Sürgősségi eljárást kért a vadászati törvény mielőbbi szakbizottsági tárgyalására Korodi Attila és Tánczos Barna Hargita megyei parlamenti képviselők, azt követően, hogy a képviselőház frakcióvezetőinek tanácsán, RMDSZ javaslatra erről már október 15-én döntés született. Hargita megyei törvényhozók ezt követően a döntés gyakorlatba ültetését és a szakbizottságoktól a vadászati törvény mielőbbi tárgyalását kérték ma, november 12-én.
Korodi Attila elmondta, hogy október folyamán Maros megyében, a Nagy-Küküllő mentén történt szörnyű baleset is elkerülhető lett volna, hogyha a szakhatóságok a tavaly elfogadott törvény értelmében időszakonként - a felmért helyzetek alapján - újraértékelik a kilövési rátát, de azóta további emberéletet követeltek az ország intézményeinek a hanyagságai. „A Parlamentben van az RMDSZ törvénytervezete, amely alapján tovább lehet és kell szigorítani a jogszabályon ott, ahol látjuk, hogy nem működik a gyakorlat, illetve kötelezően be kell vezetni a kompenzációs rendszereket, ahogyan azt már az RMDSZ a Szenátusban is szorgalmazta. A szaktárcának kötelessége a prevenciós kvóták szabályozása minden év februárjáig” – mutatott rá a képviselő. Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora rámutatott, hogy bár a jelenlegi törvények arra kötelezik a szaktárcát, hogy minden évben megállapítsa kilövési kvótát, és egy akcióterv értelmében azt gyakorlatba ültesse, a szenátus által elfogadott törvénymódosítás, amelynek sürgősségi tárgyalását kérjük, egy új helyzetet teremtene.
(transindex.ro)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek