Két új szakot is indít a következő tanévben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), és márciusban minden pénteken valamennyi helyszínen nyílt napokkal várja leendő diákjait – közölte az MTI-vel Tonk Márton rektor a pénteki első alkalmat követően.
Pénteken a felsőoktatási intézmény négy városban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – működő karán nyílt napokat tartottak, és a programot márciusban minden pénteken megismétlik. „Itt az a cél, hogy bárhol is tartózkodjon a középiskolás diák, teljes képet kapjon a Sapientia képzési kínálatáról” – mondta az MTI-nek nyilatkozva Tonk Márton.
Az egyes helyszíneken campustúrán vesznek részt az érdeklődők.
Megnézik a tantermeket, laboratóriumokat, a menzát, a kollégiumot, a sportlétesítményeket, majd a szakmai érdeklődés függvényében kisebb csoportok alakulnak, ahol a 11-12-es diákok az egyes szakokról is részletesebb információkat szerezhetnek.
Az előzetes regisztrációt igénylő nyílt nap pénteken valamennyi helyszínen nagy érdeklődés mellett folyt. „A regisztrációból azt látjuk, hogy kapacitásainkon túl van a jelentkezés, van olyan középiskolai tanárkolléga, aki 90 diákot jelentett be” – mondta Tonk Márton. Hozzátette, ha szükséges, a márciusi nyílt napokon túl is meghirdetnek még egy-két alkalmat egyetemnézésre.
A rektor szerint a Sapientia a 2023-2024-es tanévre a négy karon mintegy 1500 helyet hirdet meg, ezek 60 százaléka ingyenes, 40 százaléka tandíj-hozzájárulásos. Alapképzésen 30-nál, mesterképzésen 10-nél több szakra várják a jelentkezőket. A korábban jól bevált szakok mellett ősztől két új szak is lesz: Sepsiszentgyörgyön sport-edzőképző, Csíkszeredában környezetvédelem-informatika szak indul, utóbbi környezeti kérdésekre specializálódott informatikusképzést nyújt.
Tonk Márton az MTI kérdésére közölte: a Sapientia nem növeli a tandíj-hozzájárulás összegét, átlagosan 400-450 eurót fizetnek a teljes tanévre a diákok, és ősztől sem változnak az összegek.
„Ez évek óta így van, tudatosan és szándékosan nem emeltük a tandíjakat” – hangsúlyozta az erdélyi felsőoktatási intézmény vezetője. Az idei év terveiről szólva Tonk Márton kifejtette: utolsó szakaszához érkezett a sepsiszentgyörgyi campus tervezési folyamata, amint készek lesznek a tervek, meghirdetik a kivitelezési versenytárgyalást. Az egyetem vezetése még idén el szeretné kezdeni az építkezést a Sepsi Arénával átellenben található területen.
„Reményeink szerint egy-két év alatt rendelkezésünkre fog állni ez az új és minden igénynek megfelelő épület” – mondta a rektor, hozzátéve, hogy az új szakkal és évfolyamokkal a háromszéki városban is nő a diáklétszám, de mire eléri „a kritikus határt”, az épület is kész lesz.
(Forrás: kronikaonline.ro)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek