A nyár beköszöntéig szeretnék letisztázni a szabadtéri rendezvények lebonyolításának szabályait.
Bár még nincs kőbe vésve, úgy tűnik, oltási igazolásra, negatív koronavírus-tesztre vagy a fertőzésen már átesett személyek esetében immunitást igazoló okmányra lesz szükség ahhoz, hogy a jövőbe részt vehessünk nagyobb szabadtéri rendezvényeken. Lehetővé tennék a helyszíni tesztelést is.
Biztató, hogy Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter szeretné, ha a jó idő beköszöntéig meghatároznák az új szabályokat, ennek érdekében pedig már tárgyalásokat folytat a eseményszervezőkkel és az Országos Közegészségügyi Intézet járványszakértőivel. A fesztiválipar és a kulturális élményekre kiéhezett közönség egyaránt örülhet a hírnek, hiszen ez azt jelenti, hogy már idén nyáron beindulhat az élet, még ha nem is a megszokott formájában.
Európa más országaiban is készülnek a fesztiválszezonra, Nagy-Britanniában júniusra, Hollandiában júliusra tervezik az első nagyobb eseményeket. Az Európai Bizottság hamarosan ismerteti az EU-s digitális vakcinaútlevéllel kapcsolatos javaslatait, ennek függvényében dönt Románia is a továbbiakról.
A kulturális minisztérium azon az állásponton van, hogy nincs szükség létszámkorlátozásra, amennyiben a résztvevők rendelkeznek oltási papírral, negatív teszttel vagy immunitást igazoló okmánnyal. A jelenlegi elképzelés ötszázra szűkíti a résztvevők körét mind a szabadtéri, mind a beltéri rendezvények esetében, de Bogdan Gheorghiu azt ígérte, hogy az oltási kampány előrehaladtával indítványozni fogja a létszámkorlátozás eltörlését.
(foter.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek