventi estét a Budapesti Operett Színház művészeivel: Oszvald Marika, Bódi Barbara, Peller Károly. Jegyek kaphatók a Partner Galériában (tel. 0722-458022) olvasd tovább
...és nem az Óperenciás-tengeren túl, hanem Szamosardón szárnyaltunk a mesék szárnyain, ahol megrendezésre került a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny megyei szakasza. A szamosardói környezet ismét otthont nyújtott a verseny megszervezésében, lebonyolításában. Köszönjük az iskola (...) olvasd tovább
Súlyos probléma a munkaerőhiány, a vállalatok jelenleg a hirdetéseik zömében nem a szolgáltatásaikat reklámozzák, hanem munkaerőt keresnek. Szatmári elöljáró és munkaadók vázolták a helyzetet. Súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek a szatmárnémeti cégek, holott meglehetősen magas a hivatalos jövedelem nélkül élők száma a (...) olvasd tovább
Az államfőválasztás második fordulójába jutott két jelölt egyikét sem támogatja az RMDSZ. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán közölte: arra kérik a választóikat, hogy menjenek el szavazni, és döntsenek a „józan eszük” szerint arról, hogy Klaus Johannis vagy Viorica Dăncilă nevére ütik a pecsétet. A politikus értésre adta, hogy jómaga a jelenlegi államfőre szavaz. „Nem (...) olvasd tovább
November 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját. 1844-ben ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely a latin és a német helyett a magyart nyilvánította hivatalos államnyelvvé Magyarországon. Napjainkban a világon mintegy 15 millióan vallják anyanyelvüknek a magyart. Többségünk számára a magyar nyelv használata természetes, (...) olvasd tovább
2019. november 21., csütörtök, 19 óra, Colonello. Megtörtént már veled, hogy egy pohár finom ital mellett hátradőlve felnőtteknek szóló történeteket, meséket kortyolgathattál? Tarts velünk ezúttal Nagybányán is, a jó hangulatot mi hozzuk, a nevetést ti (...) olvasd tovább
Sürgősségi eljárást kért a vadászati törvény mielőbbi szakbizottsági tárgyalására Korodi Attila és Tánczos Barna Hargita megyei parlamenti képviselők, azt követően, hogy a képviselőház frakcióvezetőinek tanácsán, RMDSZ javaslatra erről már október 15-én döntés született. Hargita megyei törvényhozók ezt követően a döntés gyakorlatba ültetését és a szakbizottságoktól a (...) olvasd tovább
Az akadályozott közlekedés miatt több iskolában is szünetel a tanítás. A harmadik egymást követő napon bénították szerdán a közlekedést több helyen Hongkongban a kormányellenes tüntetők, akik a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán megjelent cikk szerint ezzel kívánják (...) olvasd tovább
Levelet ír Klaus Iohannisnak, amelyben nyilvános vitára hívja ki, hogy kielemezzék az eddigi megvalósításokat és a jövőbeni terveket - jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Dăncilă azt mondja: ő nyitott, a vitát akkor tarják, amikor a liberális párt által támogatott ellenfele (...) olvasd tovább
Hegedüs Csilla, az RMDSZ-szóvivője beszámolt a szövetség által számolt új eredményekről, amelyek kapcsán elmondta, elégedettek és büszkék a magyar emberekre, mert megértették, hogy „minden magyar szavazat a közösséget erősíti”. Hegedüs az adatok alapján úgy véli, jobb eredményt értek el, mint 2014-ben. Ezt két dologgal indokolta: az első, (...) olvasd tovább
Máramaros megyáben a szavazási részvétel az államelnök-választásokon 40,68%-os volt, az országos átlag pedig 47,66%. Máramaros megye: 1. Klaus Johannis (PNL): 40,19% (68567 szavazat) 2. Viorica Dăncilă (PSD): 20,71% (35334 szavazat) 3. Dan Barna (USR-PLUS): 13,91% (23727 szavazat) 4. Theodor Paleologu (PMP): 7,94% (13554 szavazat) 5. Mircea Diaconu (független): (...) olvasd tovább
„A puccs beteljesült” – mondta Álvaro García Linera alelnök, aki szintén lemondott hivataláról. Bejelentette vasárnap lemondását Evo Morales bolíviai elnök, nem sokkal azt követően, hogy a rendőrség és a hadsereg is felszólította, hogy távozzon az államfői posztról. A baloldali Morales a múlt (...) olvasd tovább
Tisztelettel meghívjuk a magyar nóta szerelmeseit a Colonello Bar&Culture-ba megrendezésre kerülő nótaestre, amelyre 2019. november 16-án, szombaton 19.00 órától kerül sor. A mulatságon a jó hangulatról Móré Lehel harmonikás és Jenei István billentyűs gondoskodnak. Belépő: 15 lej Asztalfoglalás: a 0766-724555-ös (...) olvasd tovább
A szavazatok feldolgozottságának előrehaladtával csökken a különbség az elnökválasztás vasárnapi fordulójának második és harmadik helyezettje között – derül ki az éjfél körül közzétett részeredményekből. A Központi Választási Iroda adatai szerint a szavazatok 89 százalékának megszámolása után Klaus Johannis (...) olvasd tovább
Dan Barna Facebook-bejegyzésben ismerte be, hogy nem jutott be a második fordulóba. A bejegyzésében megköszönte a szavazók bizalmát, kiemelve a diaszpórát, akiknek „történelmi részvételi arányuk” volt. „A párhuzamosan számolt adatok szerint nem sikerült bejutnom a második fordulóba. Az utolsó pillanatig reménykedtem, de nincs elegendő (...) olvasd tovább
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
adj fel hirdetést