ET
2024. december 22.,  Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Szatmári vita az alpolgármesteri székről

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kevéssé valószínű jelen állás szerint, hogy Szatmárnémetinek lesz legalább egy magyar alpolgármestere a közeljövőben, holott már közvetlenül a helyhatósági választásokat követően fölmerült, hogy a város lakosságának 40 százalékát kitevő kisebbség képviseletének járna ez a tisztség.


Az RMDSZ kormányra kerülése után sokan biztosra vették, hogy a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Dorel Coica polgármester mellé kineveznek egy magyar alpolgármestert is, a témáról azonban még az RMDSZ-ben is megoszlanak a vélemények.

Maskulik: nem értem Kereskényit

Kereskényi Gábor városi RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő pénteken sajtótájékoztató keretében igyekezett tisztázni a helyzetet, leszögezve, hogy az RMDSZ igenis akar egy alpolgármesteri széket. Futballhasonlattal élve viszont hozzátette, hogy a szövetség lehetséges jelöltjei – akiből szerinte három is van – mind-mind kiváló szakemberek, akik nem szoktak egy mérkőzés végén, esetleg a hosszabbításban beállni.

Arról is beszélt, hogy a szövetségben többen úgy vélekednek, hogy nem érdemes felszállni egy „süllyedő hajóra”. Hozzátette ugyanakkor, a maga részéről nem tartja a szatmárnémeti városvezetést süllyedő hajónak, így kész ez ügyben tárgyalni. Leszögezte, hogy csakis abban az esetben hajlandó belemenni egy alpolgármesteri szék elfogadásába, amennyiben garanciát lát arra, hogy a kinevezendőnek valóban lesz beleszólása a város ügyeibe. Kifejtette: nem akarnak egy „dísz-alpolgármestert”.

Az elnök júliusig szabott határidőt az ügy rendezésére, és amennyiben nem jutnak egyezségre, utána nem látja értelmét tovább forszírozni a magyar alpolgármester kinevezésének kérdését. Maskulik Csaba, a tanács RMDSZ-es frakciójának a vezetője azonban másképp látja a helyzetet, úgy véli, ki kell használni a lehetőséget a tisztség megszerzésére.

Érdeklődésünkre elmondta, furcsállja Kereskényi hozzáállását, aki szerinte a magánvéleményét osztotta meg a nyilvánossággal, ugyanis ilyen jellegű döntés sem a városi szervezet elnökségében, sem annak választmányában nem született. „A viszonyom Dorel Coicával jónak mondható. Bár vannak vitáink, nemegyszer volt példa rá, hogy kikérte a véleményemet és megfogadta a tanácsomat” – vázolta a helyzetet a frakcióvezető, aki azt is elárulta lapunknak: szívesen elfogadná az alpolgármesteri tisztséget. 

A két, hivatalban levő alpolgármester egyike PSD-s, így legtöbben arra tippeltek, hogy liberális kolléganőjét, Marcela Papici-t helyettesítheti majd a szövetség jelöltje. Papici körül az utóbbi hónapokban erősen „elfogyott a levegő”, mivel Dorel Coica polgármester fokozatosan megfosztotta hatásköreitől.

A helyi magyar sajtó is feszegeti jó ideje a kérdést, lehetséges jelöltként gyakran említve Maskulik Csabát. Maskulik egyébként Kereskényi Gábor városi RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő legerősebb ellenlábasának számít a szervezeten belül, a tavalyi tisztújító gyűlésen ő volt Kereskényi egyetlen kihívója, azonban a voksoláson alulmaradt, és hiába kért alelnöki funkciót, azt sem kapott.

„Coicával a Föld körül”

Az alpolgármesteri tisztséggel kapcsolatos egyezkedés egyébként várhatóan nem indul majd a legmeghittebb hangnemben, Kereskényi Gábor ugyanis pénteki sajtótájékoztatóján egy üres könyvet mutatott be, melynek borítóján a polgármester arcképe egy mesefiguráéra van rámontírozva. A könyv címlapján az „500 nap alatt a Föld körül dr. Dorel Ciocával” felirat szerepel.

Kereskényi arra kérte az elöljárót, hogy a könyvbe jegyezze fel körülbelül félezer napja tartó polgármesterségének, valamint gyakori külföldi útjainak legfőbb eredményeit, különös tekintettel a nagy beruházásokra. Arra biztatta továbbá Coicát, hogy ragasszon fényképeket is a könyvbe, hozzátéve, hogy kizárólag olyan fotókra gondol, melyek „publikusak”.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

adj fel hirdetést
rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek