Mihai Tudose miniszterelnök hétfőn azt mondta: nem beszélt akasztásról, amikor a múlt héten az erdélyi magyar pártok autonómianyilatkozatát kommentálta.
A kormányfő leszögezte: románként határozottan fenntartja álláspontját, hogy semmilyen szinten, még békés egyeztetéseken sem képezheti alku trágyát Románia területi integritása, nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról.
"Amikor a zászlón való lengést említettem, az állami hatóságokra utaltam, amelyeknek alkalmazniuk kell a törvényt. Az ő mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem szereznek érvényt a törvénynek. Erről beszéltem, nem valakinek a felakasztásáról" - jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülésére érkező kormányfő.
Ismert, hogy az RMDSZ és a magyarországi pártok azt követően szólították fel bocsánatkérésre, illetve távozásra a kormányfőt, hogy egy televíziós nyilatkozatában értelmezésük szerint Tudose közvetve akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat.
A miniszterelnök nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió szerda esti műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok hétfőn elfogadott közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".
(maszol.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek