Újjáéledhet romjaiból Temesvár épített öröksége, Dominic Fritz polgármester ugyanis kedden bejelentette, hogy a polgármesteri hivatal kész hitellel támogatni a leromlott állagú épületek homlokzatát felújító tulajdonosokat.
A bánsági elöljáró szerint a leromlott állagú ingatlanok tulajdonosai tíz évre szóló kölcsönt kaphatnak a felújításhoz a polgármesteri hivataltól egy jelzáloghitel-szerződés alapján. Fritz szerint a városvezetés így támogatná a lakosokat tulajdonuk helyreállításában, az elhanyagolt épületekre kirótt többletadó fizetése alól azonban nem mentesítené őket.
A homlokzatfelújítási programot elmondása szerint az indokolja, hogy több lakost megnyerte a polgármesteri hivatal ellen ez ügyben indított pert. A hitelfelvételre az előző mandátum alatt is lehetőség volt, írta az Agerpres, ám a lakosok nem folyamodtak kölcsönért, ugyanis ehhez olyan bizonylatot kértek, miszerint földrengésbiztos az épület, és ezt csak költséges eljárással lehetett beszerezni. Fritz szerint a homlokzatfelújítási projektet 30 napra közvitára bocsátják, majd a helyi tanács asztalára kerül jóváhagyásra.
Úgy vélte, június közepétől lehet majd gyakorlatba ültetni, első körben a legsürgősebb beavatkozásra szoruló épületek felújításához folyósítanak kölcsönt. A hitelből valamennyi műemlék épület részesül, függetlenül attól, hogy magán- vagy köztulajdonban van. Az elöljáró elmondta: műemlék épületek esetén a munkálatok költségeinek 20 százalékát vissza nem térítendő kölcsönként adja az önkormányzat, míg a fennmaradó 80 százalékot tíz év alatt kell visszafizetni a tulajdonosnak jelzáloghitel-szerződés alapján. A támogatást a homlokzat felújítására és a tető javítására, cseréjére lehet fordítani.
A történelmi belvárosban található, de nem műemlék épületek felújítását 50 százalékban támogatja az önkormányzat, hasonlóan tíz évre szóló jelzálog-szerződés alapján. Utóbbi opció csak magánszemélyeknek szól. Dominic Fritz rámutatott: a homlokzatfelújítási program más romániai városokban bevált. Temesváron egyelőre egymillió lejből indul, melyet később kiegészítenek és a többletadóból befolyó pénzösszegeket is erre a célra fordítják majd.
(kronikaonline.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek