A nagyváradi várban állítják fel Szent László lovas szobrát a városháza és a római katolikus püspökség együttműködése nyomán. Florin Birta polgármester és Böcskei László megyés püspök pénteken sajtótájékoztató keretében számolt be a szoborállítási tervekről, a kivitelezés részleteiről, illetve arról, hogy az emlékművet a vár nyugati felében állítják fel, abban az erődítményben, ahol az elmúlt évszázadokban két hasonló szobor is állt.
„Úgy vélem, hogy történelmi igazságot teszünk a nagyváradi vár alapító királyával, ez úton is gratulálok a római katolikus püspökségnek és a püspök úrnak a kezdeményezéshez. A szobor visszaállítása a normalitás felé mutató gesztus, mely által hangsúlyozzuk Nagyvárad multietnikus és multikulturális voltát is – hangsúlyozta Florin Birta polgármester a városháza szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint. –
Azoknak, akik rosszindulatú értelmezéseket keresnek, azt tudom mondani, hogy Szent László öröksége mindenekelőtt a keresztény hit bátor felvállalása, amely egyetemes érték és az európai identitásunk része, sázmol be a kronikaonline.ro
Városunk egyik jellegzetessége, hogy itt – sok nagy múltú európai várossal ellentétben – négy érsekség is jelen van: ortodox, római katolikus, görög katolikus és református. Ez a projektünk tulajdonképpen része annak, hogy megerősítsük azt a sokszínűséget, mely egyedivé és vonzóvá tesz bennünket”.
(kronikaonline.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek