40 évi börtönbüntetésre ítélték az amerikai állampolgárságú Ali Kouranit New Yorkban, miután bűnösnek találták abban, hogy terrorista merényletek előkészítésében vett részt az Iszlám Dzsihád nevű szervezet megbízásából – írta az MTI. A libanoni születésű, 35 éves Kourani ellen idén májusban emelt vádat a manhattani (...) olvasd tovább
Újabb magyarellenes törvénytervezet kapott zöld jelzést a parlamentben: a képviselőház közigazgatási bizottsága kedden kedvezően véleményezte azt a kezdeményezést, amely román nemzeti ünneppé tenné június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját. A szavazás eredménye kapcsán Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője (...) olvasd tovább
Mindhárom vizsgált területen a világátlag alatt teljesített Románia a 2018-as PISA-felmérésen. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által háromévente elvégzett PISA-mérésen ezúttal is ázsiai országok érték el a legjobb eredményeket. A 2000 óta végzett teszt a 15 éves tanulók alkalmazott matematikai műveltségét, (...) olvasd tovább
Észak-Erdély cserkészkörzetben már hagyományosan advent első vasárnapján rendezik meg a Cserkész Lelki Hétvégét (CseLeN). Idén a máramarosi Hosszúmező adott otthont a rendezvénynek, ahol nagyjából ötven cserkész vett részt. Szinte hagyománynak számít az észak-erdélyi cserkészek számára, hogy az év utolsó (...) olvasd tovább
A választási kampány kellős közepén elkövetett londoni terrortámadás kapcsán egymásra hárítják a felelősséget a pártok, miközben az áldozatok családjai kikérik maguknak, hogy ártatlan fiatalok halálát politikai célra használjanak fel. Boris Johnson miniszterelnök és Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője egymás mellett állt Londonban (...) olvasd tovább
Erdélyi magyar emlékezetpolitikai diskurzust honosítanának meg az 1989-es temesvári forradalom magyar évfordulós rendezvényeinek a szervezői. Erről Toró T. Tibor, a Temesvár 30 rendezvénysorozat főszervezője beszélt hétfőn, a programsorozatot ismertető temesvári sajtótájékoztatóján. A december 14-i gálaestre várják Orbán Viktort, Magyarország miniszterelökét is. Toró T. Tibor (...) olvasd tovább
2019. december 14., szombaton 20 órakor. A zenekar 2015-ben alakult meg Londonban. Első kislemezüket Londonban vették fel 2016 májusában ,,The First" címmel. Az MZK Publishing kiadó jazz, hip-hop műfajban jelentette meg a zenekar első nagylemezét 2019 májusában ,,Let it Flow" címmel, ennek a bemutatóját hallhatja a (...) olvasd tovább
Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai az ENSZ éves kisebbségi fórumán vettek részt Genfben, november 28-29. között. Az idei fórum témája az oktatás, nyelv és a kisebbségek jogai voltak. Felszólalásukban a szervezet képviselői elmondták, bár Romániában biztosított a kisebbségek anyanyelvi oktatása, annak minősége (...) olvasd tovább
Csaknem harminc évvel az 1989-es decemberi forradalomként emlegetett, több mint ezer emberéletet követelő véres események után a román legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás pénteken Ion Iliescu volt államfő és másik két vádlott büntetőperében. A 89 éves volt elnököt és két, még életben lévő feltételezett (...) olvasd tovább
A Nagybányai Szentháromság Plébánia jubileumi évének alkalmából pályázatot hirdet "Az én templomom" címmel. Olyan ötletes rajzokat, fotókat vagy videókat várunk, amelyek a 300 éves templom múltjáról, történelméről árulkodnak, esetleg jelenét mutatják be. A beküldött anyagok különböző korcsoportok szerint díjazva lesznek, ugyanakkor a (...) olvasd tovább
A Virtuális Nagybánya Egyesület (Nagybánya.ro) kiadásában megjelent a Nagybányai Pantheon második, bővített kiadása. NAGYBÁNYAI PANTHEON 21 kiemelkedő név Nagybánya és Bányavidék művelődéstörténetéből A Nagybányai Pantheon egy válogatás a magyar művelődéstörténet nagybányai (...) olvasd tovább
A FUEN nemzetközi szakértői csoportjának képviselői az Európai Parlamentben mutatták be a Minority SafePack polgári kezdeményezésen alapuló jogszabály-javaslat csomagot. Az EP Kisebbségi munkacsoportjának november 28-ai informális ülésén azt a javasolt intézkedés-csomagot mutatták be, amelyet az összegyűjtött 1.128.385 támogatói aláírással együtt fognak benyújtani, 2020 első (...) olvasd tovább
2019. december 12., csütörtök, 17:30 óra, Teleki Magyar Ház. Györkös Mányi Albert (1922-1993) kolozsvári zenetanár, festőművész - az erdélyi naiv művészet meghatározó képviselője. Műteremlakását, minden vagyonával együtt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta. A (...) olvasd tovább
Az Oltáriszentség, a szentségimádás és a szentmise áll az advent első vasárnapjától kezdődő pasztorális év középpontjában. Az erdélyi főegyházmegye a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve az Eucharisztia évét hirdette meg. A nagy világeseménynek Magyarország ad majd otthont, a rá való felkészülés során számos programot szerveznek a gyulafehérvári (...) olvasd tovább
Nagy erejű robbanás rázta meg ma délután a Zsadányi/Cloșca út egyik tömbházát Szatmárnémetiben, a német líceum szomszédságában. Négy személy szorult orvosi ellátásra, és további 25 személyt evakuáltak, akik valószínűleg a faipari szakközépiskola bentlakásában töltik majd az éjszakát. Két áldozat égési sérüléseket szenvedett, egyikükhöz SMURD-helikoptert hívtak, (...) olvasd tovább
Több oldalról is támogatott projekt eredménye, hogy két nagybányai, fiatalokért tevékenykedő szervezet, a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület és a Schola-Parentis Egyesület, szárnyai alá vehetett olyan „némethlászlós” diákokat és már egyetemre járókat egyaránt, akik elméleti tanulmányaik mellett kétkezi mesterséget is szándékoznak elsajátítani. Közös projektünk - a máramarosi (...) olvasd tovább
Lemondott a Szociáldemokrata Párt élén betöltött elnöki tisztségéről Viorica Dăncilă. A pártot ügyvivő jelleggel Marcel Ciolacu vezeti a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának kedd éjjeli döntése alapján. A PSD Állandó Tanácsát feloszlatták, az új főtitkár Paul Stănescu lett. (...) olvasd tovább
Első alkalommal lépett színpadra Máramarosszigeten Nédó Olga budapesti Nívó-, Prima- és Kölcsey-díjas hegedűművész, a Magyar Vöröskereszt kulturális és jószolgálati nagykövete. Az általa képviselt klasszikus zenei műfajon kívül az igényes könnyűzene világában is otthonosan mozog. A musicalek, a filmzene- vagy az operett/opera irodalom (...) olvasd tovább
Pénteken, november 29-én Kolozsváron mutatja be a PONT Csoport az első erdélyi interaktív webdokumentumfilmet. A Felméri Cecília által rendezett History is Our Story főszereplői az erdélyi kastélyok. A Kastély Erdélyben projekt részeként készült interaktív film tulajdonosokkal és üzemeltetőkkel készített interjúk, bejárható 3D terek, hanganyagok, szöveges leírások, fotók és (...) olvasd tovább
2019. december 2-án, hétfőn, kezdődik a szatmárnémeti Harag György Társulat Németh László bérleteinek árusítása a 2019-2020-as évadra. A bérletek beszerezhetők a nagybányai RMDSZ székházban (hétfőtől-péntekig: 9-16 között), valamint a Teleki Magyar Házban (hétfőtől-péntekig: 12-21 óra (...) olvasd tovább
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
adj fel hirdetést