Schönberger Jenő püspök arra buzdítja híveit, menjenek el szavazni december 6-án, a parlamenti választások alkalmával.
Néhány nap múlva, december 6-án társadalmi életünk egy nagyon fontos eseményéhez érkezünk: parlamenti választások lesznek országunkban. Az egyház Krisztustól kapott küldetése, hogy hirdesse az evangéliumot minden embernek.
Európa nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket. Sajnos a keresztények helyzete is egyre romlik, de ugyanakkor a lelki megújulás vágya is erősödik. Mi, keresztények nem oszthatjuk a reménytelenséget. Sorsközösségben vagyunk egymással, és felelősek vagyunk a jövő alakulásáért. Ezért számunkra, hívők számára a részvétel a választásokon lelkiismereti kötelesség.
Ne felejtsük, hogy keresztény hitünkkel ellenkezik minden olyan liberális, a kereszténység alapértékeit támadó-kigúnyoló világnézet, amely tagadja az élet szentségét, az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családot, és amely, miközben állandóan az emberi jogokra hivatkozik, ugyanakkor mégis a pénzt és a multinacionális tőke uralmát állítja a középpontba. XVI. Benedek pápa írta a Caritas in Veritate kezdetű enciklikájában, hogy »az a humanizmus, amely kirekeszti az Istent, embertelen humanizmus« (78.p.).
Igazi, Isten akarata szerinti megújulásra van szükség. Imádkozom Istenhez, hogy híveim bátran és megfontoltan jó döntést hozzanak.
(frissujsag.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek