2024. március 22-én, szombaton ismét lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők egy kellemes séta és egy közös ebéd révén együtt ünnepeljék a tavasz beköszöntét. Találkozó és indulás A résztvevők számára a találkozási pont a Teleki Magyar Ház, ahonnan a séta 12:00 órakor veszi kezdetét. (...) olvasd tovább
A nagybányai Szentháromság-plébánia szervezésében 2025. április 21-26. között szentévi zarándoklat indul Rómába, a remény jubileumi évében. A hatnapos, öt éjszakás út során a résztvevők számos történelmi és vallási helyszínt keresnek fel, miközben lelki elmélyülésre is lehetőség nyílik. A zarándoklat részvételi díja 700 euró/fő, amely (...) olvasd tovább
Március 28-án, pénteken 19.00 órától a Cinquecento Pizzázóban (Petőfi Sándor utca 7. szám). A kvíz-est kérdésköreit a B.Közép csapat szerkeszti. A csapatok legkevesebb 2, legtöbb 8 tagból állhatnak. Új csapatok is jelentkezhetnek. Olyan játékosoknak, akiknek nincs csapatuk csatlakozhatnak meglévő csoportokhoz. A (...) olvasd tovább
A Szomszédnéni Produkciós Iroda 2025. április 8-án Nagybányán tart humorestet, melynek helyszíne a városi színház lesz. Az előadás 18 órakor veszi kezdetét, és a szervezők egy színvonalas, humorral teli estére invitálják a közönséget. A belépőjegyek ára 30 lej, melyek kizárólag a nagybányai (...) olvasd tovább
A tavasz érkezését érdemes egy kellemes sétával és egy finom gulyás elfogyasztásával ünnepelni. Erre nyújtanak kiváló lehetőséget a Teleki Magyar Ház és a gróf Teleki Sándor cserkészcsapat. Az eseményre 2024. március 16-án, vasárnap 12:00 órakor kerül sor, a gyülekezési pont a Teleki Magyar Ház. A résztvevők egy közös (...) olvasd tovább
A megyei állandó tanács által 2025. február 3-án elfogadott tisztújítási szabályzat alapján a közgyűlést és a választást 2025. március 31-én, hétfőn tartják. A tisztújítás során az RMDSZ Nagybányai Városi Szervezetének új elnökét és a helyi választmány 13 tagját választják meg. A (...) olvasd tovább
Március 15-én egyedülálló zenei élményben lehet része a nagybányai közönségnek. Az esemény, március 15-én, szombaton 17.00 órakor veszi kezdetét, a nagybányai városi színházban. A két elismert művész tizenhat éve dolgozik együtt annak érdekében, hogy feltárják a históriás (...) olvasd tovább
A világszerte hatalmas sikert aratott musical Bernard Shaw Pygmalion című színdarabja alapján készült, és egy egyszerű virágáruslány különleges átváltozásának történetét meséli el. Egy nyelvészprofesszor fogadást köt: hat hónap alatt kifinomult hölgyet farag Elizából, aki végül nemcsak a társasági életet, hanem (...) olvasd tovább
2025. március 1-én szervezi meg a Nagybányai hegymentő szolgálat a 30-ik Veterán Kupát. Sujori sípálya, 11 óra. olvasd tovább
Február 9. és 16. között Nagybányán megrendezésre kerül a Házasság Hete, amely idén a „Beszélgessetek a házasságotokért!” mottóval hívja fel a figyelmet a házasság értékeire és a párok közötti kommunikáció fontosságára. A rendezvénysorozat változatos programokkal várja az érdeklődőket, legyen szó közös imádságról, (...) olvasd tovább
Zenés színházi darab három látássérült énekes főszereplésével Február 15-én egy különleges színházi élmény várja a nagybányai közönséget a Philia Oázis galériavendéglőben. A Vakon benned című tragikomédia, amelyben három látássérült énekes (...) olvasd tovább
Egy különleges kiállítás nyílik Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, amely Barkóczy Vera (1947–2012) képzőművész életműve előtt tiszteleg. A február 14-én, pénteken 18:00 órakor kezdődő tárlaton a művész grafikáiból és szobraiból válogatott művek lesznek megtekinthetők, melyek magán- és (...) olvasd tovább
A jó zene és kiváló konyha kedvelőit hívják farsangi bálra 2025. február 7-én, pénteken, 18.00 órakor, a Philia Oázis galériavendéglőbe (Verezvíz u., 10. sz., Nagybánya). A rendezvény keretében Chef Lorand egy ízletes kétfogásos vacsorával készül, amelyet a szatmári Favorit zenekar élőzenéje kísér. A (...) olvasd tovább
A keresztény egyházak közös imahetét minden évben januárban ünneplik világszerte, amelynek idei programadó témája: ``Hiszted-e?`` (Jn 11,26). Nagybányán a hívek és az egyházak elöljárói 2025. január 26. és február 2. között imádkoznak a Krisztus-hívők (...) olvasd tovább
Idén, 10. alkalommal kerül megrendezésre a Petőfi szavalóverseny Koltón, amelyet a Petőfi Emlékegyesület szervez. Ez az esemény nem csupán a költészet tiszteletéről szól, hanem egy lehetőséget biztosít úgy a fiatal, mint az idősebb tehetségek számára, hogy megmutassák szavalótehetségüket és (...) olvasd tovább
Jazz- és könnyűzenei koncerttel és díjátadóval ünnepeljük a magyar kultúra napját Máramarosban. Január 21-én, kedden 18 órától a nagybányai városi színházban koncertezik a Fonogram-díjas Sárik Péter Trió & Szőke Nikoletta, akik magyar slágerek jazzes feldolgozásait fogják előadni. A rendezvényre a belépőjegy ára 35 lej, amit a nagybányai és (...) olvasd tovább
December 27-én, pénteken 19.00 órától a Cinquecento Pizzázóban (Petőfi Sándor utca 7. szám). A kvíz-est kérdésköreit a Csalmádé csapat szerkeszti. A csapatok legkevesebb 2, legtöbb 8 tagból állhatnak. Új csapatok is jelentkezhetnek. Olyan játékosoknak, akiknek nincs csapatuk csatlakozhatnak meglévő csoportokhoz. (...) olvasd tovább
Az ünnepi időszak egyik legmeghittebb eseményére várja a látogatókat a Teleki Magyar Ház, ahol idén is megrendezésre kerül a népszerű karácsonyi vásár. A rendezvény lehetőséget kínál az ünnepi készülődés jegyében, hiszen könyvek, hagyományos kézműves termékek, ünnepi dekorációk és a (...) olvasd tovább
December 19-én, kedden délután 16 órától ismét megnyitja kapuit a Németh László Elméleti Líceum hagyományos karácsonyi vására. A vásár ideje alatt a látogatók forró teával, karácsonyi dalokat hallgatva nézelődhetnek a kézműves ajándékok között. Az esemény célja, hogy közös (...) olvasd tovább
Negyedik alkalommal szervezik meg az esperességi adventi vásárt szombaton, 2024. december 7-én, 16-19 óra között, Nagybányán, a Szentháromság-templom előtti téren. Házi készítésű süteményeket, tésztát, finomságokat, kézműves termékeket, karácsonyi díszeket és egyéb érdekességeket lehet (...) olvasd tovább
Westlake Loans Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
EXPRESS HITELEKET KÍNÁLUNK Helló, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős pénzügyi (...)
adj fel hirdetést