A Kolozsvári Nemzeti Színházban adták át hétfő éjjel a romániai színházi világ legfontosabb elismeréseit. A legjobb rendezőnek járó elismeréssel a Kolozsvári Állami Magyar Színház A velencei kalmár című előadásáért Tompa Gábort tüntette ki a Román Színházi Szövetség (UNITER).
A díjat Tompa Gábor hiányában Visky András dramaturg, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője vette át, aki átadta a díjazott üdvözletét, és egyúttal meghívta a közönséget A velencei kalmárra, amely „modern, nagyvonalú, ugyanakkor nagyon merész és költői.” Visky András ugyanakkor megköszönte a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak szentelt figyelmet, „a kulturális érték átlép minden határt” – fogalmazott.
Tompa Gábor szerint A velencei kalmár Shakespeare legbonyolultabb, legnehezebb darabja, amelyre rárakódtak a különböző korok, ideológiák értelmezési rétegei is. Ez az előadás a rideg, profitorientált világ és a benne dúló szenvedélyes érzelmek ellentétére épít, hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón. A legjobb rendezőnek járó díjat az utolsók között adták át, a felvétel itt tekinthető meg (1:09:00): Az elismerésre jelölt volt Alexandru Darie, a Bulandra Színházban színpadra állított Coriolanus című előadásért és Victor Ioan Frunză, a Metropolis Színházban megrendezett Száll a kakukk fészkére című előadásért. Tompa Gábort többször díjazta már az UNITER, az év legjobb rendezőjének járó elismerést 1984-ben, 1987-ben, 1993-ban, 1997-ben, 2008-ban, az év legjobb előadásáért járó díjat 1989-ben, 1992-ben és 2008-ban kapta meg, 2002-ben pedig kiváló művész elismerést vett át. A 27. UNITER-gála díjazottjainak listája itt érhető el.
(maszol.ro)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek