A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör szeretettel vár mindenkit jubileumi szilveszteri kabaréműsorára. Az előadás címe “Mi ez a SZARkaláb?”, amely egy humoros-zenés összeállítás két részben 30+30-ra, jelképezve harminc évi működést a kommunizmusban és még ennyit a rendszerváltás óta. A bemutatóra december 29-én 18 órai kezdettel kerül sor a (...) olvasd tovább
Befejeződött a nagyváradi püspöki palota külső felújítása - számolt be a romkat.ro portál. Mint írják, Délkelet-Európa legnagyobb barokk épületegyütteséről van szó. Ugyanakkor továbbra is folyamatban van a püspöki palota és környékének átalakítása és felújítása, befejeződött ugyan a palota (...) olvasd tovább
December 12-én, csütörtökön, 19,00 órakkor folytatódik a ,,Női kávéház'' című beszélgetőestek sorozata a Colonellóban. Az őszinte és szókimondó beszélgetésekkel célunk egy aktív női közösség kialakítása, egy elfogadó közeg megteremtése, ahol az együttlét pihenést, (...) olvasd tovább
Az Orban-kormány mandátumát kockára téve, úgynevezett „felelősségvállalással” akarja hatályba léptetni a bírák és ügyészek kedvezményes nyugdíjazásának elnapolását és másik két sürgősnek ítélt jogszabályt. Ezt Ludovic Orban miniszterelnök jelentette be kormánya keddi ülésen. A bírák és ügyészek jelenleg 25 év (...) olvasd tovább
Mire való a templom? Eucharisztikus testvériség egykor és ma címmel tart előadást Ft. Dr. Bodor Attila a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola biblikus professzora december 14-én szombaton 10:00 órától a Szentháromság templomban. Ez az előadás vezeti be a jubileumi év tematikáját és hozza közelebb az ősegyház életét mindazok (...) olvasd tovább
2019. december 11-22. December 11-én, szerdán, 10 órától a Híd utcai óvodában hagyományos karácsonyi rendezvényünkön, a Kicsik-nagyok karácsonyán találkozunk vendég óvodás csoportokkal, December 15-én, advent 3. vasárnapján istentisztelet után az (...) olvasd tovább
Az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület az idén is anyagi támogatást nyújthatott más városokban zajló versenyekre utazáshoz a következő diákoknak, akik az alábbi országos megmérettetéseken kitűnően szerepeltek: Nemes Tihamér, Nemzetközi Informatikai Tanulmányi verseny, Marosvásárhely, 2019. január13. Résztvevők: Kaszta Tamás, (...) olvasd tovább
2019. december 16., hétfő, 19 óra. A Villon Trió Karácsányi Turné utolsó állomása a Colonello Kávézóban lesz, ahol jótékony célra gyűjt a Csapat Francois Villon és Petőfi Sándor megzenésített verseivel, valamint Kiss Barna saját dalaival. Kiss Barna számára nem (...) olvasd tovább
Magyar iskolába szeretné íratni gyermekét a 2020-2021-es tanévben? Itt az alkalom, hogy megismerjék a Nicolae Iorga Általános Iskola ősszel induló elkőkészítő osztályának tanító nénijét, Molnár Klárát. A iratkozandó gyerekeket a negyedikes tanulók is fogadják egy (...) olvasd tovább
Prima-díjjal tüntették ki pénteken este a budapesti Művészetek Palotájában megrendezett gálaesten magyar népművészet és közművelődés kategóriában a szamosújvári Téka Alapítványt. A díjat a szervezet alapítója és elnöke, Balázs-Bécsi József vette át, aki az alábbi Facebook-bejegyzésben fejezte ki (...) olvasd tovább
Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével. A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében Ferenc pápa Szűz Mária szolgálattételéről szólt. (...) olvasd tovább
Könyvek, hagyományos kézművestermékek, ünnepi dekorációk, a karácsonyfa alá kínálkozó ajándéktárgyak, forralt bor, ünnepi muzsika... Mindenkit szeretettel várnak! olvasd tovább
Megbénult Franciaország, miután az elmúlt évtizedek legnagyobb sztrájkja kezdődött Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt. A szervező szakszervezet szerint a sztrájk első napján több, mint 1,5 millióan mentek az utcákra, a belügyminisztérium 806 ezres számot közölt. Nemcsak a tömegközlekedés bénult meg, (...) olvasd tovább
2019. december 13-án, pénteken 20.00-tól, a Colonelloban. A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Egy csapat legtöbb nyolc, legkevesebb két személyből állhat. Nem csak a versenyzőket várják kvíz-estre, hanem olyanokat is, akik (...) olvasd tovább
Felvették az Erdélyi Magyar Értéktárba és a Hungarikum Bizottság elé terjesztenek három erdélyi értéket: a székelykapukat mint kulturális örökséget, Dr. Torma Zsófia, az első magyar régésznő és Kibédi Mátyus István orvostudós és enciklopédikus életművét – döntött az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság a december 5-i gyűlésén. A Magyar Értéktárba (...) olvasd tovább
Kizártnak tartja a kétfordulós polgármester-választás bevezetését a jövő évi helyhatósági választások előtt Korodi Attila, mert a törvénymódosításhoz nincs parlamenti többség. Ha pedig kormány megpróbálkozna felelősségvállalással módosítani a helyhatósági választási törvényen, az RMDSZ kész hozzájárulni az Orban-kabinet megbuktatásához. Az elmúlt hetek belpolitikai (...) olvasd tovább
November 1-3. között a máramarosszigeti Muzicando Egyesület 13 tagja Marosvásárhelyre látogatott, ahol a Játéknapok elnevezésű fesztiválon vettek részt. A résztvevők 14-55 év közöttiek voltak. Az esemény három napja alatt a fesztiválra mintegy négyezren látogattak ki, akik megtekintették a kilenc kiállító (...) olvasd tovább
1959 - 2019. "Én iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között Volt mindig hozzám víg üzeneted. Tápláltad tovább bennem az erőt, Szeretni az embert és küzdeni S hűn állni meg Isten s ember előtt…" Ady Endre 60 éves a Nicolae Iorga (...) olvasd tovább
Nagy sürgés – forgásnak lehettek tanúi azok, akik november 30-án, szombat délelőtt Misztótfalusi Kis Miklós szülőhelyére látogattak. A bibliafordító szobra előtti térre egyre csak érkeztek a gyermekek. Az egykori református parókia (ma gyülekezeti ház) nagytermében fenyőfaillat, barkácseszközök, jó hangulat fogadta a belépőt. A (...) olvasd tovább
Az erdélyi kastélyok 1949. március 2-ig a nemesi, főnemesi családok otthonai voltak, amelyek a kastélyhoz tartozó uradalmak birtokosaiként tartották fenn a méretes ingatlanokat. A kommunista államrend az erdélyi társadalomnak az elitjét megpróbálta teljesen felszámolni, ingatlanjaikat szándékosan elpusztították, vagy egyszerűen hagyták tönkremenni. Erdély épített örökségének markáns (...) olvasd tovább
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
adj fel hirdetést