Kedves testvéreim! Lassan elmúlt most már két hónap, hogy ez a járvány ilyen súlyos helyzetbe hozott minket, hogy be vagyunk zárva és nem tehetjük azt, amit szeretnénk. Azonban tudjuk azt, hogy ez az idő nem tart örökre, és mi minden nap úgy állunk oda az Isten elé, hogy Uram, vedd el rólunk ezt! De taníts meg, hogy mit akarsz ezzel a bajjal (...) olvasd tovább
„Ha ti kitartotok tanításom mellett, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket.” (János 8:31–33) Írásunk jeligéjét nem mi választottuk, hanem egy megrázó, rettentő korszakot idéző, szenvedésektől terhes, súlyos időkre emlékeztető könyv* szerzői. Benne a (...) olvasd tovább
Június 22-én, az írásbeli vizsgákkal kezdődik az idei érettségi, a képességvizsga pedig június 15-én – jelentette be hétfő délután Monica Anisie tanügyminiszter. Közölte azt is, a diákok tanulmányi helyzetének lezárásához legalább két osztályzatra lesz szükség, félévi dolgozatokat pedig nem fognak ebben a félévben íratni. Mint ismert, Klaus Johannis államfő (...) olvasd tovább
A járvány első 4-5 hetében több mint 26 millió amerikai jelentkezett munkanélküli segélyért, ami tízszer nagyobb szám az eddigi legrosszabb időszak átlagánál is. Ezzel öt hét alatt több munkahely szűnt meg, mint amennyit az amerikai gazdaság 2010 óta létrehozott. Nem véletlen, hogy az amerikai kormányzat a leggyorsabban és legnagyobb (...) olvasd tovább
Ebben a mai kritikus helyzetben jellemezzen bennünket feltétlenül egy kettős szemlélet, egy kettős rálátás a valóságra. Egyrészt, figyeljük és éljük keresztény felelősséggel mindazt, ami a horizontális síkon a történelemben jelenvalóság, az ittlét világában történik és (...) olvasd tovább
Fokozatosan lazítják a korlátozásokat május 15-e után - közölte hétfő este Marcel Vela belügyminiszter. "Május 15-e után fokozatosan lazítunk a korlátozásokon, e dátum után még felelősebbeknek kell lennünk a szabályok betartása terén" - fogalmazott a tárcavezető, aki a 10-es számú katonai (...) olvasd tovább
Kedves testvérek! Keresztényi szeretettel köszöntelek benneteket. Az elmúlt hetek és hónapok járványfertőzéses veszélye kemény megpróbáltatás elé állított bennünket. Ami eddig életünk mindennapjainak tartalmat, értelmet, ízt, színt és hangulatot adott, arról kell most felelősségteljesen, öntudatosan lemondani. Ez nem más, mint (...) olvasd tovább
Világszerte 2 971 639-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 206 542, a gyógyultaké pedig 865 925 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint hétfőn reggel 8.30 órakor. Vasárnap reggel 2 897 645 volt a fertőzöttek, 202 880 a halálos áldozatok és 817 034 a gyógyultak száma. A fertőzés továbbra is 185 országban van jelen. A diagnosztizált (...) olvasd tovább
A település 8 kilométerre fekszik Nagybányától délnyugatra, a Lápos folyó bal oldalán, a Kolozsvár felé vezető úton. A települést a 15. század elejétől többször említik a korabeli oklevelekben. Régen Magyar-láposnak nevezték s 1405-ben Magyarlapus, 1470-ben Magyarlaapos, 1475-ben Lapws alakban írják. A (...) olvasd tovább
A szatmárnémeti katolikus líceum tizedikesei nyerték a hét végén a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjét és az azzal járó, egymillió forint értékű fődíjat. A versenynek, amelyet ezúttal virtuálisan tartottak a járványhelyzet miatt, az identitás- és kapcsolaterősítés, a közös történelem, kultúra mélyrehatóbb megismerése a célja. A szatmárnémeti (...) olvasd tovább
Bízik még abban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy kérésükre az Európai Bizottság meghosszabbítja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés benyújtásának határidejét. Addig is mindenkit arra biztatnak, hogy ha eddig nem tették meg, támogassák szignójukkal a kezdeményezést. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) még nem (...) olvasd tovább
A szülőknek megfelelő műszaki eszközöket kell biztosítani gyereküknek ahhoz, hogy online oktatásban vegyenek részt – többek között ezt írja elő a távoktatást kötelezővé tévő tanügyminiszteri rendelet. A jogszabály értelmezésére Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelőt kértük meg. Az oktatási miniszter április 21-én kibocsátotta a 4135-ös (...) olvasd tovább
150 éve, 1870. április 24-én született Thorma János, a Nagybányai Művésztelep egyik alapítója, vezetője és tanára. Élete első tizennégy évét Kiskunhalason és Jászberényben töltötte, mígnem a család Nagybányára költözött. Thorma itt fejezte be a gimnáziumot, itt figyeltek fel kiváló (...) olvasd tovább
Az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte meghaladta a 2,6 milliót, csütörtökön 2 628 527 volt, a halálesetek száma 183 424, a gyógyultaké pedig 784 986 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés egyik fő gócpontja továbbra is az Egyesült Államok. Az országban az (...) olvasd tovább
Ha minden jól megy, május 15-re be is fejezik. Kolozsváron adják át – elvileg május 15-ig, azaz stílszerűen a kijárási korlátozások várható enyhítéséig – az ország első „okosutcáját”. Ez nem azt jelenti, hogy a a járdakövek majd tetszőleges (...) olvasd tovább
Harmadik hete folyamatosan nő a szükségállapot bevezetése után felbontott munkaszerződések száma, amely elérte a 245.462-t – közölte szerdán a munkaügyi minisztérium. Az szükségállapot első két hetében (március 16-a és 30-a között) 111.340 egyéni munkaszerződést bontottak fel – írja Agerpres a (...) olvasd tovább
Jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő, ám hozzátette: erre kizárólag akkor kerülhet sor, hogyha az új fertőzések és a halálesetek száma csökkenni kezd. Május 15-e után, amennyiben csökken a fertőzött személyek száma, csökken a halálesetek száma (...), ha mindannyian betartjuk a hatóságok által bevezetett (...) olvasd tovább
Ezt a New York Times 11 ország és nagyváros elmúlt havi halálozási adatai alapján számolta ki. A New York Times begyűjtötte 11 ország és nagyváros elmúlt egyhavi halálozási statisztikáját, és arra jutott, hogy a sokéves történelmi átlagnál sokkal többen haltak meg mindenhol, mint amennyit (...) olvasd tovább
Új szolgáltatást indított kedden Erdélyi koronamonitor néven az Erdélystat. A honlapján naponta frissülő adatokat, grafikonokat és térképet közöl a romániai és erdélyi fertőzöttek és elhunytak számának alakulásáról, illetve ezek összefüggéseiről. Vizualizációin (...) olvasd tovább
Ezzel 57-re emelkedett a megyében koronavírusos megbetegedéssel regisztrált személyek száma április 21-ig. FRISSÍTVE: szerda délutánig újabb 8 megbetegedett személyt jeleztek. Ezzel Máramarosban összesen 65-re nőtt a fertőzöttek száma. A betegek közül eddig egy ember vesztette életét. Máramaros megye az előrejelzésekkel ellentétben kevés (...) olvasd tovább
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést