Ünnepélyes formaságok nélkül csütörtökön 15 órakor megnyitották a Maroskece és Aranyosgyéres közötti 16 kilométeres sztrádaszakaszt, így immár Kolozsvár (illetve Gyalu), és Marosvásárhely között autópályán lehet közlekedni. A kivitelező több mint fél évvel a határidő előtt végzett a munkálatokkal. Az észak-erdélyi autópálya immár összesen 133 kilométer hosszan használható a Kolozs megyei Magyarnádas és Marosvásárhely között.
A Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 km-es szakasz megépítéséről szóló szerződést 2022. október 26-án írták alá, ugyanazon év november 21-én kezdődtek el a munkálatok, a kivitelezési határidő pedig 2024 augusztusa volt. Ehhez képest már idén november végén majdhogynem átadható állapotban volt az autópályaszakasz, csak a biztonsági kerítések és az útfestés hiányzott.
Szeptember közepén átadták a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közti szakaszát is. Ezzel a 13,5 kilométeres sztrádaszakasszal 1004 kilométerre nőtt a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak teljes hossza. A Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közti autópályának azonban egyelőre sok haszna nincs, mert nem csatlakozik egyéb, korábban elkészült sztrádaszakaszokhoz.
Az A3-as autópálya két másik szakasza esetében is egyelőre csak az aktatologatás zajlik: a Bihar és Bisztraterebes közötti szakasz kivitelezésének ügye még messze van a szerzősés aláírásától is, folyamatos fellebbezések, illetve szerződésbontások nehezítik az előrehaladást. Ugyanakkor a Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26,36 kilométeres sztrádaszakasz építésének a szerződését egy román céggel már aláírta a CNAIR, de hogy mikor autózhatunk mondjuk a kincses várostól Váradig autópályán, a legbátrabb jövendőmondók sem tudnák megmondani.
Ugyanakkor ha elkészül az A1-es autópálya Marzsina és Holgya közötti szakasza is, Szászsebesi kitérővel végig autópályán lehet majd közlekedni Marosvásárhelytől Nagylakig.
Ugyancsak csütörtöki hír, hogy megalapozatlannak találta a Bukaresti Táblabíróság az észak-erdélyi autópálya két völgyhídjára kiírt tender elleni óvást. A keresetet a török Ictas nyújtotta be, azt követően, hogy az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) elutasította a kifogásait. Ez azt jelenti, hogy folytatódhat a közbeszerzési eljárás, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) azonban egyelőre nem közölte az ajánlatok benyújtásának új határidejét. Az Ictas arra hivatkozva nyújtott be óvást, hogy a tenderhez mellékelt műszaki dokumentáció fölöttébb hiányos.
A szóban forgó közbeszerzési eljárás tárgya két viadukt megépítése Kolozs megyében, az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közti szakaszán. Ezt a tendert ki sem kellett volna írni, ha a CNAIR tisztességes földtani tanulmányt készíttetett volna, mielőtt kiírta volna a versenytárgyalást a sztrádaszakasz megépítésére. Mivel a szaktanulmány felületes volt, csak a munkálatok megkezdése után derült ki, hogy egyes helyeken, a földcsuszamlások miatt lehetetlen megépíteni az utat az eredeti tervek szerint.
Ezt követően született meg a döntés, hogy Magyarnádas és Pusztatopa területén egy viaduktot építsenek. Ez annyira megnövelte volna az első tenderben meghatározott költségvetést, hogy a CNAIR kénytelen volt a két viaduktot leválasztani a beruházásról, s úgy közbeszerzési eljárást kiírni.
Egy másik, az A8-as autópálya ügyében is meggyűlt a baja CNAIR-nak. Az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács ugyanis december derekán jóváhagyta a Strabagnak az A8-as autópálya első szakaszára kiírt tender eredménye ellen benyújtott óvását (a CNAIR november elején a török Nurol céget nyilvánította a tender győztesének). Ez azt jelentette, hogy a CNAIR idén már nem tudta megkötni a szerződést a Marosvásárhely és Nyárádszereda közti sztrádaszakasz kivitelezésére, így a beruházást nem lehet az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozni, ahogy a szállításügyi tárca szerette volna, hacsak az Európai Bizottság nem tolja ki a december 31-ei határidőt.
Az A8-as sztráda Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti 24,4 kilométeres szakaszán 36 hidat, viaduktot és felüljárót kell majd megépíteni. A beruházás becsült értéke áfa nélkül 2,46 milliárd lej.
A kormány 18 sztrádaszakasz megépítését és 8 vasúti pályaszakasz korszerűsítését akarja finanszírozni a PNRR keretében, ezek közül ez az egyetlen melyre nem sikerült leszerződni a kivitelezővel. Ennek ellenére több beruházás finanszírozása veszélyben van, a vasúti projektek közül még csak kettő kapta meg az építési engedélyt.
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
SRETNA NOVA GODINA SVIMA VANI. SRETAN SAM ŠTO SMO DOŽIVILI DO 2024. PA ŽELIM BRZO PODIJELITI SVOJE RANO SVJEDOČANSTVO O KAKO SAM DOBIO ZAJAM OD 20,000 EURA OVE 2024. GODINE. PRIJAVIO SAM SE ZA ZAJAM I DAVIDSON LOAN FIRM WORLD WIDE MI JE ODOBRIO ZAJAM. ZNAM O ČEMU GOVORIM I ZNAM KROZ ŠTO SAM PROŠAO, AKO VAM TREBA ZAJAM ZA BILO KAKAV PROJEKT I ŽELITE INVESTIRATI, MOŽETE KONTAKTIRATI G. DAVIDSON ALBERTA PUTEM E-MAILA: {davidsonalbertloan@gmail.com} WHATSAPP: {+4917645027555}